Itt a vége: Karácsony és Pressman könnyes búcsút vettek egymástól (FOTÓK)

2025. január 08. 14:40

A főpolgármester bejegyzéséből az is kiderült, hogy miért tartozik a legnagyobb hálával a nagykövetnek.

2025. január 08. 14:40

Karácsony Gergely Facebook-oldalán búcsúzott el a leköszönő amerikai nagykövettől. Saját bevallása szerint Pressman már három évvel ezelőtt közölte vele, hogy a „rá zúduló propagandatámadások jó részét alighanem ezentúl majd ő kapja és viseli”. A főpolgármester úgy látja: a nagykövet pontosan tudta, hogy „ebben az országban politikai hadjárat jár cserébe annak, aki következetesen kiáll a demokrácia, a jogállam értékeiért, a korrupció ellen és az emberi jogok védelme mellett”. 

Ezt is ajánljuk a témában

Karácsony Gergely háláját fejezte ki azért is, amiért Pressman mentesítette őket a „propagandatámadások” egy részétől „Megköszönhettem azt a következetes kiállást is, ami nem másért, hanem ennek az országnak és a városnak a jövője szempontjából is kulcskérdés: a demokrácia, a jogállam, az emberi jogok védelme és a korrupció elleni fellépés” – fogalmazott. A bejegyzésből azt is megtudhattuk, hogy

David Pressman „barátja és hódolója” Magyarországnak, így a főpolgármester bármikor szívesen látja őt és családját Budapesten.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

 

 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kissb56
2025. január 08. 20:36
Ez a szerencsétlen karácsony fényesre nyalta pressman ügynök seggét. Gratulálok! 🤮🤮🤮
Zsolt75
2025. január 08. 19:07
Te nem felléptél a korrupció ellen, hanem leléptél zuglóból.
tapir32
2025. január 08. 18:19
Magyar Péternek igaza volt a Tisza hívei agyhalottak! A DK-soknak még ki sem fejődött az agya! A baloldali összefogás propagandájában az szerepelt, hogy hatalomra jutásuk esetén azonnal megszüntetik az orosz gáz és olaj importját, Paks II-t nem építik meg és Paks I-et azonnal leállítják. A rezsicsökkentést és az ártámogatást eltörlik. Ha, ez megvalósul, akkor Magyarország már rég tönkre ment volna. Ez a felelőtlen politizálás! Ezekre a hülyékre szavaztak a balosok!
Zolt
2025. január 08. 18:11
Gondolom volt grupen kislànyok a szines lepedőben,amit ki akasztottál Szép színes budapest..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!