Gyurcsány nem állt le: a folyosón is folytatta a hazaárulózást (VIDEÓ)

2024. szeptember 30. 15:49

A DK elnöke szerint Kövér László „nem bírta a kritikát” és „bumfordi módon viselkedett”.

2024. szeptember 30. 15:49

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

Ahogy arról korábban beszámoltunk, megvolt a 2024. évi őszi parlamenti ülésszak első csörtéje. Gyurcsány Ferenctől, a DK vezetőjétől Kövér László házelnök azután vonta meg a szót, miután hazaárulónak nevezte Orbán Viktort és kormányát, és gondolatmenetét többszöri felszólítás ellenére sem hagyta abba.

Kint is folytatódott a „hazaárulózás”

Az ellenzéki politikus ezt követően elhagyta a plenáris üléstermet, és a Parlament folyosóján fejezte be mondandóját. A közel hétperces videóhoz kísérőszövegként többek között azt írta, hogy Kövér házelnök „nem bírta a kritikát”, és „bumfordi módon viselkedett”.

Ebben a felvételben ismét azt hangoztatta, hogy „az elmúlt 15 évben a magyar kormány Oroszország oldalára állt”. Több példát is hozott a Gazprommal kötött együttműködéstől kezdve, a Paks 2 beruházáson át a regnáló kabinet háborús politikájáig. Gyurcsány Ferenc valamivel később kijelentette, hogy „megadták magukat az oroszoknak végleg”.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

 

 

 

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ultimax
2024. október 01. 12:59
ersa57, ha ez igaz .. akkor Kövérnek is kuss, ez tény. De attól még Gyurcsánynak is. Alapvetően jó lenne, ha a Fidesz megtisztulna ezektől a dolgoktól, mert attól, hogy a baloldal egy posvány, ha másért nem, legalább azért, hogy fogást ne találjanak rajta, ezeket meg kellene oldania. "Kövér László családja például nagyapja vörös katona múltjára tekintettel, megkapott egy Pápa főterén álló, zsidó családtól elkobzott villát, amelyben "Kövér Lacikának" gondtalan gyerekkort biztosított a politikailag megbízható családja!!!"
ultimax
2024. október 01. 12:50
Szerintem nem is az a kérdés, hogy mi van, ha megzsarolta Putyin a Miniszterelnököt. Ez valószínűleg így volt. És? Akkor mi a teendő? Gyurcsány ebben a helyzetben meg meghívta a családi villába.
ersa57
2024. október 01. 09:49
Igaz, hogy nem a parlamentben, de a hazaárulózást a Fidesz (köztük, Kövér László) kezdte. Miért nem hagyják már békén Gyurcsány Ferencet felesége családja miatt, akkor amikor egy csomó Fideszes is hasonló felmenőkkel rendelkezik, akik saját maguk vagy családjuk által az elmúlt rendszer haszonélvezői voltak. Kövér László családja például nagyapja vörös katona múltjára tekintettel, megkapott egy Pápa főterén álló, zsidó családtól elkobzott villát, amelyben "Kövér Lacikának" gondtalan gyerekkort biztosított a politikailag megbízható családja!!! De ha ez nem elég, maga Kövér László is dolgozott az MSZMP KB Politikai Intézetének munkatársaként! Kissé irónikus, hogy családja és saját maga múltját megtagadva, már hosszú évek óta HARCOS ANTIKOMMUNISTA-ként próbálja magát eladni, de az őszi nyitóülésen pontosan úgy viselkedett mint egy KOMISZÁR, nem tűrte a kritikát, pedig nem is ő volt a célkeresztben. Én azért kíváncsi lettem volna rá, hogyan magyarázta volna meg O.V. a saját pálfordulását!
2024. október 01. 08:41 Szerkesztve
Azt is mondhatnánk, hogy Gyurcsány kompromittálta magát. De nem! Ő hozta formáját! Nagyon jól látszik, hogy népszerűségét szinte teljesen elvesztette, és tehetetlenségében fűt-fát összehord. A hazaárulózást azonban meg kellene tiltani, illetve - ha mégis meg van az ipse erről győződve, hozzon konkrét bizonyítékokat, ha nem akar börtönbe kerülni. Az mégiscsak sok, amit ő a parlamentben megenged magának...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!