A számok magukért beszélnek: Magyarország az egyik legbiztonságosabb európai ország

2024. szeptember 26. 11:10

Ausztria ezen a fontos területen sehol nem tart Magyarországhoz képest.

2024. szeptember 26. 11:10
Budapest

Nyitókép: FERENC ISZA / AFP

Magyarországon sokkal hatékonyabban tudják védeni a zsidó közösséget, mint Nyugaton – mondta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Szalay-Bobrovniczky Vince az Európai Unió antiszemitizmus elleni munkacsoportjának kétnapos, Magyarország soros uniós elnökségéhez kapcsolódóan tartott budapesti üléséről szólva elmondta:

arról egyeztettek, hogyan tudnak az antiszemitizmus ellen európai szinten még hatékonyabban fellépni.

Az ülésen „meg tudtuk mutatni főként a nyugati partnereinknek, hogy nálunk azért sokkal hatékonyabban tudjuk védeni a zsidó közösséget, mint náluk” – jelentette ki a politikus, hozzátéve: az ő országaikban jelentős problémák vannak, ezt támasztja alá egy a napokban megjelent tel-avivi kutatás is.

A kutatás eredménye

Ebből az derült ki, hogy például

Ausztriában egymillió lakosra 129 atrocitás jut zsidó emberekkel szemben, addig Magyarországon 5.

Mindez úgy, hogy Ausztriában a zsidó közösség 5-7 ezer tagú, Magyarországon pedig körülbelül százezer – mondta el Szalay-Bobrovniczky Vince. Szólt arról is: az ülésen többször is jelezte, végre ki kellene mondani azt, hogy az illegális migráció és antiszemitizmus között lényegi kapcsolat létezik. „Ezt nagyon nehezen vették be a nyugati barátaink” – mondta.

Szalay-Bobrovniczky Vince közölte, az ülésen az uniós tagállamok államtitkári, nagyköveti szintű képviselői mellett jelen voltak zsidó vezetők Európa több részéről is, akik egyetértettek azzal, amit mondott.

Ezek ténykérdések, ugyanakkor politikailag korrekt tagadás van ebben az ügyben úgy általában véve Nyugaton

– tette hozzá.

A politikus kiemelte, Magyarország régóta modell, hiszen olyan jogi szabályozások vannak, amelyek több tőlünk nyugatra és a keletre lévő országban nincsenek még meg. Zsidó honfitársaink azt mondják, hogy itt biztonságban érzi magát a közösségük, elégedettek az oktatási tartalmakkal, a kulturális és vallási élettel – hangoztatta.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2024. szeptember 28. 00:48
nemmondom 2024. szeptember 26. 14:19 ..."Borsod és Szabolcs megyében más népcsoportot kellene elemezni, rükverc alapon."... Ne tégy úgy, mintha NEM LENNÉNEK ELEMEZVE... Na és? BÉKE van ? IGEN ! Innentől neked is rükverc.
csapláros
2024. szeptember 28. 00:45
Lajoss 2024. szeptember 26. 21:49 ..."A borsodiakat ez valahogy nem érdekli..😥"... NA ÉS? Beesik az eső?? Egy lófaszt. A borsodiak közmunkáért PÉNZT kapnak, ezért elvannak, mint a befőtt.
Lajoss
2024. szeptember 26. 21:49
A borsodiakat ez valahogy nem érdekli..😥
nemmondom
2024. szeptember 26. 14:19
A lehető legrosszabb érv volt a zsidók elleni statisztika. Borsod és Szabolcs megyében más népcsoportot kellene elemezni, rükverc alapon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!