Így pumpálhatták ki a közpénzt a DK-s polgármester vezette Óbudán

2024. augusztus 21. 09:17

A bűntárs vallomása szerint fiktív szerződések és fiktív számlák után osztottak vissza pénzeket.

2024. augusztus 21. 09:17

Nyitókép: Kiss László polgármesterre terhelő vallomást tettek. Fotó: MTI/Máthé Zoltán.

 

A Magyar Nemzet arról ír, hogy egy bűntárs jelentkezése adott lendületet a nyomozásnak az óbudai korrupciós ügyben. A férfi terhelő bizonyítékokat, videó- és hangfelvételeket adott át az ügyészeknek, amely nem maradt következmények nélkül.

Mint ismeretes, augusztus 14-én, a kora reggeli órákban a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai megszállták Óbuda-Békásmegyer önkormányzatát, mellette pedig őrizetbe vették Kiss Lászlót, a Demokratikus Koalíció helyi polgármesterét, 

akit bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítottak meg, 

csakúgy, mint korábban Czeglédy Gergő alpolgármestert.

Kiss-t 18 milliós, Czeglédyt százmilliós korrupcióval gyanúsítják. Az ügyészség közleménye szerint erős a gyanú, hogy Kiss László a megválasztása után (2019-ben lett polgármester) megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további személyeknek pénzt kell visszafizetni.

Ezt is ajánljuk a témában

Kiss László polgármester abszurdnak tartja a gyanúsítást. Fotó: MTI/Bruzák Noémi


A hatóság szerint a vesztegetési pénz leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket között. A magát és társait feldobó bűntárs vallomásában a következőt mondta a Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint: 

A nyertes cégek a beruházásokat kisebb értékben vagy egyáltalán nem valósítják meg, amit fiktív szerződésekkel és számlákkal oldanak meg. Az így elért fekete jövedelemből visszaosztanak Kiss László polgármesternek, F. Lászlónak, önkormányzati képviselőknek, illetőleg a cégek vezetőinek” 

– állította a férfi, aki elmondása szerint 2021 januárjától vett részt a fekete jövedelmek visszaosztásában. Kiss László ügyvédje, Zamecsnik Péter a Hír TV-ben megerősítette, a polgármester egyik fontos munkatársa tett terhelő vallomást Kiss Lászlóra és kötött egyezséget az ügyészséggel.

A 24.hu szúrta ki az önkormányzat weboldalán azokat a szerződéseket, amelyeket a korrupció gyanúja miatt lefoglalt az ügyészség, így az RF Production Hungary Kft-vel kötött szerződéseket is. A céggel 2019 és 2021 között többek közt szórólapbeszerzésre, grafikai feladatok ellátására, nyomdai kivitelezésre és muskátli-beszerzésre szerződött az önkormányzattal. A megállapodások között szerepel egy szerződés, amit három darab információs tábla legyártására és kihelyezésére kötöttek több mint 11 millió forint értékben. Kiss László polgármester abszurdnak tartja a gyanúsítást és ártatlannak vallja magát.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akiaki
2024. augusztus 26. 16:08
nagy zakó nagy pénz
Reszelő Aladár
2024. augusztus 21. 13:26
Feri tudja, hogy ártatlan. Nekünk ennyi elég. Üdv DK szavazó
altercat1
2024. augusztus 21. 12:33
Ó, Ó... Óbuda! Nem oda Buda!
blondiner
2024. augusztus 21. 12:03
Tipikus libSShit sztori. Ezek egyformák, legyenek bárhol.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!