Itt vannak a számok: Magyar Péter és emberei eddig is milliókat tettek zsebre, de EP-képviselőként sem fognak elszegényedni

2024. július 30. 12:37

A Tisza Párt elnöke korábban saját magais kiszámolta, hogy öt év alatt akár kétmilliárd forintot is haza lehet lapátolni Brüsszelből.

2024. július 30. 12:37

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

Az Európai Parlament oldalán közzétették az EP-képviselők vagyonnyilatkozatait, amelyek alapján a Tisza Párt hét képviselőjének eddigi bevételei is ismertté váltak – szúrta ki az Index. A lap Magyar Péter nyilatkozata kapcsán megjegyezte, hogy volt olyan időszaka, mikor még 

 jobban keresett, mint a miniszterelnök”.

Kiderült, hogy a Tisza Párt vezetőjének jelenleg csak EP-képviselőségből származik bevétele, ami ugyanakkor így sem elhanyagolható bevétel. Emlékezetes, hogy mikor még arról beszélt, hogy biztosan nem ül be az Európai Parlamentbe, – mert a „világ legnagyobb kamuállásának” tartotta – kiszámolta, hogy öt év alatt akár kétmilliárd forintot is össze lehet belőle gyűjteni.

Eddig is volt mit a tejbe aprítania

A most közölt dokumentumok szerint azonban Magyar Péternek eddig sem volt oka panaszra, ugyanis bevallása szerint jelentős összegeket kapott mind vezérigazgatóként, mind igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagként.

A listát alább tekintheti meg:

  • Diákhitel Központ Zrt., vezérigazgató (2019. június – 2022. február) – havonta 3,5 millió Ft
  • Diákhitel Központ Zrt., igazgatósági tag (2021. január – 2022. július) – havonta 400 ezer Ft
  • Hiventures Zrt., befektetési bizottsági tag (2021 – 2024. február) – havonta 400 ezer Ft
  • Hodler Alapkezelő Zrt., jogi igazgató (2022. április – 2024. március) – havonta 3 millió Ft
  • Magyar Közút Zrt., igazgatósági tag (2022. augusztus–december) – évente 1,875 millió Ft
  • MBH Bank Nyrt., felügyelőbizottság tag (2022. szeptember – 2024. február) – havonta 1,5 millió Ft
  • Magyar Közút Zrt., igazgatósági tag (2023. január–december) – évente 1,475 millió Ft
  • Volánbusz Zrt., igazgatósági tag (2023. április–december) – havonta 1,1 millió Ft
  • Magyar Közút Zrt., igazgatósági tag (2024. január–február) – évente 1,794 millió Ft

A fenti felsorolás ráadásul arra is rámutatott, hogy Magyarnak voltak olyan időszakai, amikor többet keresett a jelenlegi havi 3,2 milliós képviselői fizetéséhez képest is. Sőt,

2021 januárjától 2022 februárjáig, amikor 4,3 milliós fizetést vett fel havonta, még Orbán Viktort is lekörözte.

A miniszterelnök ugyanis 2,8 millió forintot kap havonta – erre már a Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet.

Képviselőtársainak sem volt oka panaszra

A nyilatkozatok alapján a Tisza Párt több EP-képviselője sem keresett rosszul a brüsszeli eskütétele előtt sem. A párt listájának második helyén bejutó Dávid Dóra a Meta-részvényesként évente 90 millió forint körüli összeget szakított. Az újdonsült EP-képviselő most azt állítja, hogy az összes részvényét eladta a választás előtt, tehát a bevétele neki is csak a képviselői tiszteletdíj lesz.

A Tisza Párt-beli szerepvállalása előtt Kulja András orvos sem szűkölködött: bevallása szerint havonta akár 3 millió forint körüli jövedelme is volt, mint vállalkozó. Korábban még a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet orvosi alapbérét kapta, plusz az ügyeleti bért, így havi 2,36 millió forintot keresett.

S bár Gerzsenyi Gabriella szabadúszó íróként nem keresett sokat, – évi 90 ezer és 400 ezer forint közötti bevételek ért el bevallása szerint –, de neki sem volt oka igazán panaszra, mivel korábban is dolgozott már Brüsszelben: az Európai Bizottságnál, akkor havi 3,8 milliós fizetésből élt – emlékeztetett a Magyar Nemzet.

Összesen 325 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2024. július 30. 17:04
Ha egy középszerű NER-lovag éveken keresztül havi 10 millió körül kereshet, mennyit kaphatnak az udvaroncok, és mennyit kaphat az udvari bolond? A grófokról, bárókról és a királyról már nem is beszélve.. Ők a magyar nemzet fosztogatói!..
vanced
2024. július 30. 16:53
A cikk elterelés a valóságtól! portfolio.hu/gazdasag/20240730/itt-a-friss-gdp-adat-visszaesett-a-magyar-gazdasag-701247 168.hu/itthon/a-kormany-lemondani-latszik-az-orosz-kambank-26-milliard-forintjarol-279903
Cilinder
2024. július 30. 15:38 Szerkesztve
Szerintem: a követőit az irigység tartja össze,meg az igény a munka nélkül osztogatott segélyekre az ingyen lakásra stb.amiket lehet olvasni náluk!Mindenkit utálnak akinek több van,kivéve a vezért,mert neki semmi nem sok!Mivel az általuk olvasott FOS mindig csak a jobboldaliak jövedelmével van el foglava ezért az az ő szemükben ez "borzasztó és türhetetlen"! Ugyanakkor a Mártha,Bige,Radnai,a Kari Geri 47 tanácsadója és a többi ballibsi óriási vagyona az persze rendben van, ők nem lopnak,ahogy a Petike sem! Nálunk kizárólag csak Orbán "lop"a Tóni meg befosik a Poloska gatyájába én meg vagyok az angol királynő!
talpas07
2024. július 30. 15:33
Jól fizetett a Rogán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!