Azahriah kiakadt Majkára: Ábrahám melletti kiállása csak a NER-t erősíti

2024. július 24. 18:07

Szerinte Majkának sose volt intelligenciája, „hiszen mindig helyezkedésben és érdekei pénzre váltásában volt tehetséges”.

2024. július 24. 18:07

Nyitókép: Vasvári Tamás/MTI

Emlékezetes volt a Puzsér-Ábrahám közt elharapózó konfliktus, mely végül verekedésbe torkollott, de hasonló figyelmet keltettek az online térben az erre érkező reakciók, köztük Majoros Péteré, azaz Majkáé. Majka Facebook-bejegyzésében így fogalmazott: „Puzsér úrnak nagyon kijárt már egy lángos…”Azahriah nemrég az Instagramon osztotta meg véleményét az üggyel és az arra érkező Majka-reakcióval kapcsolatban.

Az énekes úgy véli, hogy Ábrahám válasza egyértelműen rávilágít arra, hogy a NER propagandistái nem az új értelmiség tagjai. Szerinte ezek az emberek csak előre megírt narratívákat ismételgetnek, amivel komoly morális válságot idéztek elő az országban. Azahriah posztjában Majkának is odaszólt, mondván:

Az a tény, hogy Majka megvédi ezeket a közszereplőket, gyakorlatilag megerősíti a NER létezését, a propagandisták munkáját és értékrendjüket.”

Azahriah továbbá azt is hozzátette, hogy ehhez némi intelligencia is szükséges lenne, ami szerinte Majkának sosem volt. Az énekes szerint Majka mindig is csak a helyezkedésben és saját érdekei pénzre váltásában volt tehetséges, és ezzel tökéletesen beleillik a NER-be és annak értékrendjébe. Azahriah véleménye szerint, ha Majka mindezt nem látja és nem is érti, az már nem Puzsért minősíti.

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

 

 

 

Összesen 373 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. július 25. 16:57
Azahriah indul az amerikai elnökválasztáson?
catalina11
2024. július 25. 06:59
bírom ezeket az előtépett Tommy Hilfiger pólóban sanyargó milliomos lázadókat! Azahriah, Majka, Krubi stb. stb. valójában pozőrök, akiktől még egyetlen felelősségteljes, nemzeti érdeket támogató névelőt sem hallottam. Uszítanak, jópofiznak, fellépnek minden libernyák megmozduláson, osztják az észt. Ígazi korunkhősei, mindenkit baszogatnak, NER-eznek, de ha valaki kétségbe vonja a megnyilvánulásaikat, rögtön felhorgad az egójuk.
files32
2024. július 25. 05:44
Miféle Ábrahám, Rostás cigány lesz az.
baronet
2024. július 25. 05:39
Szegény buta kis énekesfiú szociológiai es politikai elemző mellékállásban. Ki nem szarja le ezt a toitoi-bohócot...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!