Elemző a Fidesz soha nem látott mozgósításáról: Az utolsó napok mindig kulcsfontosságúak

2024. június 08. 06:28

Deák Dániel szerint a tét, hogy a háborúpárti erők meggyengülnek-e nemcsak külpolitikailag, belpolitikailag is értelmezhető.

2024. június 08. 06:28
ORBÁN Viktor

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

„A Fidesz egészen elképesztő módon tudja aktivizálni a saját szavazótáborát, és erre most nagyon nagy szükség van, hiszen nagy a tétje az EP-választásnak, hiszen egész Európa sorsa és jövője dől el, nem mindegy ugyanis, hogy a háború kapcsán képviselt álláspont miként fog változni majd Brüsszelben. 

Ezt a tétet kell tudatosítani a választókban, a kampány utolsó napján a Fidesz mindent bevetve rengeteg emberrel találkozik, és rengeteg ember számára teszik egyértelművé, hogy mi ennek a mostani választásnak a tétje” 

– fejtette ki Deák Dániel megkeresésünkre azzal kapcsolatban, hogy kezdetét vette az Egymillió Találkozás Napja.

A politikai elemző rámutatott, Orbán Viktor is azt mondta, soha nem gondolta volna, hogy egy európai parlamenti választásnak ekkora tétje lesz, mint most.

Ezt is ajánljuk a témában

Deák Dániel elmondta, a tét, hogy a háborúpárti erők meggyengülnek-e nemcsak külpolitikailag, belpolitikailag is értelmezhető, hiszen a háborúpárti magyar baloldal az EP-választást a hazai megerősödésére is fel akarja használni. Ezért is indított olyan mozgósítást a Fidesz-KDNP, amely az országgyűlési választásokhoz fogható – magyarázta.

Mint mondta, az EP választásra nem csak az jellemző, hogy kisebb a részvétel, mint az országgyűlési választásokon, hanem az is, hogy nehéz a bizonytalanokat megszólítani a kampányában, inkább a biztos pártválasztók vesznek részt rajta.

A saját tábort kell mozgósítani a sikerhez, ezért az utolsó napok kulcsfontosságúak, a választóknak nagyjából egy negyede, húsz százaléka ezekben a napokban dönti el, hogy részt vesz-e a választáson” 

– fogalmazott.

Egymillió emberrel találkozik a Fidesz

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a dabasi választókkal találkozva Orbán Viktor kifejtette: a Békemeneten ismét kiderült,

mi vagyunk Európa legnagyobb békefenntartó ereje”.

Ezt is ajánljuk a témában

„De a győzelemért még egy utolsó, nagy erőfeszítésre van szükség” – tette hozzá a miniszterelnök, majd úgy folytatta: „Ezért jön a valaha volt legnagyobb kampányhajrá, az Egymillió Találkozás Napja. Most szombaton, a vasárnapi választás előtti 24 órában,

a Fidesz ötvenezer aktivistája egyetlen nap alatt egymillió embert fog személyesen a választásra buzdítani. Ebben a mozgósításban magam is részt fogok venni, mert a tét hatalmas. Háború vagy béke”

– erről döntünk.

„Szombaton jön tehát az Egymillió Találkozás Napja. Vasárnap pedig a választáson: Csak a béke, csak a Fidesz!” – idézi Orbán Viktort a sajtófőnök közleménye.
 

Kapcsolódó cikkek a Egymillió Találkozás Napja aktában.

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kerek-a-perec
2024. június 08. 10:11
Orbán & cselédjei Magyarország végtelen pusztítását ösztönzik, elvonják a figyelmet az ország számára ténylegesen fontos kérdésekről és elképzelésekről. A fideszen eluralkodott a populizmus, a Fidesz nincs kikötve vagy nem kötődik a 450 millió tagú EU család elveihez – és ez valójában egy személyi populizmus kultusza Orbán körül. A csúti, volt KOMMUNISTA TITKÁR egy alacsony életű, ELVTELEN tróger, kiben vágni lehet a gerinctelenséget, akinek kizárólag egy gondolat cirkál a koponyájába - MINDEN ÁRON MEGTARTANI A HATALMÁT és LOPNI, LOPNI, minél többett LOPNI !
The Loner
2024. június 08. 10:02 Szerkesztve
kerek-a-perec 2024. június 08. 09:09 🤣🤣🤣 ! Kerek perec elmondom, (gondolom hiányoztál , vagy lógtál a töri óráról ), hogy az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy már 1991 június 19-én elhagyta Magyarország területét. Azóta (33 éve) egy darab ruszki katona nincs kis hazánkban. Elhiszem, hogy nehéz elfogadnod, vagy feldolgoznod,de ez van ! Nyet kompot, nyet ruszki ! Ennyi ! Olvass többet !
makapaka2
2024. június 08. 09:52
Emberek, gondolkodjatok, hogy szeretnétek e belépni ebbe az értelmetlen háborúba, amit az USA jelenlegi kormánya, és az őrült nyugati vezetők szítanak!
auditorium
2024. június 08. 09:32
Viktor, Európa szeme rajtad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!