Böröcz László a győzelméről: Az emberek látták, hogy az I. kerület vezetése nincs a helyzet magaslatán

2024. június 12. 15:42

Az új polgármester otthonosabb, élhetőbb kerületet szeretne.

2024. június 12. 15:42

Nyitókép: Böröcz László szerint az I. kerületi polgárok változást akartak. Fotó: Youtube/képernyőfotó.

Böröcz László, az I. kerület új polgármestere volt a vendége a Hír TV Napi aktuális című műsorának, aki a választáson V. Naszályi Márta ellen nyert, nem mellékesen pedig az októberben felálló képviselőtestületben is markáns fideszes fölény alakult ki. Habár V. Naszályi Márta sms-ben gratulált Böröcz győzelméhez, ennek ellenére másnap 

ismét azt emlegette egy televízió kamerája előtt, hogy a bejelentett venezuelaiak szavazatai befolyásolták a választás végkimenetelét. 

Ezt is ajánljuk a témában

V. Naszályi Márta nehezen veszi tudomásul a vereséget.
Fotó: Képernyőfotó

Böröcz László hamarjában tisztázta a helyzetet. Mint elmondta, a Máltai Szeretetszolgálat Fő utcai épületébe valóban bejelentettek 800 magyar származású, magyar állampolgársággal rendelkező venezuelai embert, mivel lakcímre volt szükségük, ám közülük csak pár tucatnyian éltek a szavazati jogukkal, a többségük nem ment el szavazni. Tehát azt emlegetni, hogy rajtuk múlt a polgármester személye, erős túlzás. 

„Érthető a csalódottsága, de ennek nem sok értelme van” 

– tette hozzá a Fidesz-KDNP I. kerületi polgármestere V. Naszályi Márta érzéseire utalva. Böröcz László szerint a kerületben élő emberek látták, hogy az I. kerület vezetése nincs a helyzet magaslatán, nem véletlen, hogy négyszer annyi szavazattal győzedelmeskedtek, mint amennyit V. Naszályi Márta kapott 2019-ben.

„Változást akartak a polgárok” – vélekedett az új polgármester, majd hozzá tette, a csapatával együtt azon dolgozik majd októbertől, hogy az I. kerület otthonosabb és élhetőbb kerület legyen, mint eddig.

Ezt is ajánljuk a témában


 

 

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2024. június 12. 19:48
Ez az egyetlen kerület, ahol nem bíztam a cserében. S lám, Böröcz megcsinálta! De Navracsics (kerülete) meg qrvára leszerepelt. Az szégyen.
mc-foker
2024. június 12. 18:27
Spanyolul is megköszönte a választóinak?
polárüveg
2024. június 12. 16:45
A várbeli embereket irritálta az ott folytatott városvezetési tevékenység, és ezért leváltották. A kérdés az, hogy az ugyanilyen, a kerületi lakosokat irritáló Baranyi-, Niedermüller- és Pikó városvezetés hogyan győzhetett? Ha az egész kerületek forrongtak a vezetési hibák miatt? A 19. kerület más, mert ott Gajda kiválóan kommunikál és nem csinál látványos provokációt a lakosságnak. A 13. kerületi MSZP-s Tóth pedig mindig is jó polgármester volt, a kerület jobboldali szavazói is elismerik, még ha nem is szavaznak rá. A többi kerület is megérne egy kis tanulmányozást. A 12. kerületben történ változás meg egyenesen abszurdnak nevezhető, mert logikus válasz nincs erre. Négy éve a külföldi szavazók döntötték el az ellenzék javára a szavazást Budapesten. Valami nagyon-nagyon nem gömbölyű....ez az egyelőre megmagyarázhatatlan választási mintázat két év múlva is megjelenhet az országos választásokon. Nem lehet minden érthetetlent a fővárosi szavazók "pestiség"-ére fogni!
ekeke1
2024. június 12. 16:29
" Az emberek látták, hogy az I. kerület vezetése nincs a helyzet magaslatán" Jó mondjuk ezt nem volt nehéz látni. No de mit láttak az emberek a 12. kerületben, másfél évtizedes Pokorni vezetés után? Mert ott nem egy polgármester(utód) bukott meg. Hanem a komplett képviselői testület.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!