„Sokan annyira elveszítették a valóságérzetüket, hogy fogalmuk sincs arról, ha megszúrnak valakit, az nem fog feléledni” – klinikai szakpszichológus a bőnyi késelésről

2024. május 01. 18:33

Egy egész országot sokkolt a bőnyi általános iskolában történt késelés. Az elkövető és a sértett is csupán hatodik osztályba jár. Milyen okok vezethettek a tragédiához? Miként tud majd mindebből az érintett közösség felállni? Illetve, mit tehetünk az ellen, hogy ne történjenek hasonló esetek a jövőben? Szakértőt kérdeztünk.

2024. május 01. 18:33
Krupincza Mariann
Krupincza Mariann

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az egész országot megrázta hétfőn, a bőnyi általános iskolában történt tragédia. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, egy hatodikos kislány szúrta szívtájékon osztálytársát. 

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az eset után pár órával sajtótájékoztatót tartott, ahol többek között elhangzott, hogy a 12 éves kislány egy 20 centiméter pengéjű késsel szúrta hátba lányosztálytársát, melyet otthonról vitt be az iskolába, és elrejtett a padjában. 

Tettét az első óra után követte el, mikor a kicsöngetés után az osztály nagy része elhagyta a tantermet. Az elkövető ekkor fogta a kést, és az előtte ülő társa hátába mélyesztette, majd kirántotta és a földre dobta. 

A sértett kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett el. A helyszínről mentőhelikopter szállította a győri kórházba. Már megműtötték, 

jelenleg az állapota életveszélyes, de stabil, az intenzív osztályon ápolják. 

A Blikk információi szerint, harminc napra elrendelték a kislány letartóztatását. A Győri Törvényszék szóvivője kedden közölte, hogy „az ügyészi indítvánnyal egyezően 

a gyanúsított korára tekintettel egy javítóintézetben kell végrehajtani a kényszerintézkedést.” 

A döntés ellen senki nem fellebbezett.

A 12 éves gyermeket előre kitervelten, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsították meg.

A történtek lehetséges hátteréről, az esetleges árulkodó jelekről, és a megelőzés mikéntjéről szakpszichológust kérdeztünk.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Szakpszichológus: Az erőszak megjelenése komplex pszichológiai folyamat

Hal Melinda szakpszichológus, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója arra a kérdésünkre, hogy milyen okok vezethetnek oda, hogy egy csendes, jó tanuló diáklány ilyen tettre vetemedjen, azt válaszolta, mentális zavar, korábbi traumatikus élmény, bántalmazás egyaránt állhat a háttérben.

„Az erőszak megjelenése komplex pszichológiai folyamat! Az agresszió – melyen minden ember osztozik – rossz kezeléséből fakad. Az ilyen tett okai között a hangulatzavarok,

például depresszió, szorongásos problémák, impulzuskontroll nehézségek és személyiség torzulások lehetnek” 

– jelentette ki a szakértő.

„Az erőszak megjelenése a fentebb említettek biológiai háttértényezőinek, a szocializáció hiányosságainak, valamint a fiatalokat érő ingerdömpingnek köszönhető. A videójátékokból vagy a közösségi médiából egyaránt az jön át a fiataloknak, hogy a másik bántalmazása nem probléma” – sorolta.

Sokan a valóságérzetüket olyannyira elveszítették, hogy fogalmuk sincs arról, ha megszúrnak valakit, az nem fog feléledni”

 – húzta alá a szakpszichológus

„Amennyiben ez a szocializációs folyamat egyéb mentális zavarokra, traumákra rakódik, lényegesen nagyobb az esélye a tragédia bekövetkeztének. 

A korábban tapasztalt bántalmazás, az erőszak szintén emeli a későbbi erőszakos viselkedés valószínűségét. 

Ahogyan a közösségi portálak erre buzdító, úgynevezett »kihívásai« is” – magyarázta.

Fontos lenne a tartalmak kontrollálása

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen előjelek utalhatnak arra, hogy egy kiskamasz/kamasz „mészárlásra”készül. 

A szakember azt felelte, hogy szembetűnő lehet, hogy változik a kiskorú hangulata, magatartása. De jellemző a szorongás és a depresszió megjelenése is. 

„Impulzívvá válik bizonyos helyzetekben a fiatal. Sokat ül a számítógép előtt, túl sokat használ elektronikus eszközöket. Nem jön ki a kortársaival, nincsenek barátai. 

Ha korábban voltak, akkor romlanak az emberi kapcsolatai. 

Befelé fordul, magának való. Sokszor dühös, elégedetlen” – sorolta.

Hal Melinda megjegyezte, hogy általában – a sajnos már későn napvilágra került – a fiatalok által megnézett online tartalmak, a csevegéseik tartalmaznak tiltott tartalmat, erőszakos cselekményekről szólnak, vagy egy korábbi mintát másolnak. 

Emiatt is rendkívül fontos a tartalom kontrollálása a szülők részéről” 

– húzta alá a szakpszichológus.

Ezt is ajánljuk a témában

Hosszú folyamat kell a történtek feldolgozásához

A közösség kapcsán kijelentette, hogy súlyos traumát, veszteséget szenvedtek el. „Hosszú folyamat kell a feldolgozáshoz. Krízisintervencióra, szaksegítségre van szükség ehhez, mely során a sérült visszaintegrálása is megtörténhet a közösségbe”

 Ugyanakkor az erőszaktevő innentől biztosan nem lesz a közösség tagja.

 Az ő esetét teljes mértékben el kell választani” – hangzott el.

A klinikai pszichológus itt leszögezte, hogy „a fiatalok esetében sem mentesítő körülmény bűncselekmény elkövetésében sem a mentális, sem az antiszociális személyiségzavar fennállása. Mindazonáltal fiatalkorúak esetén a pszichológiai munka hatékonyabb lehet a rugalmasabb személyiség, valamint a tanulható mechanizmusok következtében”  – ismertette.

Az érzelmi intelligencia és az empátia lehet a valós ellenszer

Hal Melinda végül arra is kitért, hogy Az erőszak valós ellenszere minden fél részéről megelőző szinten az érzelmi intelligencia és empátia. „Ez magába foglalja a megelőző lépéseket, többek között azt, hogy felismerjük, ha valaki erőszakos cselekményre készül. Ahogyan azt is, ha valaki áldozattá vált, vagy éppen iskolai zaklatás szemtanúja, résztvevője. Minél hamarabb fordulunk a másikhoz, annál valószínűbb, hogy megelőzhető a tragédia” – hangoztatta.

„Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy 

az antiszociális személyiségzavar, legfőképpen, biológiai eredetű, de környezeti hatásra is kialakulhat”. 

„Gyermekkorban megnyilvánul, ugyanakkor az esetek kis százalékában torkollik bűncselekménybe, hiszen tanulással, szocializációs mechanizmusokkal kordában tartható mentális állapotról beszélünk. Azt azonban ki kell jelentenünk, gyermekek között is létezik” – fogalmazott a vezető kutató.

Ezt is ajánljuk a témában

Finnországot egy iskolai lövöldözés sokkolta

Emlékezetes, hogy nemrég Finnországban is történt egy hasonlóan megdöbbentő eset. Április elején, Vantaa városában egy 12 éves gyermek lelőtt egy másikat és megsebesített további kettőt egy iskolában. Az elkövető fiú maszkot és zajszűrő fülvédőt viselt, előre készült a támadásra.

Az elkövető gyermek az iskolai zaklatásokat (bullying) nevezte meg tette magyarázatául. Kutatások szerint a 10-11 éves finn gyerekek 8,6 százaléka számol be arról, hogy zaklatják őket az iskolában.

A BBC akkor arról is beszámolt, hogy az alig több mint ötmilliós Finnországban másfél millió fegyver van, a lakosság 8 százalékának van fegyverviselési jogosultsága, és nincs korlátozva a tartható fegyverek száma.

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 176 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
evpus
2024. május 02. 07:30
Gyilkos cigánylány. Nem kell mentegetni, hogy ilyen meg olyan a család. Gyilkos hajlamú és kész. Nem lehet emberek közé engedni. Előre megtervezte, nagy kést vitt magával és hátulról szúrt, listát készített. A cigányokat nem lehet integrálni, genetikailag kódoltak. Egy rendes nevelőszülő sem tudná jó útra téríteni, soha nem lesz becsületes ember.
republik-2
2024. május 01. 23:15
A tanárok felelőssége nem annyi a rájuk bízott gyerekekkel szemben, hogy tanít és példát ad. Az elharapózott fiatalkori zaklatás ellen ideje lenne koordinaltan fellépni tisztelt BM. A megfejtések, pl, hogy azért működhetett terrorizálóan az áldozat, mert a jogvédő család ellen nem léptek föl, nagyon primitív képet vetít a tanári karról. Ez lehet akár igaz is, de ennél több intelligenciát is meg tud mozgatni ez a társadalom. Ez nem fizetés kérdése. A kötelező továbbképzési tematika kiemelt, sőt kötelező eleme Lehetne a bántalmazás felismerése és kezelése
iimre
2024. május 01. 22:57
" Milyen okok vezethettek a tragédiához?" Milyen orkok? Kiskorúak…
hunbold
2024. május 01. 21:45
A késelő kislányt terrorizáló osztálytársakat mikor csukják le? Nyilván nem ugyanolyan súlyú, de még említést sem tenni róla?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!