Vitézy Dávid szerint Karácsony Gergely nem kenhet mindent a kormányra

2024. március 21. 09:15

A főpolgármester-jelölt kitart amellett, hogy a tömegközlekedés nem hajléktalanszálló, emellett kevesli a női jelölteket, valamint az állatmenhelyek férőszámát is.

2024. március 21. 09:15
Vitézy Dávid

Nyitókép: Vitézy Dávid Facebook-oldala 

Mint azt már tegnap este a Mandineren is lehoztuk, Vitézy Dávid Gulyás Márton vendége volt a Partizán adásában, ahol többek között arról is nyilatkozott, hogy együtt működne-e Magyar Péterrel, aki körül mostanság csak úgy zajlanak az események. Emellett más érdekes témák is szóba kerültek a műsorban, mint például a női kvóták ügye a fővárosi cégek igazgatóságában, amit korábban az LMP-s Ungár Péter is kritizált. Vitézy először elmondta, mindig figyeltek arra, hogy ez a kvóta 50-50 százalék legyen, s hozzátette:

Ezt is ajánljuk a témában

az, hogy Karácsony Gergely 135 darab ígéretéből 93 nem teljesült ebben az öt évben, „brutális arány, s persze lehet azt mondani, hogy a covid, a kormány – mindig megvan az oka, hogy mi miért nem, de „azért hoztam ezt példának, mert 

ennél világosabban nem anyagi erőforrást igénylő ígéret nincs. 

Azt teljesíteni, hogy egy egyharmados, nem is feles, egy egyharmados női kvótát az igazgatóságokban biztosítani lehessen, ez azért nem lehetetlen.” 

Aztán szóba kerültek az állatok is, amivel kapcsolatban saját emléke is van, amikor egy vérző fejű macska miatt kért volna segítséget az Illatos útról: „és ők elmondták nekem, hogy képtelenség, nem tudnak segíteni, nem tudják fogadni, mert nincsen kapacitásuk.” Majd folytatta: „Tudod, mennyi kapacitása van macskák befogadására utcáról, akik segítségre szorulnak, a Budapesti állatvédelemnek az Illatos úton? 29! Egy ekkora városban. És ez egy darabbal nem nőtt, mióta Karácsony Gergely a főpolgármester, aki állatvédelmi chartát hirdetett."

Vitézy Dávid aztán visszatért a kiindulási ponthoz: „Azt mondani, hogy itt mindenről Orbán Viktor tehet, és a kormány miatt nem tudta a női kvótát teljesíteni a BKK igazgatóságában, vagy a kormány miatt nem hozott létre ilyen férőhelyeket, ezt nem lehet felelősségteljesen állítani.”

Szóba került az is, hogy Vitézy Dávid korábban beszélt egy rendészeti szerv felállításáról a fővárosi rendészeten belül, nagyjából 200 fővel, kifejezetten a BKK részére, akiknek a dolga az lenne, hogy „a budapesti közlekedésben rend legyen, fellépnének a messziről bűzlő, másokat zaklató, nőket fogdosó utazókkal szemben.”

A Budapesti Közterület-felügyelet létszáma 210-ről 145-re csökkent Karácsony Gergely első ciklusában

Mint fogalmazott: „Nem helyes az, hogy ha a szociális ellátórendszer helyett a közösségi közlekedésben zajlik az a fajta táncjáték, ahol az emberek akár egy 56 méter hosszú 1-es villamoson, egy olyan utassal kell, hogy együtt utazzanak, akivel egyszerűen nem tudnak együtt, egy légtérben létezni.”

Vitézy nem gondolja, hogy ez a hajléktalanok hibája, szerinte „segíteni kell ezeknek az embereknek, van bennem is szociális érzékenység, természetesen, de szerintem van egy városvezetésnek abban is felelőssége, hogy ezek a dolgok ne így menjenek.” A megoldást azonban egyértelműen a rendészeti szervben látja: „És igen, ezért javasoltam azt, hogy egy BKK rendészetet hozzunk létre.”

A teljes beszélgetést alább lehet végighallgatni és végignézni:
 

 

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemkellnév
2024. március 21. 16:26
Ha Vitézy(mint Lázár) jó csapatot tud maga köré állítani és vissza tudja fogni vehemenciáját, akkor mindenkinél többre lehet képes Budapestért. Karácsony egy fölfuvalkodott puki, aki a belpestet védelmező ortodoxoknak a bábja, mint volt Demszki is. Alexandra egy kedves, jóravaló, ámbár csak ügyeskedő karrierista, akinél azt sem tudja az ember, hogy számára a műmelle a fontosabb vagy a műfogsora(senkit sem érdekel, csak neki számít, bocs). Budapest egy zárt kör rabja, egy olyan rétegé, aki intelligens zsidónak tartja magát, de még az sem igaz és mindennel és mindenkivel visszaél, elpusztítva az összes létező Nemecsek Ernőt.
atti64
2024. március 21. 13:16
KARÁCSONYFA TAKARODJ A SITTRE FÖNÖKÖDDEL EGYÜTT 20 ÉV MINIMUM TELJES VAGYONELKOBZÁS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
makapaka2
2024. március 21. 11:25
Balfék, hazudós , a várost tönkretevő Gelgőnél csak jobb főpolgármester jöhet.
Korn
2024. március 21. 11:05
a tömegközlekedés nem hajléktalanszálló És ez nem alap másoknak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!