A Magyar Péter által az EP-be küldött képviselők munkájával a Tisza-vezér sincs teljesen megelégedve, volt már konfliktus közöttük amiatt, mert bár Magyar megtiltotta számukra, hogy nyilatkozzanak, ők mégis reagáltak a sajtó megkeresésére. Egy kiszivárgott hangfelvételen ráadásul Magyar Péter arról beszél, hogy az EP-ben ülő kollégái „agyhalottak”, de van köztük Soros-ügynök is.
A Magyar Nemzet információi szerint a tiszás képviselők a botrány kirobbanása óta nem hajlandóak fizetésükből Magyar Péternek azt a havi félmillió forintot „beszolgáltatni”, amit a pártelnök utasítása alapján jótékonykodásra kell költeniük. Magyar májusban, tehát az EP-választást megelőző kampányfinisben beszélt arról a Telexnek adott interjújában, hogy azért szeretnének a Néppártba beülni, mert ez a legnagyobb frakció és ezzel van esélyük arra, hogy fontos pozíciókat kapjanak meg az EP-ben és akár más intézményekben is.