Manfred Weber bizonyára elégedett lehet.
(Nyitókép: Frank Hoermann / SVEN SIMON / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance via AFP)
November 27-én, hosszú politikai küzdelmek, kölcsönös zsarolások és elvtelen háttéralkuk után az Európai Parlamentben megszavazták az új Európai Bizottságot. Mindössze a képviselők 54 százaléka voksolt igennel, így
ez az EU történetének legkisebb támogatottságú biztosi kollégiuma.
1999 óta arra sem volt példa, hogy egyetlen biztosjelöltet sem utasított vissza az EP. E tényezők egyike sem arra utal, hogy minden rendben lenne az Európai Unió háza táján. A fő konfliktust az adja, hogy a liberális–globalista brüsszeli elit és a vele lepaktáló Európai Néppárt (EPP) azon dolgozik, hogy semmissé tegye a változást óhajtó választók akaratát. Minden fontos kérdésben marad az irány. De vajon meddig tartható fenn, tekintettel arra, hogy január 20-án hivatalba lép Donald Trump?
Amilyen gyorsan sikerült a csúcsvezetői pozíciókat szétosztania a szocialista–liberális–néppárti koalíciónak, olyan nehéz volt dűlőre jutnia az új biztosok személyét illetően.
A hosszas huzavonában a felek nem riadtak vissza a zsarolástól sem.
Az EP baloldala például szeretett volna megszabadulni a svéd jelölttől, a néppárti Jessika Roswalltól, mivel gyengének érezte a teljesítményét. Manfred Weber EPP-elnök a színfalak mögött azzal fenyegette meg koalíciós partnereit, hogy ebben az esetben a belga Hadja Lahbibon áll bosszút, és megtorpedózza a jelölését. Végül mindkettejüket megszavazták a szakbizottságban.
A legnagyobb drámát a hat ügyvezető alelnök személyének kiválasztása hozta,
főleg kettő kapcsán voltak parázs viták. A spanyol szocialista Teresa Ribera – aki a portfóliója alapján várhatóan az új bizottság második embere lesz – a zöldmegállapodás miatt szúrta a néppártiak szemét, az olasz jelöltet, az Olaszország Fivérei pártban politizáló Raffaele Fittót pedig a jobboldalisága nem tette igazán népszerűvé a koalíció balfelén. Végül egy huszárvágással sikerült feloldani a patthelyzetet: minden biztost megszavaztak, köztük a magyar kormány jelöltjét, Várhelyi Olivért is. Habár ez örvendetes hazánk szempontjából, nem teszi semmissé azt, hogy
az új bizottság útját elvtelen koalíció, zsarolások és korrupció kövezte ki.
Ursula von der Leyen EB-elnök egyelőre egyetlen szempontból könyvelhet el vereséget: nem sikerült teljesíteni a nemek egyenlő képviseletéről szóló vállalását. A biztosok között ugyanis 16:11-es többségben vannak a férfiak. Ha más felosztásban nézzük, a bizottság többsége, 14 fő köthető az Európai Néppárthoz. Jócskán lemaradva, 5 fővel következik az Újítsuk Meg Európát (Renew), 4-gyel a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D), illetve 1-1 fővel az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR), valamint a Patrióták Európáért (PfE).
A folyamat mögött egyetlen ember képe sejlik fel: Manfred Weberé.
Korábbi írásomban már adtam egy rövid képet a karrierjéről, aminek talán legfontosabb megállapítása, hogy
a pártelnök sok konfliktust vív környezetével, és „hajlamos is megnyerni ezeket a kis csatákat”,
ahogy a Politicónak egy EPP-tag megjegyezte. Annyi bizonyos, hogy az ő személye nélkül nem jöhetett volna létre ilyen formában a bizottság. A Politico egyenesen Weber győzelmeként aposztrofálta az eseményeket. „A többségem, ha szabad így mondanom, kezd valósággá válni, és ez boldoggá tesz, mert az Európai Parlamentben tágabb értelemben vett stabilitásra van szükségünk” – mondta nem túl sok szerénységgel Weber egy strasbourgi sajtótájékoztatón.
Mindez azt jelenti, hogy bár Von der Leyen képes volt a bizottsági erőviszonyokat úgy alakítani, hogy senki ne lehessen belső kihívója,
a külső erőviszonyoknál már ő került gyengébb pozícióba. A szavazáson az ECR pluszvoksai ellenére is 31 fővel kisebb támogatottságot szerzett, mint amennyit a jelölésekor kapott. Az épphogy megszerzett támogatás felértékelte az EP-t egyelőre uralni képes szövetségesét, Webert – aki maga láthatóan élvezettel vett részt a jelöltállítást övező intrikákban.
Mintha csak A Keresztapa című film elevenedett volna meg Brüsszelben.
A Politico megállapítása szerint Weber a 2024-es választási évből messze az EP legerősebb hatalomgyakorlójaként került ki, s nagymértékben képes befolyásolni Von der Leyen uniós jogalkotását. Ennek biztosítéka az, hogy a néppárti–szocialista–liberális koalíció mellett immáron az ECR-ra is számíthat, miután segített Giorgia Meloni olasz miniszterelnök emberének megszerezni az alelnöki pozíciót. Sőt, bizonyos ügyekben még a Zöldek – Európai Szabad Szövetség is szóba jöhet potenciális partnerként. Habár a koalíció pártjai eddig is mintegy nyolcvan százalékban együtt szavaztak,
Brüsszelben az alkalmi szövetségek legalább olyan fontosak tudnak lenni.
Itt mindenképp Weber előnyére szolgál, ha van kihez fordulni.
Napokkal a szavazás előtt nyilvánosságra került a koalíciós paktum, amelyet az EPP a baloldali pártokkal kötött.
Most már papírja is van arról Manfred Webernek, hogy elárulta a jobboldali választókat.
Persze a paktum aligha ad okot a meglepődésre, gyakorlatilag azt tartalmazza, hogy minden változatlanul folytatódik. Hitet tesz az európai egyesült államok mellett „Európa egyesítése: Európa vezetése a közös értékek alapján”, szerződésmódosítással el akarja törölni a tagállami vétót. A már így is kudarcos zöldmegállapodás mellett a szintén katasztrofális következményekkel fenyegető migrációs paktum megvalósítását is célul tűzi ki.
A „jogállamiság helyreállítását” szorgalmazza (láthatjuk Lengyelországban, ez szerintük mit jelent), amihez az „EU eszköztárát teljes mértékben ki kell használni”.
Ebbe a pénzügyi zsarolás is beletartozik, amelyet Von der Leyen ki akar terjeszteni például az agrártámogatásokra is. Ukrajna segítéséről se tesznek le, a cél az ország „területi integritásának visszaszerzése”, ami egyre valószínűtlenebb közvetlen nyugati katonai beavatkozás nélkül. Végezetül pedig mindezen tervek megvalósításához pénzre van szükség, amelyet az európai polgároktól szeretnének beszedni.
Úgy tűnik, a régi brüsszeli elit egyelőre magánál tudta tartani a kormányrudat a háborgó tenger, egyes nyugati kormányzatok permanens belpolitikai válsága és a változásra szavazók tízmilliói ellenére is. Manfred Weber bizonyára elégedett lehet, hiszen
talán még Ursula von der Leyennél is erősebb pozícióba került politikai manőverei révén.
A bizottság elnöke viszont aligha lehet nyugodt, hiszen hátrafelé is éberen figyelnie kell, nehogy onnan érkezzen a csapás. Webernek ugyanis láthatóan nem elég a keresztapa szerepe, ő a pozíciót is szeretné a hatalom mellé. Ne legyenek kétségeink,
2019 óta egyetlen cél lebeg a szeme előtt, a bizottsági elnöki poszt megszerzése, ám idén is lecsúszott róla.
Elmondható róla is az, amit a Bourbon-házról mondottak: semmit se felejtett, semmit se tanult.
A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője
„Ép elmével senki nem gondolja, hogy a magyar kormány Cseh Katalinra vagy a másik említett úrra bármilyen hatással lenne” – így reagált a Humanista Párt fellépésére a miniszter.
Az IDEA felmérésének sem örülhet túlzottan Magyar Péter.
A hírről Dobrev Klára, a DK elnöke számolt be közösségi oldalán, aki reméli, hogy nem igaz, mert „normális, programalapú versenyre” vágyik.
A virtigli NER-esekből sokkal kevesebb olyan jut, aki épp most állna át a Tiszába.
Elképesztő számokat produkál a miniszterelnök interjúja.
„Ha nem lenne tragikus, akkor komikus lenne, de legalább tragikomikus” – jegyezte meg Gulyás Gergely.
A nagy kultuszminiszter árván nőtt fel, bejárta Európát, az állami bevétel tíz százalékát fordította a szegények és tehetségesek oktatására, és még Szent-Györgyi Albertet is hazacsábította.
2015. november 13-án történtek a párizsi terrortámadások, melyeknek során 137 embert öltek meg és 416 főt megsebesítettek. Veszprémy László Bernát írása.
