A megszorításokat támogató közgazdászok írják Magyar Péter gazdasági programját

2024. december 20. 11:50

A Pénzügykutató elnök-vezérigazgatója Lengyel László, aki többször gyalázta a Fidesz-szavazókat, szerinte csak a legnyomorultabbak szavaznak a kormánypártra.

2024. december 20. 11:50
null

A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok levitézlett közgazdászait összefogó Pénzügykutató Zrt.-ben írják Magyar Péter és pártja gazdasági és nyugdíjprogramját – számol be a Magyar Nemzet.

Erről a cég egyik munkatársa, Petschnig Mária Zita beszélt az Mfor podcastjében. 

Petschniget arról kérdezték, honnan lesznek Magyar Péternek megfelelő gazdasági szakemberei, erre ezt mondta: „Van olyan szakértő Magyar Péter mellett, akinek az a dolga, hogy kutassa fel és építsen ki kapcsolatot a magyar kutatóintézetekben folyó munkával, megkereste a Pénzügykutatót, (…) a Kopint-Tárkit megkereste, (...) mi ajánlottunk neki jó párat, és mindenki hajlandó vele együtt dolgozni. Hát például a Pénzügykutatóban (...) készül egy gazdasági program, készül önkormányzati program, készül állítólag oktatási program, készül külpolitikai program, (…) nyugdíjprogram is készül. Folynak ilyen munkálatok, ugye a Lengyel Lacinak mindig is ez volt a célja, hogy akkor elő lehessen venni valamit az íróasztal fiókjából. (…) Vannak ilyen munkálatok.

Ezután a lap Petschnig Mária Zitának, a Pénzügykutató tudományos főmunkatársának a közéleti tevékenységét sorolja. 

Ezt is ajánljuk a témában

Kiemeli, hogy elhibázott lépésnek tartotta az egykulcsos adó bevezetését, és 2010 után is folyamatosan a megszorítások bevezetése mellett érvelt. A Gyurcsány-korszakban rendszeresen kiállt a baloldali gazdaságpolitika mellett, gátlás nélkül dicsérte az akkori úgynevezett reformokat is.

Petschnig Mária Zita Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi tanácsadója volt. De az is előfordult, hogy olyan baloldali nagyágyúkkal akciózott együtt, mint Bokros Lajos, Bauer Tamás, Békesi László, Csillag István. Emellett annak a Kéri Lászlónak a felesége, aki Magyar Márton – tehát Magyar Péter testvérének – portálján vezet műsort. 

Ezt is ajánljuk a témában

S mindketten a Tisza Párt megbízásából tartanak előadásokat a helyi Tisza-csoportoknak, és a nyilvánosságban is aktívan kampányolnak Magyarék mellett.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Csépányi Balázs

Magyar Nemzet

Idézőjel

Kezdhetünk félni?

A Pénzügykutató Zrt.-ről pedig a Magyar Nemzet azt írja, 2006 és 2010 között a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon által vezetett kormányok több száz millió forint értékben kötöttek vele szerződést, de a Kopint Tárki is Gyurcsány kedvencei közé tartozott a kormányzása idején.

A Pénzügykutató elnök-vezérigazgatója Lengyel László, aki többször gyalázta a Fidesz-szavazókat, szerinte csak a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre, s volt, hogy kutyának nevezte Szijjártó Péter külügyminisztert. Lengyel az elsők közt kezdte el támadni 13. havi nyugdíjat, miközben a nyugdíjkorhatár felemelését követelte még a Gyurcsány-korszakban, majd több megszorítást támogatott. 

Újabban a rezsicsökkentés és a kormány migrációellenes politikája ellen érvelt.

Katona Tamás – aki szintén a Pénzügykutatóhoz köthető – régi baloldali káder, nemrég a HVG-ben kotyogta el, hogy ő szerkeszti a Pénzügykutató körül csoportosuló, sokszínű szakértői csapat gazdaságpolitikai programját. Szintén a Pénzügykutató munkatársa Várhegyi Éva, aki a Gyurcsány-kormány időszakában a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja volt, de 2007-ben a lehetséges jegybankelnökök között is szóba került a neve.

Emellett a Soros-egyetem felügyelő bizottságának is tagja volt, s 2021-ben a DK kezdeményezésre létrejött Covid-vizsgálóbizottságba is bekerült.

A Pénzügykutató Zrt igazgatója nem más, mint Atkári János, a Gyurcsány–Demszky-korszak volt baloldali főpolgármester-helyettese. Atkári 2019 után Karácsony Gergelytől is kapott fontos pozíciót.

Nyitókép: AFP

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. december 20. 18:06
PATKÁNYOK PUSZTULJATOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
csapláros
2024. december 20. 17:44
Anomandercsapláros 2024. december 20. 15:21 ..."A rezsicsökkentés még annak a milliárdosnak is jár, aki a medencéjét fűti vele. Ennyit a rászorultságról, én se kértem, mert nincs rá szükségem, a piaci árat bármikor ki tudom fizetni, főleg mert a cégben háromszorosát fizetem. A bankok és a multik rádhárítják, nagyon szívesen az infót."... A szokásos BOLSEVIK ellenérv. Na és HÁNY medencéjét is fűtő milliárdos is van ebben az országban ? Mert, hogy SENKIT nem érdekel, hogy te mit kértél és mit tudsz kifizetni, amikor a céged a PIACI ÁRNAK megfelelő nagyságrendet fizet. Innentől még mindig csak a rinya szinten vagy. Talán majd a Poloskapeti fog neked is igazságot tenni, hogy meghagyja a csökkent rezsit a népnek, de eltörli a medence fűtőknek ??? Úgy rúgják fenéken a milliárdosok, hogy zúgva száll majd Soros new-yorki irodájába a 36. emeleti ablakon át. Azt hiszik majd, hogy itt az új szeptember 11. és azután csodálkoznak, hogy nem robban !
google-2
2024. december 20. 16:43
Oh, ők már mind bizonyították, hogy a magyar nép ellenségei, még esélyt nekik!
ptrfarkas43
2024. december 20. 15:21
Akkor nem csak a szavazók, hanem a szakértők is ugyanazok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!