„Olcsó hazugságon” kapta az államtitkár Magyar Pétert a gyermekotthonok kapcsán (FOTÓ)

2024. november 26. 12:22

A Tisza Párt vezetője „borzalmas állapotokat” emlegetett a tiszadobi gyermekotthon kapcsán, aztán szembejött a valóság.

2024. november 26. 12:22
null

Nyitókép: Fülöp Attila Facebook-oldala

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Magyar Péter nemrég országjárásra indult, mely során több gyermekotthont is felkeresett. Emlékezetes, hogy az egyik miskolci látogatása sem múlt el sajtóvisszhang nélkül, hiszen a kiszivárgott felvételek tanúsága szerint Magyar agresszíven és idegesen viselkedett, kiabálva próbált kijutni a gyermekotthon hátsó ajtaján.

Ezt is ajánljuk a témában

A Tisza Párt vezetője azóta sem állt le a témával, többek között a tiszadobi gyermekotthont mutatta be, mely során „borzalmas állapotokat” emlegetett. Azonban Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy

megint olcsó hazugságon kaptuk Magyar Pétert!”

Fülöp megjegyezte, hogy „csak egy apróságot felejtett el feltüntetni a beszámolóban: az a gyermekotthon jelenleg felújítás alatt áll, a képeket felújítás közben készíttette (kikkel?), szándékosan eltorzítva a valóságot. A felújítási munkálatok 2024. szeptember 20-án kezdődtek el és várhatóan 2024. december 31-én fejeződnek be” – derült ki a bejegyzésből.

Láthatóan meg kell védeni Magyar Pétert saját magától, a képzelete által elferdített valóságtól”

– szögezte le az államtitkár.

„Felújítás kapcsán hiányolja a felújítást”

Fülöp Attila bejegyzésében felidézte, hogy Magyar először testőrök kíséretében „látogatott” el egy gyermekotthonba, majd „hazug” beszámolót adott. „Most egy felújítás kapcsán hiányolja a felújítást” – tette hozzá. 

A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár posztja végén azt írta, hogy annak érdekében, hogy a Tisza-vezér „ne hozza saját magát többet ilyen kínos (skizofrén) helyzetbe”

minden nap bemutat egy gyermekotthont a közösségi oldalán, úgy, ahogy az a valóságban fogadja a gyermekeket. 

„Elindult Tiszadob, felkészül a miskolci Károly Befogadó Gyermekotthon” – zárta bejegyzését Fülöp Attila.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cinkegolyó
2024. november 26. 16:41
Egyébként ugyanez a helyzet a János kórház traumatológia és idegsebészeti épületével kapcsolatban, ahol szintén MP riportoskodott (ripacskodott). Nekem októberben volt gerincműtétem ott, egy hétig feküdtem a kórházban. Teljesen felújították, állítható vadiúj ágyak, fürdőszobával ellátott kórtermek, állandóan feltöltve wc papírral, kéztörlővel, és kézfertőtlenítővel, fűtőrendszer felújítva, új radiátorok, minden szobában lapostv. az ambulánsrészleg a földszinten is teljesen felújítva. Sőt, az orvosok, nővérek sem sírtak! Pötyike ott fényképezett, ahol a régi, leselejtezett berendezések voltak kirakva, elszállításra várva, és az udvaron a kiszórt épülettörmelékek között. Mocsok egy méregkeverő és hazudozó senkiházi a Poloskás.
Héja
2024. november 26. 14:30
M. Péter felújítása rég elkésett. Folyamatosan amortizálódik. Csak így tovább.
oberennsinnen49
2024. november 26. 14:03
Egészen elképesztően abszurd helyzet a ma Magyarországa. És abban 1,3 millió Magyar Péter-rajongó ember. Ezekre tényleg, valóban odaillik az agyhalottak kifejezés, de nem akarok sértegetni, használom inkább az önsorsrontó-t. Csak az a gond, ha valahogy mégis győznének, akkor az önsorsrontó mindjárt országrontó-ra, mandannyiunk tönkretevői-vé változna.
lucifer-3
2024. november 26. 13:24
Valaki meglepődött, hogy megint hazugságon kapták? Ez az ember egy csődtömeg, beteg elméjű, megrögzött hazudozó. Még ha kérdez,azt is fenntartásokkal kell kezelni! Erősen hajaz Hitlerre, az volt ekkora köcsög, öntörvényü faszkalap. A rikácsolása, a gesztikulálása, a dolgozóival való stílusa, és az azok lehajtott fejjel való mindenre bólogató, elfogadó hozzáállása, az emberek lenézése, sértegetése, mind , mind a diktátorok, és a jellemtelen emberek ismérvei.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!