„Valamiért fontosnak érezte, hogy a Tisza-frakció képviselői mögött foglaljon helyet” – Karácsony kiakadt Magyar Péterre

2024. október 06. 14:32

„Ha a pártvezetőik fizikai közelségével mérjük le, hogy a frakcióik mennyire pártutasítás alapján dolgoznak, akkor ez szerintem egy elég erős szimbólum” – fogalmazott a főpolgármester.

2024. október 06. 14:32
null

Nyitókép: Képernyőmentés

Karácsony Gergely a Partizán műsorában arról beszélt: a budapesti közgyűlésbe bejutott képviselők közül sokan úgy érzik, hogy inkább a pártjuknak, mintsem a választóknak köszönhetik a bejutásukat. Hozzátette: különösen így érzi a Tisza Párt esetében. A budapesti főpolgármester kérdésre hozzátette: öt éve Gyurcsány Ferenc eljött az alakuló közgyűlésbe, de leült a közönség soraiba. 

Most viszont 

Magyar Péter valamiért fontosnak érezte, hogy a Tisza-frakció képviselői mögött foglaljon helyet,

ami egyébként jogszabály szerint nem lehet. A kollégáim, akik jelezték neki (Magyar Péternek - a szerk.), hogy a közgyűlési teremnek ezen a részén csak köztisztviselők lehetnek, akkor közölte, hogy akkor vezettessük ki”.

Karácsony hozzáfűzte: ilyenre nem adott aztán utasítást, „de ha a pártvezetőik fizikai közelségével mérjük le, hogy a frakcióik mennyire pártutasítás alapján dolgoznak, akkor ez szerintem egy elég erős szimbólum”.

 

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ada17
2024. október 06. 16:29
Bizony"kurva erős kèp lett"ahogy ül a zsebdiktátor a birkái mögött!!🤡🤡🤡
kir2vik
2024. október 06. 16:20
"A kollégáim, akik jelezték neki (Magyar Péternek - a szerk.), hogy a közgyűlési teremnek ezen a részén csak köztisztviselők lehetnek, akkor közölte, hogy akkor vezettessük ki. Karácsony hozzáfűzte: ilyenre nem adott aztán utasítást" Persze, hogy nem . Rettegsz tőle.
luxusbatar
2024. október 06. 16:18
Valaki linkelné amikor gyúrcsány karógeri mögött köhécsel...?
2024. október 06. 16:09 Szerkesztve
static.magyarhirlap.hu/images/201908/gyurcsany-karacsony.jpg cdn.magyarnemzet.hu/2024/04/Ec6DWBeb729ZcRR2Buckm2H9OmTaSUm3WPIZCRqbLRU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhiYWRhYjNhMmIwZjRkYzQ5M2ZmZjk2NmVmMWEwYzVh.jpg cdn.metropol.hu/2024/04/eDcJwWyQzX-T9Q1HA-y5mrBNk0Qpsu3HxOHu2K4_5uU/fit/1200/676/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlYjZhNGU3ODVlMjRiZGI4NTZlMzk2YzA2M2FmMGFk.jpg encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQAVH_zow0GV5Ok7xhcI1p9ih8FR6C5jVP2aQ&s Úgy emlékszem, Gyurcsány is bevonult Karácsonnyal. És Karácsony sehová nem mert elmenni Gyurcsány nélkül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!