Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Magyar Péter rárepült a kórházakra, az általa festett kép azonban egyoldalú. Az sem igaz, hogy csak nálunk vannak gondok.

Nyitókép: Shutterstock
Mielőtt ráfordult volna a MÁV-ra, illetve a vasúttal kapcsolatos problémákra, magát romos épületek és mozdonyok előtt fotóztatva, Magyar Péter a kánikula napjaiban nekiment az egészségügyi ellátórendszernek. A Tisza Párt elnöke több kórházba is ellátogatott, megmérte a folyosókon, aztán egyes kórtermekben a hőmérsékletet, minderről aktívan beszámolt a közösségi médiás felületein, végül pedig egy ATV-interjúban közölte mondandóját, amelynek lényege: az ágazat összeomlott, egészségügyi vészhelyzet van, Orbán Viktor szakítsa meg a nyaralását, az illetékes államtitkár pedig hazudik.

