Hernádi Zsolt: Hatékonyabban, sőt jövedelmezőbben működik egy vállalat, ha a felső vezetésében több a nő

Mintha küldetésben lenne a világ, és nagy nekibuzdulással próbálná újraértelmezni a biológiai és társadalmi nemeket. Ahogy a hatvanas évek szexuális forradalma felszabadította a szexet, úgy most a hagyományos nemi identitások vannak soron. Nem kétlem, hogy lehet ennek jó oldala az individuális identitások szintjén, de azért vannak veszélyek is. A friss olimpiai bajnok Iman Halif esete kinyitotta Pandóra szelencéjét: jogosan indult-e el a nők között az algériai ökölvívó? Milyen elbírálás alá essenek az interszexuális versenyzők? Hol húzódik a határ nő és férfi között? Láthatóan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is belegabalyodott, és ki tudja, mi sül ki ebből. Lehet, hogy egy kezelhetetlen folyamat elején vagyunk? A nagy újraértelmezésben éppen össze­kuszáljuk a versenysport eddig ismert rendszerét? Csak egyetérteni tudunk Sebastian Coe-val, a Nemzetközi Atlé­tikai Bizottság elnökével, aki tiszta, világos és minden sportra egyformán érvényes gender­politikát szeretne látni a NOB-tól, ennek hiányában ugyanis minden szakág a maga érdekrendszereinek megfelelően határozza meg, hogy mi fér bele. Valahol meg kell húzni a határt, hogy ki nő és ki férfi – én a magam részéről maradnék az eredeti verziónál. És ezzel nem a nemi identitások sokszínűségét kérdőjelezem vagy ítélem meg. Sokfélék vagyunk, virágozzék minden virág, éljen mindenki úgy, ahogy szeretne, de a nemi határokat ne változtassuk ennyire szabadon – legalább a versenysportban ne! Mert az nem fair. Iman Halif indítása nem volt tisztességes a női versenyzőkkel szemben. Mit érezhet az a nő, aki az addigi életét feltette egy álomra, és egyszer csak egy férfibicepsszel találja szemben magát? És nem fair Haliffal szemben sem. Mit érezhet ő, hogy a fél világ megkérdőjelezi az aranyérmét? Van, amikor világosan állást kell foglalni, és fair, konkrét szabályozásra van szükség.

Ám ahogy a szabadon engedés, úgy a ló másik oldala, a túlszabályozás se jó. Egy új EU-s irányelv szerint a tőzsdei társaságok felső vezetői körében akár 40 százalékos női kvótát kell majd elérni. Szerintem ez legalább annyira tisztességtelen a nőkkel szemben, mint a Halif-ügy. Ne azért legyen valaki felső vezető, mert nő vagy férfi, hanem azért, mert rátermett, ért a szakmájához, kiváló vezető és jó csapatjátékos. Én személy szerint nőpárti vagyok, mert a Molban látom, mennyire más minőségben végzi a munkát egy sokszínű csapat. Ezt mondja a nemzetközi menedzsmenttudomány is: hatékonyabban, sőt jövedelmezőbben működik egy vállalat, ha a felső vezetésében több a nő. A Mc­Kinsey 2020-as, több mint ezer céget megvizsgáló tanulmánya rámutat arra, hogy átlag feletti jövedelmezőséget értek el azok a vállalatok, amelyeknek a vezetésében felül van reprezentálva a női nem. A Credit Suisse hatalmas, 2400 társaságot vizsgáló longitudinális kutatása szerint a női felső vezetőkkel rendelkező cégek 26 százalékkal jobb eredményt értek el hat év alatt, mint férfiasabb versenytársaik. A BCG 1700 vállalatot felölelő elemzésében kiemeli: minél nagyobb a diverzitás, annál nagyobb az innováció. Tovább­megyek: a nemi, etnikai és kulturális sokszínűség egy vállalat vezetőségében az igazi lottóötös. Azok a cégek, amelyeknél megvan ez a mix, lekörözik versenytársai­kat, és jobb pénzügyi eredményeket érnek el. Nálunk 43 nemzet szakértői dolgoznak, és 30 százalékos a női dolgozók aránya. Utóbbira nem vagyok büszke, még akkor sem, ha az olaj- és vegyipar azért hagyományosan férfias dolog. Igyekszünk javítani a helyzeten: bizonyos toborzásoknál például elvárás, hogy a short listen legyen legalább egy nő, onnantól meg győzzön a jobb. Jóval több női vezetőre lenne szükség, küzdeni kell az üvegplafon ellen. Nem a százalék a lényeg, hanem hogy legyenek nők a felső vezetői körben. Nem Brüsszelből meghatározott kvóta kell, nem misszió, hanem józan belátás és néhol több, néhol kevesebb szabályozás. Ez minden vállalat jól felfogott érdeke. 

A szerző a MOL elnök-vezérigazgatója.