Azzal folytatja, hogy Magyar ugyanazt gondolja és mondja az orosz-ukrán háborúról, Európáról, a magyar jogállamról és demokráciáról, amit Orbán, úgy nyilatkozik és úgy is szavaz. Nem támogatja a közös Európát, nem bántja Putyint, és szerinte Orbán teljesítette az uniós jogállami feltételeket, jöhet a pénz Mészáros Lőrincnek. Gréczy úgy véli, a világnézetük is ugyanaz: ballib értelmiségiek ájulnak be, miközben Wass Albert idézeteket hallgatnak a szónoktól. Magyar pont ugyanúgy gondolkodik a határon túli magyarokról, Orbán ellenzékéről, mint Orbán. Magyar használja, de lenézi őket, visszaélve sokak „végső elkeseredésével”.
A DK-s politikus úgy véli, mindkettő urizál, kifejezetten kérkednek a jóléttel egy országban, ahol az emberek több, mint harmadának nincs két hónapnyi megtakarítása. „Az egyik úgy hazudik és kereste degeszre magát ebben a rendszerben, hogy most jött ki a templomból, a másik úgy hazudik és kereste magát degeszre ebben a rendszerben, hogy feszület van a csuklóján” – fogalmaz.
Gréczy szerint Orbán tudja, hogy Magyar sosem lesz az ellenfele, kihívója lehet, de legyőzője soha. Egyrészt mert ismerik, másrészt, mert tudják, hogy fideszes nem fog szavazni egy emberre, akiről simán elhitethető, hogy áruló. Harmadrészt, mert választott, és büszkén viselt életmódja, celebkedése taszítja a falusi fideszesek tömegeit. Negyedrészt azért, mert