Emlékeznek még a budapest elitgimnázium vesztegetési botrányára? Így áll az ügy jelenleg

2024. augusztus 23. 10:33

Az ügyészség 2023-ban kezdett nyomozni azzal kapcsolatban, hogy a gyanú szerint az Eötvös József Gimnáziumban kenőpénzt fogadhadtak el gyengébb teljesítményű diákok felvételéért.

2024. augusztus 23. 10:33
Eötvös József Gimnázium

Nyitókép: Magyar Nemzet/Teknős Miklós

 

Az Eötvös József Gimnáziumot érintő vesztegetési ügy jelenleg is folyamatban van a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen. A büntetőügyben a sajtó tájékoztatására okot adó fejlemény legutóbbi közlésünk óta nem történt – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Központi Nyomozó Főügyészség. A lap legutolsó, januári értesülése szerint befolyással üzérkedés bűntette miatt egy személyt gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben.

Ahogy annak idején arról a Mandiner is beszámolt, tavaly felvetődött annak gyanúja, hogy vesztegetési pénz kellett ahhoz az iskolában, hogy azokat a diákokat is felvegyék az elit iskolák között számon tartott intézménybe, akiknek nem sikerült a hivatalos felvételi. Egy hangfelvételen arra is utalhattak, hogy a korrupt beiskoláztatási rendszert ráadásul az igazgató és az iskolához tartozó alapítvány vezetője működtethette.

A lap cikke végén megjegyezte: a vesztegetést alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a Btk., ám minősített esetben a büntetés már egytől öt évig terjedhet, ha pedig bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el, akkor kettőtől nyolc évig. A bűncselekmény súlya befolyásolja a végső ítéletet, vagyis nem mindegy, hogy hányszor és milyen összegben fogadott el valaki kenőpénzt.
 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2024. augusztus 23. 11:03
/fejlemény legutóbbi közlésünk óta nem történt/ Kérdés: ha én ilyen vehemenciával tervezek a munkahelyen, akkor én qva jól keresek az el(nem)végzett munkát nézve.
orokkuruc-2
2024. augusztus 23. 10:53
Szarosszájú lilike valami másik helyre jár. Jár?
Fegyenc8
2024. augusztus 23. 10:48
Azt az ügyészt aki a nyomozást vezeti és ennyi idő alatt nem jutott semmire át kell ültetni az asztal másik oldalára. A vádlottak közé. Mert, hogy a célja az ügy eltussolása. Ez elég egyértelmű.
Zolotarjov
2024. augusztus 23. 10:43
Itt volt Klárika az utolsó KiSZ-titkár..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!