Mesterházy kiosztotta Gyurcsányt, majd közölte: új baloldalt építene Magyar Péterrel (VIDEÓ)

2024. június 19. 21:57

Az MSZP volt elnöke azt is elmondta, mit kellene tennie a DK vezérének.

2024. június 19. 21:57

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták alapító elnöke volt a Hír TV Napi Aktuális című műsorának egyik vendége szerda este, aki beszélt a június 9-i választások eredményéről is.

Az MSZP egykori elnöke szerint egy ekkora, történelmi vereség után kicsit mélyebb elemzésre lenne szükség, mint amelyet például Gyurcsány Ferencék tettek,

hiszen ha ez egy parlamenti választás lett volna, akkor a DK-MSZP-Párbeszéd hármas nem tudta volna megugrani a parlamenti küszöböt

(ami ebben az esetben 15 százalék). Ez egy nagyon súlyos vereség, ilyenkor a pártelnök szokta vállalni a felelősséget és lemond – mondta Mesterházy.

A politikus szerint az okok 2022-ig vezethetők vissza, amikor az ellenzéki pártok közül nem mindeni vonta le a következtetést, és tartalmilag sem elemezték az akkori vereség okait. Ehelyett elvitették a balhét Márki-Zay Péterrel. 

Nem tudtak innovációt felmutatni, ezért léphetett be most hitelesebb személykét Magyar Péter, és tudott sok szavazót elhozni a többi párttól.

Mesterházy szerint körülbelül 30 százaléknyi baloldali szavazó van Magyarországon és nekik kell hogy legyen képviseletük a parlamentben. 

Nem megújulni kell, hanem új baloldalt kell építeni, ahol hiteles politikusok szakmai célok mentén politizálnak” – mondott egy nem túl eredetit Mesterházy. Ehhez szerinte mindenkire szüksége lesz. A politikus az MSZP-vel és Magyar Péterékkel is szövetkezne, de a DK-val nem, mert úgy látja, az egy neoliberális párt.

A teljes beszélgetést itt nézheti meg:

 

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
béka
2024. június 21. 18:01
Ez a Mesterházy elég szánalmas figura lett vagy talán mindig is az volt mégprobál okossagokat mondani de nem talál balekot aki komolyan venni
nyugalom
2024. június 21. 12:58
Ezek a régi seprük mit akarnak? Platópetivel nem lehet összefogni, súlyos beteg!
survivor
2024. június 21. 07:35
Nem A hímringyó szélkakas. Nem baljobb. Pinazseb oldali.
cutcopy
2024. június 21. 07:35
Kis blfsz, még mindig a bosszú vezérli amiért Fletó korlátozta a mobilforgalmát..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!