Magyar Péter botrányt botrányra halmoz, közben pedig a követőivel sajnáltatja magát

2024. június 26. 13:47

Egy csokorba szedtük Magyar botrányait, aki láthatóan a VIP-érzést keresi minden helyzetben.

2024. június 26. 13:47
Magyar Péter a villamosmegállóban, miután kidobtáka buliból

Nyitókép: Magyar Pétert a pénz és a VIP-érzés motiválja. Fotó: Képernyőkép

Magyar Péter arrogáns és erőszakos viselkedéséből kaphattak ízelítőt napokkal ezelőtt egy pesti éjszakai szórakozóhely látogatói. Magyar ittasan viselkedett botrányosan, amelynek nem is lehetett más a következménye, mint hogy a szórakozóhely biztonsági emberei kivezették a helyiségből. Nem ez az első és gyaníthatóan nem is az utolsó hír Magyar botrányos viselkedéséről. 

Emlékezhetünk rá, mikor az országjáró körútján Putnokon a templomból távozókat vegzálta 

és az is emlékezetes, mikor Tatabányán egy helyi vendéglőssel szemben lépett fel fenyegetően, a hergelés következményeként valakik még az üzlethelyiség ablakát is berepesztették. De ide sorolható az is, amikor élő adásban hagyta faképnél Rónai Egont, az ATV műsorvezetőjét, mert reagálni mert Magyar korábbi állításaira, amely szerint az ATV-ben sem látják őt szívesen. 

Ezt is ajánljuk a témában

A követői mögé bújik a soros balhéi után.
Fotó: Balint Szentgallay/NurPhoto/NurPhoto via AFP

Arra is emlékezhetünk, amikor Magyar az európai parlamenti kampány során határozottan állított, biztosan nem veszi fel a mandátumát, mert rá Budapesten van szükség. Ehhez képest felvette, nem tudott nemet mondani a többmilliós havi fizetésre. 

Magyart láthatóan a pénz motiválta akkor is, amikor az EP-képviselőséget választotta, 

hiszen megtehette volna, hogy beül a budapesti közgyűlésbe (oda is mandátumot szerzett), ám az nagyságrendekkel kisebb fizetést jelentett volna. Szokás szerint a követői mögé bújt. Egy irányított kérdést tett fel nekik, az európai parlamenti képviselői mandátum mellé sok érvet felsorakoztatva, ellenérvet pedig csak akkor biggyesztett a posztjához, mikor a követői jelezték, hogy így elég nehéz lesz szavazni arról, menjen vagy ne menjen az európai parlamentbe. 

 A legutóbbi éjszakai botrány ismét igazolja Magyar volt feleségének, Varga Juditnak szavait, amely szerint

 egy agresszív, kiszámíthatatlan ember, akiben rengeteg indulat lakozik.

 Ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja, egyből vádaskodik, mint ahogy tette az éjszakai szórakozóhelyen történt kínos jelenetek után is. Magyar Facebook-követői lassan már megszokják, hogy Péterük a soros botrány után fogadkozik, hogy nem lesz újabb, kicsit sajnáltatja magát, majd ismét elefántként megy a porcelánboltba. 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Schmidt Mária

Látószög blog

Idézőjel

Magyar Pétert magára hagyták az ápolói. Súlyos hiba volt. Támogatói feltétlen bizalmukkal ajándékozták meg. Borítékolva van, hogy csalódniuk kell.

 

Összesen 165 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap_Bender
2024. június 26. 22:30
Göbbelszkém, úgy látszik kifújt a lejáratási kampány, már az összegzésnél tart a bandád. A "magyar gyerek" pedig még él és láthatóan szarik a fejetekre. A nagyérdemű közönség (mármint a választók) pedig még mindig nem dőlnek be propagandátoknak. A dolgok logikája szerint most már azt következik, hogy folytatásos regényben jelenik meg a fidesz maffia kialakulása, eddigi története, a ki-kinek-kicsodája, a hogy-mit-kivel-mennyiért és hányszor csináltatok és hasonló érdekfeszítő történetek. Talán egyszer még a csodás üzletek után kapott jutalékok listája is megjelenik, személyekre lebontva, persze a bírósági ítéletek közlésének mellékletével. A választók megelégedéssel fogják fogadni a dékás-fideszes vegyes zárkák kialakítását. Valamelyik élelmes tv még valóságshow címen közvetíthetné az ott történteket, éjjel-nappal, jó hosszú ideig. Reméljük, a "magyar gyerek" és mozgalma ezen dolgok megvalósításán és nyilvánosságra hozásán fog dolgozni a közeljövőben. Várjuk a regény megjelenését!
KARAK-ter
2024. június 26. 18:27
Orrban-nak !!! Térdelj le és szeresd Magyart !!!!!
KARAK-ter
2024. június 26. 18:23
De azért csak megvan amit akart az évi 100 milla !!! Jól kihasznált mindenkit vagy legalább is a követőit mondhatnám hogy átbaszta a nagyközönséget ! Magasról szarik ő a tiszába !!!!!!
Ez D-dúr és e-moll
2024. június 26. 16:25
"Horst_Tappert ---> Ez D-dúr és e-moll 2024. június 26. 15:42 Azért megdobbant az a félig elrothadt húsdarab, amit a mellkasodban hordasz, amikor leírtad, hogy 'Magyar-ellenes kampány', ugye? Csak azt sajnáltad, hogy most épp nem kisbetűvel kellett írnod, hogy magyar, te hazaáruló, tetves komcsi szardarab..." Szerintem te sokkal jobban gyűlölsz engem, mint én téged. ;-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!