Magyar Péter állításával szemben senki nem manipulálta a Völner-Schadl ügy iratait – állapította meg a nyomozás

2024. június 20. 12:12

Az ügyészég valamennyi szálat kivizsgálta.

2024. június 20. 12:12
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Újabb sajtótájékoztatót tartott Fürcht Pál, a Központ Nyomozó Főügyészség szóvivője, a volt igazságügyi miniszter Varga Judit magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozásról.

Az azóta már politikussá váló Magyar Péter, Varga Judit exférje még március végén hozott nyilvánosságra egy általa atombombának nevezett hangfelvételt, amelyen az ő értelmezése szerint az szerepel, hogy a Völner–Schadl-ügy nyomozási iratait utólag manipuláltak. 

A hanganyagot Varga Judit exférje a közös lakásukban készítette még 2023 januárjában. 

Magyar a felvétel nyilvánosságra hozatalakor súlyos vádakat fogalmazott meg az ügyészséggel kapcsolatban, amelyre reagálva Fürcht Pál – szintén sajtótájékoztató keretében – reagált.

Fürcht Pál már akkor közölte: Magyar Péter állítása, miszerint a ügyészségi iratokat átírták és eltüntettek, 

nem csak jogi, hanem fizikai képtelenség is, hiszen ezek dokumentálva vannak a keletkezéstől kezdve, nem egy helyen tárolják őket, más adattárban is megjelennek a részletek.

Nincs olyan, hogy bármit kihúznak az ügyészségi aktából, az ügyészek csapatban dolgoznak, egymást is ellenőrzik – húzta alá a főügyész. A nyomozásról akkor annyit árult még el, hogy ennek keretében Varga Juditot is meghallgatták tanúként, ahogy egyébként Magyar Pétert is. 

A mostani sajtótájékoztatón Kovács Katalin ügyészségi szóvivő elmondta: egy magánszemély feljelentése alapján indult nyomozás, amelyben 9 tanút hallgattak ki, szakértőket vontak be és több ezer iratot vizsgáltak át.

A nyomozás egyik iránya az volt, hogy felmerül-e a feljelentés elmulasztása a Völner-ügy kapcsán kormánytagok részéről, ha tudtak erről korábban?

Kovács Katalin ennek kapcsán elmondta, hogy a vizsgálat szerint egyetlen kormánytagnak sem volt tudomása korábban a Völner Pált érintő korrupciós bűncselekményről így nem is valósulhatott meg ilyen mulasztás.

Fürcht Pál ehhez hozzáfűzte: 

Magyar Péter is csak akkor szerzett tudomást a Völner-Schadl ügyről, amikor a végrehajtói kar volt elnökét kihallgatták, és nem volt tudomása arról, hogy más korábban értesülhetett volna az ügyről.

Fürcht elmondta: Rogán Antalt és Gulyás Gergelyt is tanúként hallgatta ki az ügyészség és ők is alátámasztották ugyanezt. 

Az ügyiratok feltételezett manipulációjáról Kovács Katalin elmondta: 

megállapították, hogy senki nem nyúlt bele az iratokban.

Varga Judit pletykákat osztott meg volt férjével, a hanganyagon Dettiként említett személy pedig nem járt az ügyészségen – tette hozzá. 

A Magyar Péter-féle hangfelvételen elhangzottak ráadásul olyan tárgyi tévedéseket tartalmaznak, amelyek eleve kizárják, hogy azt valaki a nyomozati iratokból szerezte volna.

Egyetlen, a bűncselekményhez kapcsolódó bizonyítékot sem törölt senki. Ez olyan összehangolt, a bíróságokra kiterjedő tevékenységet feltételezett volna, mely még belső segítséggel sem lett volna kivitelezhető 

– hangsúlyozta Kovács Katalin.

Fürcht Pál elmondta: a felvétel Magyar elmondása szerint 2023 januárjában készült, amikor még együtt éltek, de már a válásra készültek. A volt igazságügyi miniszter vallomása szerint Magyar ekkor már közéleti szerepre készült és állandóan pletykákat akart visszamondatni volt feleségével. 

A vádiratot 2022 novemberében nyújtotta be az ügyészség, amelyek átkerültek a Fővárosi Törvényszékre és amely még abban a hónapban meg is kezdte az eljárást.

Szürreális ezek után arról beszélni 2023 januárjában, hogy valaki menjen be az ügyészségre és húzzon ki dolgokat az iratokból 

– érvelt a főügyész.

Varga is elmondta, hogy ő is a sajtóból szerezte a tudomását a Völner-Schadl ügyről. Ráadásul nem az hangzik el a beszélgetésen, hogy Rogán Antal vagy az ő emberei húzattak volna ki terhelő adatokat. 

A Völner-Schadl ügy lehallgatási anyagában szereplő, Rogán Antalra vonatkozó utalásokról Fürcht elmondta: az erre vonatkozó hanganyag bírói engedélyen kívüli volt, nem is lehetett törvényesen felhasználni az eljárásban. Ennek ellenére azt is megvizsgálták, hogy van-e valóságalapja, hogy Rogán Antal valamilyen közbeszerzést befolyásolt volna, de ilyen adat nem merült fel.

Vajon figyelmeztették-e Völnert, hogy eljárást indítottak ellene és lehallgatják? – ezt a szálat is vizsgálta az ügyészség.

De amikor a Nemzeti Védelmi Szolgálat megkezdte Schadl lehallgatását, fel sem merült Völner Pál neve és az ügyészségnek küldött iratokban sem szerepelt.

2021 elején még csak az merült fel, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke és az egykori államtitkár szoros kapcsolatot ápol. Csupán az év őszén merült fel a gyanú a volt államtitkárral kapcsolatban, A Völner-szálban csak ezután kezdtek nyomozni – mondta Kovács Katalin. 

Semmi nem uralt arra, hogy Völnert figyelmeztették előre, ahogy arra sem, hogy a gyanúsítási előtti napokban kapott volna ilyen információt. A dekonspiráció lehetőséget kizárt – fogalmazott az ügyészségi szóvivő. Völner Pál beszélt Rogán Antallal 2021. november 2-án, de a hatóságok csak másnap rendelték el a lehallgatását. 

Kovács Katalin azt is cáfolta, hogy Schadl Györgyöt is értesítették volna, és azért akart külföldre távozni. Ezt bizonyítja egyebek mellett, hogy rengeteg bizonyítékot sikerült lefoglalni tőle az elfogása után. 

A nyomozás bűncselekményt tehát nem tárt fel az ügyben – összegzett Kovács Katalin.


 


 

 

Összesen 250 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. június 23. 10:13
Magyar Péter állításával szemben senki nem manipulálta a Völner-Schadl ügy iratait – állapította meg a nyomozás" még emlékszem, hogy Stumpf András, az egyik legálságosabb firkász, Poloska Peti bizonyítékaira azt reagálta, hogy ez lópömpölő, majd egy óra múlva "önként" helyesbítette, hogy talán mégsem az, mert hátha ez az ügyészi dologban van valami valóság. Jelentem nincs, és ezt már akkor is tudni lehetett. Stumpf akkor "nem tudta", most már ő is biztos lehet benne, szóval akkor várjuk a cikkének a folytatását, de várjuk Gulyás Marci újabb fogós kérdéseit, a Magyar Pétert istenítő Mérő Vera moralizálását, Csepeli György és Pléh Csaba főfőfő független humánmágusok újabb szimpátiatüntetését....
catalina11
2024. június 21. 13:15
Magyar Péter állításával szemben senki nem manipulálta a Völner-Schadl ügy iratait – állapította meg a nyomozás" helyette Poloska Peti manipulálta a feleségét..
5m007h 0p3ra70r
2024. június 20. 18:16
>>orrban 2024. június 20. 14:29 És azért is, mert Magyar Péter korábban többször beszélt arról – ez volt a nyomozás által vizsgált állításai egyike is –, hogy Völner Pált menet közben figyelmeztették a folyamatban lévő eljárásról.<< Ahamm.. Akkor meséld el kérlek, hogy miért nem az volt a vád, hogy manipulálták az iratokat, ha mégsem manipulálták, mert szóltak neki? Miért nem az, hogy szóltak neki? Kíváncsian várom az újabb "rencerváttó" sci-fit!
irondome
2024. június 20. 17:48
HAMIS VÁD - Btk. 268. § (1) Aki a) mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol, b) más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Fel van adva a labda!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!