Szijjártó Péter
Ujhelyi kifejtette: „Hogyha Szijjártónak nem az Európai Uniós Európa-politikájáról, vagy a Lavrov, orosz külügyminiszterrel való személyes jó viszonyáról és kitüntetéséről kell nyilatkoznom,
akkor az elmúlt hosszú évek alapján azt kell mondanom, hogy ritka tehetséges és elképesztően korrekt ember”.
Mint fogalmaz: most is jelezte a kormányzatnak, hogy egy csomó olyan dolog van, amelyben az saját nemzetközi kapcsolatrendszere Magyarországnak hasznos lehet.
„Egy percig sem fog eszembe jutni, hogy csak azért ne nyissak ki itthon egy kaput, mert azzal éppen a kormánynak vagy Szijjártó Péter külügyminiszternek segítek” – szögezte le. Ujjhelyi arról is beszélt, hogy mindez számára természetes, hiszen „minden, amit tudok a saját hazámnak hozni – amerikai, európai, kínai programok –, azt miért ne hozzam ide a hazámnak?