Skócia
21:002024. június 23.
Magyarország
Svájc
21:002024. június 23.
Németország

Úgy tűnik, Gyurcsánynak nem tetszik a helyzet, kisregénynyi szövegben ekézi Magyar Pétert

2024. május 27. 09:30

„Semmit sem tudunk Magyar Péterről” – nyugtalankodik a DK-vezér.

2024. május 27. 09:30

Nyitókép: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Úgy tűnik, hogy nem nyugszanak a kedélyek a baloldalon, ezúttal Gyurcsány Ferenc rongyolt bele Magyar Péterbe. A DK vezére szerint semmit sem tudunk Magyar Péterről, ez pedig nagy veszélyeket rejt. Ennek ellenére – ahogy ezt számtalanszor elmondta – továbbra is összefognának vele Orbán Viktor leváltása érdekében.

„Mit tudunk Magyar Péterről?” – teszi fel Gyurcsány Ferenc legújabb posztjában a kérdést. „Azt, hogy soha, de soha nem vezetett politikai közösséget, se nagyot, se kicsit.” – ami a DK elnöke szerint mindenképpen hátránya. 

Azt, hogy most sincs ilyen közössége, mert az őszintén lelkes, zászlót lobogtató, hittel és várakozással teli tömeg még nem közösség, épp úgy nem az, mint az a sokaság, amely rég látott aktivitást mutat az interneten” 

– teszi hozzá.

Gyurcsány szerint Magyar Péter „hozomra dolgozik”, azaz előre akarja a támogatást és hitelre akar vásárolni. „Előbb szavazzatok rám, aztán majd meglátjátok, hogy mire?

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a választásig hátralévő időben azt se fogjuk megtudni, hogy 

Magyar Péter jött, vagy küldték?

És abban is biztos, hogy ha megismerjük majd a valódi Magyar Pétert, akkor „nem lesz benne köszönet.

Mindezek ellenére Gyurcsány Ferencék továbbra is szövetkeznének Magyar Péterrel, ha az Orbán-kormány leváltásáról van szó.


 

 

Töltődjön fel a Mandinerrel!

Összesen 288 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-95
2024. június 21. 14:09
🍓 ️ ­­É­r­t­­­é­­k­­­e­­l­d­ ­­a­­ ­­­s­­z­­­e­­­x­­i­­ ­­p­­u­n­c­­i­m­­­a­­­t­­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­­­.­­­𝐗­­­𝟏­­𝟖­­.­­𝐅­𝐔­­𝐍
NokiNokedli
2024. május 28. 17:37 Szerkesztve
Hihetetlen, de most az egyszer a nagy ElQróval egyetértek. Azonban megkérdezem, hogy mi a kuva anyjukat csináltak az EP-ben az ellenzék (és a FIDESZ) képviselői, mert munkájuknak semmi látszata nincs. Azaz van, mószerolták az országot. Így egészen más képviselők kellenek oda, akik a magyarok érdekeit képviselik, nem a globalistákét.
Mich99
2024. május 28. 14:45
Csótány látja Poloska hibáit, de reménykedik abban, hogy jóbarátok lesznek...
2024. május 28. 14:39 Szerkesztve
Poloska Peti és Csótány Fletó harcol egymással a Moslék vezetéséért. De már megmondták: meg fognak egyezni! Poloska Peti Pártja egy időre a Momentum szerepét fogja játszani...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!