Az ABBA-tól a nem bináris senkiig

Nyitókép: Tobias SCHWARZ / AFP

„Mert nem árt megjegyezni, hanyatló, pusztuló kultúrák, civilizációk idején mindig előkerül a nagy hazugság, miszerint nem eldönthető, mi a jó és mi a rossz, vagyis nincs többé objektív jó és rossz. A jó és a rossz is genderfluiddá válik. Egymásba folynak. Ez lesz a szabadság paródiája és tragikomédiája.

Ezt énekli nekünk ötven évvel az ABBA után Nemo, a nem bináris, rózsaszín, habos kis felsőben, cuki, kislányos szoknyácskában, és feltöri a kódot, mint az ammoniták. Ez utóbbit nem értem. Hogy jönnek ide az ammoniták, Lót vérfertőzésben fogant leszármazottjai? Talán éppen a vérfertőzés a kulcs, a kód? Amit fel kell törni, hiszen nincsen többé jó és rossz, akkor mi is a baj a vérfertőzéssel? Vagy a héberekkel rokonságban álló, ám azokat gyűlölő ammoniták zsidókkal való örök szembenállása a kód? Ezt sem zárhatjuk ki, hiszen az idei dalfesztivál bájos kísérőjelensége volt az Izrael-ellenes és antiszemita őrjöngés Malmőben, Greta Thunberg részvételével, vidám kis pogromhangulattal, késeléssel, és az izraeli versenyző kifütyülésével fűszerezve.

Aki nem érti az új idők szavát, vessen magára. Megható pillanata volt a versenynek, amikor Nemo »nem bináris« versenyzőtársa, az ír valami egyenesen sírva fakadt, amiért az izraeli énekes bejutott a döntőbe, és sírva közölte, miszerint »b…ssza meg« az EBU. Amúgy az ír „nem bináris” ördögnek maszkírozva adta elő produkcióját, együtt egy szintúgy ördögnek maszkírozott, agyontetovált valamivel. Szép, sátánista szeánsz volt az egész. 

A »nem bináris« Nemo a verseny után kijelentette, hogy leghőbb vágya egy közös produkció megalkotása a »nem bináris« írrel. A homopedo találkozása a sátánizmussal a kimúlt Európa boncasztalán. Mindössze ötven év telt el az ABBA óta. S a hajdani ammoniták Molochja fölöttébb vidám mostanában. (...)

Farkas Attila Márton pedig így fogalmazott: »Beteges, ordenáré és aljadék, de legalább unalmas! Amolyan zenei óriáskrokodil vs cápavámpír kategória, csak politikailag is kártékony legalább.« Annyira nem fáj, de ezt is muszáj kimondanom: neki is teljesen igaza van.

S tudják, kinek van még igaza? Byung-Chul Han koreai származású svájci filozófusnak, aki így ír A rítus eltűnése című művében: »A neoliberalizmus sokféleképpen kizsákmányolja az erkölcsöt. Az erkölcsi értékeket megkülönböztető jegyekként fogyasztják. Elszámolják az ego folyószámláján mindazt, ami az önértéket növeli. Ezek fokozzák a narcisztikus önbecsülést. Az értékeken keresztül nem a közösséghez, hanem saját egónkhoz viszonyulunk.«

Pontosan. S ebből következik, méghozzá szükségképpen következik az értékek devalválódása, az értéktelen, a talmi, az üresség apoteózisa. Ha tehetségtelen vagy és semmihez sem értesz, még lehetsz genderfluid. Ha nem jut eszedbe semmi, legyél modern performanszművész. Vagy csinálj »modern« színházat. (...)

A rítusok […] kommunikáció nélküli közösséget hoznak hoznak létre, miközben ma a közösség nélküli kommunikáció az uralkodó.

Erről szól minden. Ez és ennyi a dalfesztivál – és az egész Nyugat. Amely Nyugat éppen most tünteti el az összes valódi rítusát, hogy az ürességgel és az abnormálissal helyettesítse. És pontosan ebből következik, hogy éppen a minap, magukat modernnek, haladónak s mindenekelőtt nagyon fontosnak gondoló kártékony hülyék elkezdtek arról delirálni, miszerint meg kell szüntetni az érettségit. Istenem, hát persze! Hát miért éppen az érettségit ne akarnák megszüntetni, úgy is, mint a felnőtté válás egyik nagyszerű rítusát...!”