A férfi hozzám fordul, azt mondja, látszik rajtam, hogy húsevő vagyok

Nyitókép: Róka László / MTVA

„Piacoztunk ma reggel Sára barátnőmmel. Egy nyolcvanas lekvár árus nő mögül nagydarab, korunkbeli férfi szólít meg, nem szeretnénk-e egy rúd szalámit? Nem kapcsoltam, nem vettem le egyből, miért olyan feszült Sára hangja, ahogy azt feleli, «nem kösz, vegetáriánus vagyok.» Még akkor sem esett le, honnan fúj a szél, amikor arról kezdett értekezni emberünk, hogy nem látszik Sárin, hogy nem eszik húst. Azt hittem, húspultja van emberünknek, nekem meg fájt a fogam egy jó füstölt sonkára, mondom, én eszem húst, hol a pultja? A férfi hozzám fordul, azt mondja, látszik rajtam, hogy húsevő vagyok.
Igen? Miből látszik?
– Levetkőztettelek! – mondja, miközben a kezével végigsimít a levegőben a testem sziluettjét követve.
– Én ezt nem kérem.
– Csak megdicsértelek. – a tekintetében látom, hogy meztelenül állok előtte.
– Hát én ezt kurvára nem veszem dicséretnek, menj a p*csába. 
Kissé lesokkoltam, mert nagyon váratlanul ért a dolog, lassan esett le, mi történik, a sonka miatt is csalódott voltam. Hogy az nincs, ahogy rúd szalámi se, mert az az úriember pénisze lenne. Én kis naiv, hogy nem esett le egyből. Az árus asszonyok a fejüket csóválva leszegik a tekintetüket, halkan méltatlankodnak. Mióta hallgathatják. Minden szombaton. Emberünk nem zavarodik meg, a lekváros nőnek magyaráz tovább, közben stíröl. Szép lány ez, mondja, miközben a levegőben megismétli a testem sziluettjét végigsimító mozdulatot, hogy el ne felejtsem, ő most is éppen «levetkőztet». Vigyorog. Rámkacsint. 
– Anyukádat vetkőztesd, büdös bunkó. 
Az árusokhoz fordulok, hogy bocsánatot kérjek a csúnya beszédért, de azt látom, hogy három nő néz rám hálásan a pultja mögül. A férfi eltakarodik. Az egyik nő megjegyzi, falun így megy ez, a piachoz tartozik. Hát nincs három jól megtermett férfi, aki megvédje a nőket? Lenne, kéne, mégsem. Falun ilyen ez. Amíg nem jövök én, rendet vágni – ezt már nevetve mondom, ők is nevetnek. Belül nem nevet egyikünk sem, hiába látom rajtuk, milyen felszabadító volt, hogy végre valaki elküdte a piac kellemetlen tartozékát oda, ahova ők csak gondolják az illetőt. Én meg remélem, hogy a következő szombaton már nekik is menni fog.”