Az ügy másik vádlottja – aki kizárásos alapon Herczeg Zoltán – a barátján kívül más forrásból is szerzett be kábítószert, a marihuána mellett kokaint és DMT-t is, ami egy pszichedelikus drog.
A férfi 2010-től kezdve évente néhány alkalommal,
csekély mennyiségű marihuánával és csekély mennyiségű kokainnal kínálta meg egy barátját, amely kábítószereket közösen elfogyasztották, valamint 2022-ben egy másik személlyel közösen marihuánás cigarettát fogyasztott.
A vádlott az elfogását megelőzően röviddel szintén kannabiszt fogyasztott. A férfi által megszerzett kábítószer mennyisége meghaladja a csekély mennyiség felső határát, azonban nem éri el a jelentős mennyiség alsó határát.
A kormányt korábban előszeretettel támadó, magyarságát szégyellő divattervező Veiszer Alinda műsorában 2021-ben olyanokat mondott, hogy „Gyilkos bűnözők vezetik a hazámat, én erre nem vagyok büszke”, illetve, hogy „tolvaj, maffiaszerűen működő kormány irányítja az országot." Herczeg egyébként éppen hétfőn nyilatkozott a Blikknek, az interjúban arról beszélt, hogy igyekszik nem rágódni és stresszelni magát a büntetőügye miatt. A börtönben töltött időt és a zárkatársait azonban nem felejti el, a mai napig találkozik velük, és ha kell, anyagilag is segíti őket.