„A hazaárulás lehet pénzügyileg kifizetődő, morálisan és politikailag viszont sohasem” – Szánthó Miklós a Mandinernek

Fotó: Alapjogokért Központ  

Woke busters, border warrior, harc a liberális dzsungelben, lecsapoljuk a mocsarat – mintha egy jobbos kalandrealityre készülnének CPAC címén. Mi az oka a harcos imázsnak?
A rendőri erővel ellehetetlenített brüsszeli békepárti konzervatív konferencia példája arra int, hogy politikai ellenfeleink nem vaktölténnyel lőnek, mi pedig nem vagyunk hajlandók feltenni a kezünket, de fel kell vérteznünk magunkat, kell a golyóálló mellény. A CPAC Hungary háborúellenes üzenetét azok a libernyákok is meg fogják hallani, akik a holdra menekülnek előle. A béke melletti kiállást nem lehet betiltani, meg akarjuk mutatni a brüsszeli bürokratáknak, hogy ez nem az az unió. A tét óriási: a szemünk előtt zajló politikai küzdelmek történelmi jelentőségűek. Ezt talán mi, magyarok tudjuk a legjobban, hiszen a szomszédunkban pusztító háború zajlik, honfitársaink esnek el a harcokban, és az Európa mellett az Egyesült Államokban is hatalmon lévő, egykoron pacifista globalista erőkön úrrá lett a háborús láz. 2024 választási szuperév, amelynek legfőbb kérdése a nyugati emberek biztonsága: ha ugyanis az ukrajnai háború eszkalálódik, a NATO formálisan is „bevonja magát” a konfliktusba, a harcok percek alatt átterjedhetnek magyar területre is. Vitán felül áll, hogy a kialakult helyzet orosz agresszió következménye, de itt most nem „őrült kell egy őrült ellen”. Hamis, kék-sárga jóemberkedés helyett józanságra és realitásérzékre van szükség, meg kell védenünk magunkat az uszítóktól, a háborúpárti woke-szektától, Washingtonban és Brüsszelben is le kell csapolnunk a mocsarat. Ennek a küzdelemnek állt az élére Donald Trump és a harmadik CPAC Hungary fő szónoka, Orbán Viktor. Látható, hogy 

Az Egyesült Államokban a baloldali rezsim bebörtönözné a Republikánus Párt elnökjelöltjét, ráadásul megpróbálják anyagilag is ellehetetleníteni, sőt az indulástól is eltiltották volna, ha a legfelsőbb bíróság közbe nem lép. Európai elvtársaik sem riadnak vissza attól, hogy jogszabályokban lefektetett hatáskörükön túllépve támadják a migráció és a genderőrület vagy a háború ellen fellépőket. A mi célunk viszont az, hogy az emberek rémálma, a háború eszkalációja helyett a liberálisok rém­álma, a nemzeti erők nemzetközi együttműködése valósuljon meg a CPAC-en, ami az idei választási szuperévben közelebb vihet minket a békéhez.

Az idei rendezvény előtt sajtóhírek szerint több újságíró részvételét visszautasították, mondván, a CPAC „no woke zóna”. Mit értenek az alatt, hogy egy újság woke, és miért nem akarják, hogy beszámoljanak a jobboldal egyik fontos rendezvényéről?
Engedje meg, hogy eloszlassak egy tévedést: a világ összes újságírója bátran beszámolhat a CPAC Hungaryről, hiszen mindenki szabadon követheti élőben a konferencia programjait az interneten. Szó nincs arról, hogy bárki szólásszabadsága sérülne, igazából szállás- és utazási díjat spórolunk a woke orgánumoknak, így klímakímélő, költséghatékony módon írhatják le, amit amúgy is leírnának: hogy „krisztofasiszta pribékek gyülekeztek a hibrid maffiarezsim árnyékában”. 

A baloldali holdudvar ugyanis éppen azzal téveszti meg a nagyérdeműt, hogy magát civilnek, függetlennek meg szakmainak tünteti fel – holott jól tudjuk: a szakmaiság bolsevista trükk. A magukat újságírónak nevező woke politikai aktivistákra ugyanez igaz. És ha valaki házibulit szervez, szíve joga eldönteni, hogy kit hív meg és kit nem. Ez élesen különbözik attól a helyzettől, amikor a tömb­bizalmi ráhívja a bulizókra a karhatalmat – ez történt ugyanis a National Conservatism Congressen, a helyükben én inkább ezen aggodalmaskodnék. A nemzetközi jobboldali média egyébként meg jelen lesz, közel húsz konzervatív sajtóorgánum fog tudósítani a helyszínről.

Mi a CPAC feladata a jobboldali közösségen belül, és idén mi a legfontosabb célkitűzésük?
Az első CPAC Hungary 2022-ben egy kinyújtott kéz volt, amelyet szerencsére számos tengerentúli és európai konzervatív rázott meg lelkesen. Az „Isten, haza, család” hármas egységét olyan civilizációs minimumként ajánlottuk konzervatív barátaink figyelmébe, amelynek védelme összeköt bennünket. A rákövetkező év erre alapozva az együttműködés mélyítéséről szólt, és Orbán Viktor egyértelművé tette azt is, hogy mit utasítunk el megmásíthatatlanul: a jobboldal nemet mond a parttalan migrációra, a genderideológiára és a háborúra – erről szólt az „Együtt erő vagyunk” 2023-ban. Azonban akkor járunk el helyesen, ha nemcsak intellektuális célokat tűzünk ki, hanem a politikai csatatéren is mi diadalmaskodunk – azért, hogy a valódi csatatéren béke lehessen. A legjobb terveink is csak akkor valósíthatók meg, ha a józan ész bajnokai megszerzik a politikai hatalmat, amihez választási győzelmekre van szükségünk. A 2024-es CPAC Hungary célja nem más, mint hogy, igen, mi legyünk a woke busters, és megszervezzük az antiglobalista erők globális hálózatát.

Hogyan viszonyulnak a magyar jobboldalhoz az Egyesült Államokban a konzervatívok, mi inspirálja őket az itteni politikában?
Míg a hazai baloldal parancsokért jár amerikai elvtársaihoz meg Soroshoz, és Joe Biden nagykövete a hazai ellenzék karmestereként viselkedik, addig a magyar nemzeti erők sikerei a republikánusok figyelmét is felkeltették. Nem véletlen, hogy Európában csak Magyarországon van jelen az amerikai konzervatívok legjelentősebb akciókonferenciája, ahogy az sem, hogy Donald Trump március elején személyes látogatásra hívta meg Orbán Viktort. Noha a dollármédia ezeken az állításokon heherészni szokott, abban a pillanatban valószínűleg arcára fagyott a mosoly, amikor az Action for Democracy, tehát a guruló dollárokat átutaló szervezet vezetői arról beszéltek, hogy az amerikai jobboldal Orbán Viktorról mintázza a programját. 

Túlzás nélkül állíthatjuk tehát, hogy a magyar jobboldal maga mögött hagyta a magyarországi baloldal mintakövető magatartását, és mintaalkotó, mintaadó politikát folytat. Nyilván akkor kell szerénynek lenni, amikor van mire, de az kijelenthető, hogy Magyarország formális méretét jóval meghaladó politikai súllyal bír a nemzetközi térben – és igen, ez a magyar jobboldal érdeme.

Itthon a kormány 2016 és 2020 után ismét Donald Trumpra tesz, Orbán Viktor nemrég az újra elnökségre készülő politikus vendége volt Floridában. Ha David Pressman nagykövet miatt tiltakozunk, hogy beleszól az ország belügyeibe, fordítva miért elfogadható?
Azért, mert nekünk igazunk van, ők viszont álnokok. Donald Trump és Orbán Viktor a nyugati hagyományok, a nemzeti szabadság, az eredeti nyugati értékek védelmezői, a Joe Biden megtört váza mögött megbúvó globalisták viszont egy új zsarnokság hírnökei. Érdemes észben tartani az ideológiai konfliktus eredetét is.

Mire gondol?
A konzervatív erők összefogása új keletű jelenség. 
A jobboldali ember alapvető ösztöne azt diktálja, hogy a saját háza táján söprögessen. Persze figyeljük a világot, alapvető érdekünk az összekapcsoltság, de elsődleges célunk az, hogy saját településünket, országunkat tegyük szebbé és jobbá. Nem gurítunk dollárokat vagy forintokat ide vagy oda a szuverén hatalom aláásása céljából – csak jelzem, az USA-ban amúgy ilyesmiért börtön jár –, és más nemzetek ügyeibe sem szívesen szólunk bele. Ha alaposan belegondolunk, most sem erről van szó. A baloldal – mivel eleve internacionalista – óriási előnyben van velünk szemben a hálózatépítés terén. A nyílt társadalom aktivistái évtizedek óta szövögetik a hálót, mely ma már az egész nyugati világot befonta, és a pénzük mellett a kapcsolatrendszerüket is arra használják, hogy mindenhol a saját embereiket juttassák pozícióba. Sőt, az utóbbi években egyre nyíltabban támadják alapvető civilizációs értékeinket. Mindenáron el akarják törölni a nemzeti emlékezetet, a tömeges migráció segítségével a társadalmi békét rombolják, a szivárványos propaganda pedig egyértelműen a család felszámolását célozza. Sajnos számos országban sikerrel. A konzervatív összefogás azért jött létre, hogy ezt a támadást kivédjük. Mivel mindannyiunk hazáját ugyanazon uniformizált fegyverrel támadja a globalista ellenfél, van értelme annak, hogy egyeztessük az óráinkat, közös haditervet dolgozzunk ki, és vállvetve küzdjünk. A posztmodern baloldal hegemonizáló ambíciója ellen védjük tehát magunkat, és nem az a cél, hogy más országoknak, népeknek mondjuk meg, hogyan éljenek. Orbán Viktor évekkel ezelőtt megfogalmazott egy „toleranciaajánlatot” a nemzetközi baloldalnak. Hagyjanak minket békén, és akkor nem lesz mitől tartaniuk. Ez a lehetőség most is fennáll, de ha jól látom, nincs rá nyitottság.

Milyen esélyeket jósol Trumpnak? Ön szerint milyen előnye származhat Magyarországnak abból, ha ő lesz az amerikai elnök?
Korai még választási esélyekről beszélni. Annyit talán elmondhatunk, hogy annyira rossz teljesítménnyel és olyan gyenge népszerűségi adatokkal, mint amilyeneket Joe Biden tud felmutatni, szinte egyetlen elnöknek sem sikerült újráznia az USA történelmében. Ám egy hivatalban lévő amerikai vezetőt sosem szabad lebecsülni. Hazánk egyértelműen Donald Trump győzelmében érdekelt. Ez számos okra vezethető vissza, a legfontosabb nyilvánvalóan a háború és béke kérdése. A republikánusok elnökjelöltje és Orbán Viktor hasonlóan vélekedik az ukrajnai konfliktusról, amelynek minden napja drámai eszkalációval fenyeget. Látjuk a híreket, melyek a NATO „nagyobb szerepvállalásáról” szólnak, olvassuk Emmanuel Macron háborús pszichózissal átitatott nyilatkozatait. Veszélyes időszakot élünk, félő, hogy egy eltévedt puskagolyó olyan folyamatot indít el, amelynek a végén gombafelhők lesznek. Ezért van szükség azonnali tűzszünetre és béketárgyalásra. Donald Trump és Orbán Viktor mindezt tisztán látja, ám csak az előbbinek lehet meg az a hatalma, hogy véget vessen a háborúnak. Trump megválasztása sokat javítana a magyar–amerikai kapcsolatrendszeren is. Bár a katonai, kereskedelmi, kulturális területeken továbbra is jó a kétoldalú viszony, ezen is lehet javítani. Azzal pedig bizonyosan nyernénk, ha megszűnne a Budapest és Washington között húzódó ideológiai szakadék. Az „America First” politikája nemcsak arról szól, hogy Trumpnak az USA belsői ügyei a legfontosabbak, de ennek következtében arról is, hogy nem kell világcsendőrt játszani meg demokráciát exportálni mindenhova – hisz láthatjuk, már kifogyóban van Amerikában is. Az európai politikára is áldásos hatással lenne a populista-konzervatív jelölt győzelme, hiszen a magukat liberális, zöld- és woke vágyálmokba ringató uniós vezetőket visszakényszerítené a valóság talajára. Mindig káros az, ha politikai döntéshozók előrébb helyezik az ideológiai dogmát, mint a tényeket, de különösen veszélyes mindez a 21. század geopolitikai válsága közepette.

A magyar jobboldal évek óta jobboldali reneszánszt sürget az Európai Parlamentben. Hogy látja ennek lehetőségét?
Óriási feladat áll előttünk – ezen munkálkodunk a CPAC Hungaryn is –, ezért tisztán, realista módon kell látnunk a helyzetet. Az európai föderalisták olyan közel kormányozták a kontinensünket a szakadékhoz, mint eddig még soha. Ez rossz hír, hiszen mindnyájan Európa sikerében vagyunk érdekeltek, de az előző évtized orbitális baklövései mindenképp az eurokrata elit ellen fordíthatják a szavazókat. A zölddzsihád és az elfuserált szankciók miatt minden európai a saját bőrén tapasztalhatta meg az energetikai válságot. Hamarosan az európai családok hátán csattan az ostor a versenyképesség elvesztése miatt is. Egyre többször találkozunk agresszív – nemritkán iszlamista – „biztonsági kockázatokkal” az uniós nagyvárosok utcáin. Ráadásul több európai politikus vérgőzös terveket szövöget arról, hogy európaiakat küldene a halálba Ukrajnában. Beigazolódik a mondás: a gyenge vezetők rossz, nehéz időket szültek. Mindez nagy terhet helyez a konzervatívok vállára, most kell felmutatni, hogy igenis van alternatívája a nevében még jobbközép, valamint balliberális erők európai egypártrendszerének. Az alternatíva pedig világos: 
a rend, a szabadság és a biztonság irányába akarjuk fordítani országunkat. Ez az ajánlatunk az európai közegnek: tartsuk tiszteletben a teremtés és a természet rendjét. Óvjuk meg a nemzetek szabadságát, hogy saját sorsuk urai legyenek. Garantáljuk a határok, a családok és a gyermekek biztonságát a külső és belső fenyegetésekkel szemben – mert egy társadalom biztonságérzete és békepártisága között egyenes arányosság feltételezhető. Ebből a szempontból nehezen túldémonizálható a nyugati politikusok militáns retorikája.

Felmerül, hogy az EP-választás után a Fidesz csatlakozik valamelyik jobboldali frakcióhoz. Mit gondol, az Európai Néppárt után az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) vagy inkább az Identitás és Demokrácia (ID) frakció­ban lenne a helye?
Ma a common sense, a józan ész három alapvetése az, hogy a háború helyett a békét kell választani, a tömeges migrációnak véget kell vetni, és a gyermekeket meg kell védeni a szélsőbaloldal szexuálisan túlfűtött propagandájától. A 21. században új törésvonal alakult ki a politikában, mely új dimenzióba helyezi a jobb–bal oldali, konzervatív–liberális felosztást, ez a törésvonal pedig a szuverenista–globalista ellentét. Mindegy ebből a szempontból, hogy egy parlamenti frakciót hogy neveznek, a lényeg, hogy milyen álláspontot képvisel a kérdésben. A CPAC színpadán tavaly is ott voltak a jobboldali vezetőkön kívül olyan szuverenisták, mint a formailag a liberális európai pártcsaládhoz tartozó cseh Elégedetlen Polgárok Akciója párt vezetője, Andrej Babiš vagy a félhivatalosan a szociáldemokratákhoz tartozó grúz miniszterelnök. Idén ott lesz a rendezvényen az ID elnöke, belga, osztrák és olasz tagpártjainak vezetői és képviselői, valamint a holland Geert Wilders is, illetve az ECR vezetői, olyan formátumú politikusai, mint Santiago Abascal vagy a néppárthoz tartozó korábbi szlovén miniszterelnök, Janez Janša. A lényeg, hogy ezek a nemzeti erők együtt mozogjanak, egy közös akcióterv szerint szervezzék a politikájukat a következő ciklusban – igazából másodlagos, hogy mi a képviselőcsoport neve. És ennek a közös „akciónak” a magyar jobboldal a vezető ereje lesz.

Beszéljünk még a magyar helyzetről: a kegyelmi ügy, majd Magyar Péter színrelépése milyen hatással volt, van a hazai jobboldalra? 
Szerintem a világon nincs más politikai erő, amely ilyen zseniálisan mozgott volna ki egy szándékoltan generált politikai hisztériát. Az utóbbi két hónap után a helyzet úgy áll, hogy az örökös vágyvezérelt „Orbán holnap bukni fog” gondolat után megjelent a baloldal aktuális politikai megmentője, aki elődeihez hasonlóan a Magyar Narancs címlapjáról néz le ránk – és megint csak továbbszalámizza a balliberális pártpolitikai szcénát. Karsay Dorottyától kezdve Polgár Dórán és Pukli Istvánon át – emlékszik még rájuk egyáltalán valaki? – Márki­Zay Péterig számos ilyen üdvöske volt az utóbbi tizennégy évben, akit felemeltek, sztároltak, kifacsartak, aztán eldobtak. Az árulást ugyanis szeretik, az árulókat azonban nem.