Magyar Péterről kérdezték Dobrev Klárát, összefogásról beszélt

2024. április 24. 18:48

„Aki az ellenzék megosztására törekedett, az Orbán rendszerét tartotta hatalomban” – jelentette ki egy interjúban a DK EP-képviselője.

2024. április 24. 18:48

Nyitókép: Képernyőfotó

Interjút adott a 444.hu-nak Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd közös EP-listavezetője. A lap az ellenzéki politikust többek között Magyar Péterről és az EP-választással kapcsoatos várakozásairól is kérdezte Strasbourgban.

Dobrev arra a kérdésre, hogy hány százalékos eredményre számít a június 9-i EP-választáson, apolitikus egy konkrét szám helyett azt mondta: „célunk, hogy sokkal több szavazónk legyen, mint volt”.

A portál riporterét az is érdekelte, mennyire tartanak Magyar Pétertől. A DK EP-képviselője erre kijelentette, hogy „akik ránk szavaznak, pontosan tudják, honnan jövünk, merre megyünk, és mit akarunk”. Majd a politikai babérokra törő Magyar Péter kapcsán leszögezte, hogy szerinte Varga Judit exférje az ellenzéki pártokat szalámizná, pedig mint Dobrev Klára hangsúlyozta: szerinte „Orbán rendszerét csak széleskörű ellenzéki együttműködéssel lehet leváltani”.

Ezt is ajánljuk a témában

„Aki az ellenzék megosztására törekedett, az Orbán rendszerét tartotta hatalomban”

Maradva a baloldal új üdvöskéjénél, a politikus kijelentette, hogy bár a Tisza Párt alelnökének szándékait nem ismeri, azt tudja, hogy „eddig mindenki, aki az ellenzék megosztására törekedett, az Orbán rendszerét tartotta hatalomban. Ezt már láttuk Márki Zay Péternél is 2022-ben” – emlékeztetett.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bohár Dániel

Facebook

Idézőjel

A messiás jön és megy.

 

Összesen 213 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kisstomi-2
2024. április 25. 10:43
Miért van az, hogy ha meglátom valahol a fejét, mindig a "kobold" kifejezés jut az eszembe ?
JohnDoe1984
2024. április 25. 08:23
Több kérdés is felmerül bennem a cikkel kapcsolatban: - Ha 444 külföldi pénzből magyarellenesen buktatja a kormányt, akkor a Mandi miért szemlézi ezt a cikket? Így a Mandi mitől nem tör a kormány ellen? - Ha Dobrev véleménye ennyire érdekli a pedofiltámogató oldalt, akkor miért nem készítenek vele interjút? - Ha a 444 elfogadható és szemlézhető, akkor miért fakenews-ozza folyamatosan a közpénzen élősködő Dr. Senkiházi Szánthó Miklós?
falcatus-2
2024. április 25. 07:06
Skywalker_bp 2024. április 24. 18:54 “Arra is kitértek, a Tisza jelenlegi szavazóinak 53 százaléka volt az ellenzéki összefogás szavazója, 13-14 százalékuk a Fideszre szavazott.." ..és ez a szamár még most sem képes rájönni, hogy mekkora nagy szamár?..és még ki is tacepaozza? Az ellenzéket fogja eltüntetni, oda ahová valók: a balfenéken. A FIDESZ-től elvesz a 3,2 millióból 13 %-t =40 000 szavazót elmehet vele a budira föláztatni a könnyeit. De, ha 53 %-t (marhaság) át tudna csoportosítani az ellenzéktől a prímszámok kandidátusa ezt a majmot lehúzza a bilijével együtt a klotyón.
Perczel Éva
2024. április 25. 07:01
Na igen! Megkérdezték a gazdát, hogy mit gondol tyúkokat lopó a rókáról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!