Emlékszik még Petőfi Csokonairól írt versére? – itt meghallgathatja

Zseniális a vers, az előadás, inkább prózára hasonlító szövegként, szintén az.

A művészetbe politikát előszeretettel keverőknek súgnám meg, hogy a költészet napja komcsi proletárköltőről vagyon el nevesítve... "S élete Ha van élte még egy, a proletár utókoré" Petrovics hentes fia se volt éppen a főúri osztály sarja. Sőt az akkori "főhatalmi kapitalista előrendszer" ellenségeként dettó Józsi Atti II.-nek, elnyomott csóringernek vehető.. (vicces ez a mondd mit érlel annak a sorsa a közrabszolgai újkapitalizmusunkban)

Oly szép, oly karcsú, oly vad s oly erős vagy az ifjúság tőrével az erőszak
 virágingében. Hol keresselek meg 
száz maszk alatt? Fellázadsz, ha szeretlek; megszöksz, ha nem. S mit nyújtsak néked? Ölni tudnék, hogy többé el ne hagyj e földi kiránduláson. És még mindig félek,
 ha hajnaltájban elmégy és ha délben nem szólsz hozzám, vagy alkonykor magányod szirtjére ülsz. De éjszaka elérlek,
 mikor a hold süt és ágyadhoz állok. Álmodban arcod oly tiszta fehér lesz! Vállad márványa lüktet. Oroszlánok jönnek inni karizmod csermelyéhez. (Málta, 1966)

Náladnál kétszer idősebbnek s tapasztaltabbnak vert ide a sors. Eszemmel nyerjelek meg? Nem mennék vele semmire.   Mivel hát? Azzal, hogy kísérlek míg hangtalanul viseled fiatalságod és szépséged tragikus tudatát szemed             kékségén s minden mozdulatban? Maradj velem, mert rád maradtam. Mit mondjak mást? Elolvadok   a gyengeségtől. Tested mellett megszédülök. Ha átölellek karomból kiesik a csont.