A kormány által kifosztott Budapest I. Rész

Az elmúlt hetekben – nyilván a helyhatósági választási kampány részeként – sokat olvasok a kormány által agyonsanyargatott, kifosztott Budapestről és e cikkek, politikusi megszólalások egy részéből az is kiviláglik, hogy a kormány voltaképp egy igazi idióta, de nem is akármilyen, hanem afféle, akinél a kultúra elviselhetetlen fájdalmat idéz elő, a természet védelme pedig allergiás rohamot okoz. 

Így arra gondoltam, hétről-hétre bemutatom az agyonsanyargatott város egy-egy karakteres kártételét, amelyeket mind-mind a kormány sózott a nyakunkba, nekünk, szerencsétlen fővárosiaknak. Elsőként a Városligetet választottam, mert mindaz, amit – megannyi lelkes protestáló ellenében – a kormány ránk oktrojált, mintegy állatorvosi lóként leplezi le a kleptokratikusmaffiaállamdiktatúra város- és – ne kerteljünk: – emberiség elleni bűntetteit. Heroikus urbanisták és baloldali politikusok egyként igyekeztek megvédeni a parkolóként funkcionáló egykori felvonulási területet, az azbesztet lehelő Petőfi Csarnokot, az állatkerttel szemben műanyagjátékokat és tegnapelőtti kukoricát árulók jogait, s legfőképp a szétrohadt, lepusztult, elkoszlott Liget „természetes” (értsd: még kádár-kori Kőbányai üvegek is lapultak a gondozatlan sövényben és a kutyapiszok szervesült a rozsdával a játszótéri mászókánál) álagát. 

Majd jött a Városliget Zrt – a kormány ágense – a fákat egyenként megvizsgáltatta, amelyiket kellett meggyógyította, ültettek újakat, rendbe szedték a gyepet, rózsakertet és bokrokat telepítettek, megtervezték az egyik legjobb európai játszóteret. Ráadásként megújították a Szépművészeti Múzeumot, ahol a háború óta elzárt Román Csarnok ismét a közönség által látogatható lett, újra méltó pompába ragyog a Liget ódon építészeti ékköve a Millennium Háza, megépítették a Magyar Zene Házát, a Néprajzi Múzeumot. Kutyás élményparkot és futókört hoztak létre, számos sportkészséget és sportpályát telepítettek. A környező iskolák véleményét kikérve szervezik az ifjúsági sportpályákhoz a hozzáférést, hiszen mintegy tíz iskolával kötöttek együttműködési megállapodást, amelynek jóvoltából a diákok délelőttönként ingyen használhatják az egyébként fizetős labdarúgós- és kosárarénát is. Jönnek is, délelőtt Istvános, Radnótis, stb diákok focizni. 

A Bethesda Gyermekkórházzal szintén élő együttműködése van a Ligetet fenntartó cégnek, jelképes összegért biztosítanak a Hermina úton épületet számukra és még szebb a Ballon – Bethesda – Liget együttműködés, ahol a tartósan beteg gyerekek, gyógyulásukat követően ingyen repülhetnek a kezelő orvosaikkal és a szüleikkel együtt léghajón, mintegy elengedve a betegség kezét, valóra váltva azt, ami csak álom lehetett, amíg bent feküdtek. Ráadásul jövőre átadják a Nemzeti Fotóművészeti Múzeumot, ami Budapest első fotósának, Klösz Györgynek a hajdani villájában áll. Mindez persze csak szemfényvesztés, a budapesti akarat semmibevétele, az oroszoknak való kitettség erős jelképe voltaképp. Radnóti Sándor szavára, aki a Magyar Zene Háza épületét a város új Landmark-jának minősítette, nem érdemes adni: tudjuk ő már a Kádár-rendszerben se figyelt a dolgozó népnek szánt útmutatásra. Az pedig a rogáni propaganda műve csupán, hogy a Zene Házát napközben a kiállítás látogatói, esténként a koncertlátogatók töltik meg. A Szépművészeti Múzeum közel egymillió évi látogatóját, természetesen valójában a Fidesz buszoztatja oda, s egyes buszokat Sydney-ből, villamosokat pedig Szöulból indít, hogy azt a megtévesztő látszatot keltse, mintha külföldieket is érdekelnének a parvenü NER alatti képzőművészeti tárlatok. 

A Neo Kortárs Művészeti térben kizárólag szkíta művészek alkotásai láthatóak, a nomád lovasnép olyan alakjai állítottak itt ki, mint William Kentridge  vagy Moholy-Nagy László. Azonban, hogy a megújult Városliget Európa legnagyobb és számtalan nemzetközi díjjal elismert kulturális városfejlesztési alkotása természetesen szintén porhintés. Valójában minden négyzetméter a rettenetes jelen szemléletét ábrázolja. Ráadásul a cenzúra is tombol: a Néprajzi Múzeum egyik tárlatán számos jellegzetes magyar arc látható. Ám fájóan hiányzik a sok Nerenc, akik – mind azt a város mindenkori miniszterelnök- és főpolgármester-jelöltje vagy a vele szövetségesek, illetve a Ligetvédők elmondásából tudjuk – úgy néznek ki, hogy egyik kezükben láncfűrész, másikban térkő, orrlikaikkal pedig szorgosan szippantják fel a porrá őrölt magántőkealapokat.

 Mégis, ha e kiszipolyozott városról beszélünk, akkor talán a legfájdalmasabb az, hogy a kleptokratikusmaffiaállamdiktatúra által okozott traumák immár transzgenerációsak. Ezt leginkább a városligeti Nagyjátszótéren lehet megfigyelni, ahol a különböző korú gyermekek eltérő igényeit szolgáló készségeken a gyerekek látszólag önfeledten és boldogan játszanak. Dehogy játszanak! Sírnak ők, csak befelé folynak a könnyeik, s a játék mímelését csupán azért forszírozzák, mert magzati korban beléjük ívódott, hogyha nem így tesznek, menten a NER büntetőtelepén végzik. Szegény, sanyarú sorsra ítéltetett Városliget.

***