Ügyvéd Varga Judit interjújáról: Magyar Péter nem fog perelni, vélhetően mindent lehet bizonyítani

2024. március 29. 06:21

Varga-Damm Andrea megjegyezte, „mintha ugyanazt a forgatókönyvet írná a biokémia mindegyik nárcisztikus, személyiségzavaros ember agyába”.

2024. március 29. 06:21

Nyitókép: Youtube-képernyőfotó

Rekordnézettséget produkál Varga Judit egykori igazságügyi miniszter Hajdú Péternek adott interjúja.

Varga Judit a műsorban részletesen beszámolt 

a Magyar Péterrel 13 éven át tartó kapcsolatukban történt verbális, és olykor fizikai abúzusról,

 illetve a zsarolás, megfélemlítés és a szabadságban való korlátozás több fajtájáról is.

Az elhangzottak alapján Tényi István ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál kiskorú veszélyeztetésének és személyi szabadság megsértésének a gyanúja miatt.

Erre reagált közösségi oldalán Varga-Damm Andrea ügyvéd, egykori jobbikos, majd független országgyűlési képviselő. 

Ezt is ajánljuk a témában

„Mintha ugyanazt a forgatókönyvet írná a biokémia mindegyik nárcisztikus ember agyába”

Varga-Damm arról írt, hogy pályafutása során épp átél egy hasonló esetet. Mint fogalmazott: „nem csak fájdalmas volt végig nézni ezt, hanem szembe jött velem a hivatásomban a most másodfokú döntésre váró ügyem, amelyben 

az ottani bántalmazó, nárcisztikus apa szinte szó szerint ugyanezekkel bántalmazza a három gyermekét és azok édesanyját”. 

Olyan ez, mintha ugyanazt a forgatókönyvet írná  a biokémia mindegyik nárcisztikus, személyiségzavaros ember agyába.

– hívta fel a figyelmet az ügyvéd.

Majd azzal folytatta, „egyébként pedig, lassan úgy érzem, a mi társadalmunk egyszerűbb része pontosan ugyanilyen embert érdemel. Ha MP azt állítja, ebből bármi nem igaz, perelje be a feleségét”. 

Szerintem nem fogja beperelni, mert vélhetően mindent lehet bizonyítani

 – szögezte le bejegyzése végén Varga-Damm Andrea.

A vonatkozó bejegyzést alább olvashatja:

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 436 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
falcatus-2
2024. március 29. 20:11
Skywalker_bp 2024. március 29. 11:54 Jelzem, hogy aki nagypénteken egy európai országban képes arra, hogy egy háromgyerekes anyuka kényszerítés alatt.... ...Ez kulturális értelemben bűncselekmény, keresztény teológiai értelemben pedig Jézus megtagadása és Istenkáromlás,.." Mondja ezt az egetverő hülyeséget, egy szardellapaszta ízig- vérig ateista hasznos idiótája.
MandariNER
2024. március 29. 13:32
A "vélhetően mindent lehet bizonyítani"-tól az ítéletig elég hosszú az út, több év is lehet, sok száz oldal ügyirat, ezt pont egy ügyvédnek kellene tudnia. Legalább megtudtuk ki fekszik még le a kormánypropaganda pénzéért. Judit csak hazudozik, nem lesz ebből az ügyből semmi sem annak ellenére hogy bayer is 10 éve tudni véli, jutkának talán nem a százmilliós adócsaló bulvársz*arban úszó hajdúnál kellett volna kezdeni, hanem a rendőrségen, ha bármi is igaz lett volna.
5m007h 0p3ra70r
2024. március 29. 13:30
>>>de France 2024. március 29. 12:39 A gyerekek láthatása nem korlátozott, amit, ha Magyar erőszakos, a Bíróság elrendelt volna. <<< Milyen tényekre alapoztad ezt az érvedet?
..--..
2024. március 29. 13:17
-zsoltkom- 5m007h 0p3ra70r részére 2024. március 29. 11:58 "- Halott van? - Nincs. " Úgy tűnik, felvetted a Varga Judit érdektelen stílust. Én helyetted sem nem voltam kényelmes... "Mit tehetünk, ha fizikai vagy lelki bántalmazás ér?" https://n9.cl/f6jzn És ez még nem is jogtárban való keresgélés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!