Tanulság

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, valamint Varga Judit képviselő is minden politikai tisztségéről. Hibáztak, vállalták érte a felelősséget. Erre mondja Nicolás Gómez Davila: „Nem az a keresztény társadalom, ahol senki sem vétkezik, hanem ahol sok a bűnbánó.” Személy szerint nagyon sajnálom a történteket, mindkettejüket kiemelten becsültem. Az államfőt – talán nem tiszteletlenség: Katát – még próbáltam is segíteni a magam szerény lehetőségeivel és eszközeivel, mert fontosnak tartottam a küldetését, de ami ennél is lényegesebb: hitelesnek a személyét és feladatvállalását.  

A lemondásával ezt a hitelességét csak erősítette bennem. 

A történetnek azonban van egy másik vetülete, ami elgondolkodtató: a kíméletlen hajtóvadászat, amit az elmúlt napokban folytattak ellenük ellenzéki médiumokban és az ellenzéki politikai pártok részéről. A hatalomra törő ellenzéki konglomerátum ezzel azt üzente: nincs kegyelem. Brutális precizitással oda ütöttek, ahol fájt Katának, vájkáltak a sebben, sózták két kézzel, hadd fájjon még jobban. 

Nem mellékesen: amit az ellenzék most művel a gyermekvédelmet felhasználva, az politikai pedofília. Olyanok, mint az a Hamász-terrorista, aki egy palesztin iskola pincéjéből rakétázza Izraelt. Ő is azt mondja, hogy a palesztin gyermekek érdekében háborúzik, de ettől még élő pajzsként használja a gyermekeket, vagyis nem célként tekint rájuk, hanem eszközként használja őket. 

És ha ezt összeolvasom a lengyelországi történésekkel, ahol a leszámolás okán a nyugati elit hallgatólagos jóváhagyásával zárójeleztek minden jogállami megoldást, és erőből politizálnak a hatalomra került lengyel „européer demokraták”, akkor nagyjából sejthető, mi várna Magyarországra, ha ismét e Gyurcsány-vezette ellenzék kerülne hatalomra. Gyurcsány apósáék, Dobrev Klára apjáék hamvas zsúrfiuknak tűnnek ahhoz képest, amire a jelenlegi ellenzék mozgása alapján képes lenne. Gyurcsány némiképp létfeledett állapotban már delirált vagyonelkobzásról, egyéb virtigli kommunista megoldásokról, és hát ő lövetett is magyarokra, szóval nem ő a meglepetés ebben a kivégzőosztagban. Hanem a vérszagra összegyűlő többiek. Ezek ugyanazok. A történelem során láttunk már olyant, hogy a hatalomra kerülők a kormányzásképtelenséget vérfürdővel leplezik. 

Ez az alternatíva mutatta ki fogait most a felfeslő européer és függetlenobjektív álca alól. Két embertelen diktatúrát éltünk át a 20. században, a harmadikat évek óta készítik elő gondolatrendőrséggel, brüsszeli csicskáztatással, jogállamisági bunkósbottal, a jelenlegihez hasonló megkomponált médiahadjáratokkal. 

Ez tehát a történet tanulsága, amit most megmutattak nekünk: a balliberális ellenzék hangadói (vagy a gazdáik, egykutya) nem ellenfélként, hanem kivégzendő ellenségként tekintenek a nemzeti oldalra. 

Még érthetőbbre lefordítva az üzenetüket: Magyarország akkor lesz jogállam és az Európai Unió teljes jogú tagja, ha az utolsó nemzeti érzelmű, hazaszerető magyar is ott töri a követ a recski bányában. 

És erre nekem van egy válaszom, de az nem tűr nyomdafestéket. Ettől még gondolom.

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner