Nyugat-Európa munkavállalóit leépítési hullám sújtja, közben Brüsszel még mindig Ukrajna érdekeivel foglalkozik
Már több millió munkahely megszűnését okozta Nyugat-Európában Brüsszel késlekedése.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke tanácsot is adott a munkavállalóknak.
A Magyar Nemzet interjút készített a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökével.
Vágujhelyi Ferenc elárulta a lapnak, hogy a NAV-nak idén is sok munkája lesz. „Nem is apróságról van szó, le kell zárnunk ugyanis az úgynevezett hibásan nyitva maradt jogviszonyokat.
Kicsit érthetőbben fogalmazva arról van szó, hogy megannyi munkavállalót nem jelentettek ki, amikor elhagyták korábbi munkahelyüket”
– mondta.
„Számításaink szerint meghaladja az egymilliót az ilyen jogviszonyok száma. A rendezéshez hozzáfogtunk” – közölte Vágujhelyi Ferenc. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke leszögezte, hogy ilyenkor a kár nem is csekély. „A munkavállalótól ugyanis a munkáltató levonja a járulékokat, azt azonban nem fizeti be az államkasszának, így az érintett nem szerez jogot a társadalombiztosítás ellátásaira, elsősorban is nyugdíjra.
Az efféle helyzet úgy kerülhető el a legkönnyebben, ha a munkavállalók rendszeresen ellenőrzik helyzetüket.
Ezt pedig manapság nagyon egyszerűen el lehet végezni a NAV telefonos applikációjával a NAV-Mobilban, ez legfeljebb egy-két perc. Fejlesztésünk már jó ideje elérhető. Érdemes mindenkinek időről időre rákattintania saját adataira, hiszen az egészségügyi ellátás és a nyugdíj, ilyen értelemben a jövő múlhat rajta.
Ha pedig valaki úgy találja, hogy adatai hiányosak, hogy nincs bejelentve, jelezze munkáltatójának. Ha nem jut eredményre, keresse az adóhivatalt!”
– foglalta össze Vágujhelyi Ferenc.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor