„Ha az MSZP kiesik az EP-ből, de a második és a tizenharmadik kerületben elnyeri a polgármesteri címet, néhány közgyűlésben pedig lesz olyan saját frakciója, ami nélkül nincs többsége a baloldalnak, akkor Kunhalmi Ágnesék 2026-ban is ott alkudozhatnak majd az ellenzéki sokszögletű asztalnál. Ellenben, ha a Jobbik semmit nem nyer Budapesten, elveszti Eger városát (amit már elvesztett), akkor senki nem lesz rájuk kíváncsi, azaz ameddig frakció és pénz lesz, addig elvegetálnak, de azután dicstelen véget ér történetük.
Mindebből az következik, hogy az EP-választás nem lesz feltétlenül »profiltisztítás«, nem szükségszerű, hogy felszámolja a történelmi töredezettséget.
Nem véletlen, hogy éppen ezért Budapest a legtöbb baloldali párt számára fontosabbá vált, mint az EP-választás, s amiből következik az, hogy a fővárosban nem tudnak és vélhetően nem is fognak megegyezni. Minden ellenzéki párt szeretné magát »túlnyerni«, azaz jobb eredményt produkálni, mint amire országos szinten képesek.
Ezt persze felismerték a politikusok is, ezért is élesedik a küzdelem. Budapesten a kerületek felében nincs összefogás, és nagyjából harmadukban annyira kompromisszumképtelenek, hogy készek egymás ellen is elindulni.
A negyedik kerületben Déri Tiborral szemben Gyurcsányék és a Kutyapárt is indít jelöltet Trippon Norbert, valamint Nagy Dávid személyében. Az V. kerületben a momentumos Kerpel-Fronius Gábor mellett Juhász Péter a Kutyapárt színeiben méretteti meg magát (esetleg a Momentum is becsatlakozhat), illetve egy civil jelölt is szeretné legyőzni a jelenlegi fideszes Szentgyörgyvölgyi Pétert.