Az európai béke jövőjéről, Ukrajna EU-csatlakozási törekvéseiről és Erdély autonómiájáról is beszélgettünk az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökével. Interjúnk.
Genda Noémi írása
Nemrég kapta meg a Kós Károly- díjat. Mit jelent Önnek ez az elismerés?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól kaptam a díjat, ami egy húsz éve alapított szervezet. Célkitűzése, hogy autonómiát hozzon létre Erdélyben, az elnöke pedig Tőkés László. Ők úgy fogalmaztak, a magyar-magyar kapcsolatokért, a magyar-román párbeszédért és az autonómiáért folytatott erőfeszítéseimért díjaztak. Egyébként a másik díjat a Sapientia Egyetem rektora, Dávid László kapta, aki a legnehezebb időszakban hozta létre az erdélyi magánegyetemet, ami szerintem az egyik legsikeresebb vállalkozás az elmúlt harminc esztendőben Erdélyben. De az érzelmeimre kérdezett rá. Nagyon örülök a díjnak, mert
Erdély különösen fontos része, mondhatni origója az életemnek.
És amellett, hogy nagyon jól esik, s megtiszteltetést jelent, benne van a díjban a bizalom is: számítanak rám a továbbiakban is. Bízom benne, hogy a célkitűzéseiket továbbra is segíteni tudom, amik közé tartozik az elért erdélyi vívmányok védelme. És van is mit védeni: az elmúlt évtizedekben több mint egymillió magyar állampolgárnak a honosítása történt meg, akiknek közel a fele erdélyi.
Emellett fontosnak tartom az egyelőre el nem ért célokat is. Az autonómiát nem egy merev fogalomként értelmezem, hanem egy közösségnek azon képességeként, hogy a saját sorsáról minél inkább maga dönthessen. Ezt nevezhetjük az erdélyi magyarok szuverenitásának is. És ha nekünk Magyarországon van szuverenitásunk, akkor az erdélyi magyarságnak is kell legyen valami hasonlója. Ezt hívják autonómiának. Azokban a kérdésekben, amelyek leginkább őket érintik, nekik van joguk dönteni. Ebben a jövendőbeli küzdelemben is igyekszem segítségükre lenni.
Ha már a küzdelemről van szó: a díjátadón elmondott beszédében volt néhány vészjósló gondolat, felsejlett a harmadik világháború iránti félelem is. Mennyire kell komolyan venni ezt a veszélyt?
A 2023-as esztendő a világpolitikában egy rendkívül vészjósló esztendő volt, hiszen a 2022 februárjában kezdődött orosz-ukrán háború nem, hogy nem ért véget, hanem egyre kevésbé látjuk, hogyan és mikor fejeződhet be. Százezres nagyságrendű halálos áldozata van a küzdelemnek, amire nem volt példa a második világháborút követő világtörténelemben. A másik sokkoló esemény az október 7-ei Hamász-féle terrortámadás volt Izrael ellen, ami
olyan sebeket szakított fel a világ zsidóságában, amely csak a holokauszt időszakához hasonlítható, vagy a pogromokhoz, amelyek szervezett módon zajlottak a zsidók ellen a történelem során számtalan alkalommal.
A legbrutálisabb, a legembertelenebb terrortámadás volt ez, amit valaha láttam. Egészen mély ördögi vonatkozásai vannak ennek a konfliktusnak, s hasonlóan kétségbeejtő, hogy már közel 20 ezer a gázai palesztin áldozatoknak a száma, akik jelentős része civil. És akkor a további konfliktusokat most nem kezdem el sorolni, de Latin-Amerikától a Szubszaharai Afrikáig azt lehet látni, hogy elszabadult a pokol a világpolitikában. Ebben a helyzetben nagyon vigyáznunk kell arra, hogy hogyan kezeljük nemcsak a háborúkat, de a különféle új típusú biztonsági problémákat is, mint a kiberháborúk, vagy éppen a hibrid konfliktusoknak a legkülönfélébb formáit. Ebben a nemzetiségi, etnikumközi, vallásközi összetűzéseknek a szerepe nagyon nagy.
Érződnek konfliktusok a mi régiónkban is?
Sajnos Erdélyben is erősödnek azok az interetnikus feszültségkeltő lépések, amik meghökkentik az embert. December elsején Sepsiszentgyörgyön masíroznak paramilitáris felvonulók, a román politikum részéről pedig javaslatok hangzanak el arra vonatkozóan, hogyan kell úgy átszervezni Romániának a közigazgatását, hogy egyik egységben, megyében vagy régióban se lehessen többségben a magyarság. Ezzel felszámolnák azt a jelenleg még létező helyzetet, hogy két és fél megyében a magyarság meghatározó többséget alkot. Ugyanakkor nem most van az ideje ilyen feszültségkeltő kérdések megoldásának, különösen nem akkor, amikor Románia választási év előtt áll. Ha pedig vannak politikai erők, akik mindenképp úgy látják, mégis most kell ennek nekiállni, akkor számukra a párbeszédet szeretném hangsúlyozni. Ugyanúgy, ahogy a román többségnek, az erdélyi magyaroknak is vannak nagyon jó közigazgatási szakemberei. Kezdődjön akkor párbeszéd, de ez egy olyan időszak, amikor nem szabad olajat önteni a tűzre.
Egy izraeli ismerősöm korábban úgy fogalmazott, hogy „ti európaiak ahhoz szoktatok, hogy a béke az alapállapot, és az a kivételes, ha konfliktus van. Nekünk hozzá kellett szoknunk, hogy a konfliktus az alaphelyzet, amiben néha elérhetjük a békét”. Lehet, hogy Európának is hasonlóra kell a jövőben készülnie?
Ez egy eléggé borúlátó jövőkép. Én ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik békében töltötte az életét, ezt a mögöttem álló hatvan évet. De tudom a szüleim elbeszéléséből, hogy mit jelentett az 1956-os forradalom, vagy éppen a második világháború, és magam is aktív szereplőjeként éltem át a rendszerváltozást.
Hiszem, nem szabad feladni a reményt, s hogy Európában sikerül a feszültségeket olyan módon rendezni, ahogy azt az elmúlt évtizedekben is.
Európa nyugati fele megtalálta a belső stabilitás garanciáit. Belgiumban például meghatározó módon volt jelen az interetnikus konfliktus, de Dél-Tirolban még a hatvanas években is történtek terrorcselekmények. Katalónia kikeveredett a Franco-féle diktatúrából, majd egészen fantasztikus fejlődést és multikulturális megértést alakított ki. De Közép-Európában is, a posztkommunista régióban is nagyon komoly fejlődésnek, előremozdulásnak lehettünk a tanúi az elmúlt harminc esztendőben. Izraellel kapcsolatban is meg kell találni a megoldást, hiszen nagyon közel van. Kulturálisan, történelmileg és földrajzilag is. Ha ezt nem sikerül kezelni, akkor számos úton bejöhet Európába is a Közel - Keleten tapasztalható probléma együttes. Az antiszemitizmus ma az Izraelellenesség formájában jelenik meg. Magyarország megközelítése, amikor azt mondja, hogy ilyen tüntetéseket nem lehet tartani, az szerintem modellértékű. Azt hiszem, hogy ilyen gyökeresen és radikálisan lehet csak ezt a problémát kezelni.
Az európai stabilitásról és békéről beszélve: milyen hatással lenne az Unióra, ha Ukrajna a mostani állapotában csatlakozna hozzá?
A tárgyalási folyamatnak a kellős közepén van Európa azzal kapcsolatban, hogyan viszonyuljon az orosz-ukrán háborúhoz. Fontos egyeztetések zajlanak ebben a kérdésben, de amiről most beszélünk, az a csatlakozási tárgyalásoknak csak a megkezdése. Törökországgal például évtizedekkel ezelőtt indultak el az egyeztetések. Ukrajna számára megadtuk a tagjelölti státuszt, ami szolidaritási gesztus a nyugati világ részéről egy olyan országnak, amit súlyos katonai agresszió ért. A tagjelölti státusznak ugyanakkor lényegesen nagyobb a szimbolikus vonatkozása, mint a valóságos vonatkozása. Még a háború kitörését megelőzően számos vitás kérdés állt közénk, nem kis részben egyébként a kárpátaljai magyarság jogi helyzetét illetően – nyelvtörvény, oktatási törvény, középfokú oktatási törvény, nemzeti kisebbségekről szóló törvény. Gyakorlatilag egy lejtőn indultunk el 2016 óta. A legutóbbi népszámláláson 151 ezer ember vallotta magát Kárpátalján magyarnak, akik közül bizonyára sokan már eljöttek, de a nagyságrendet továbbra is jól érzékelteti. Emiatt szükség van arra, hogy világossá tegyük: elítéljük Oroszországot, és szolidárisak vagyunk Ukrajnával.
A szimbolikus gesztusokon túlmenően fontos lenne egy racionális párbeszédet folytatni arról, egy független Ukrajna miként illeszkedhet Európához.
Mert most azt hiszem, jó esélye van Ukrajnának, hogy e tekintetben győztesen kerüljön ki az orosz-ukrán háborúból. A szuverenitás megteremtésének hónapjait éli meg az ország.
És vajon hogyan fog?
Sokáig közkeletű nézet volt Magyarországon is, hogy Ukrajna képében fenn kell tartani egyfajta pufferországot Magyarország és Oroszország, valamint Európa és Oroszország között. Én azt gondolom, ezen a helyzeten lassan túllépünk. Ukrajna nem akar pufferország lenni, csatlakozni akar a nyugati világhoz. Ebben a helyzetben kulcsfontosságú kérdés, hogy tudunk-e egy ésszerű időhorizonton és megoldásokon gondolkodni. Magyarország ezért kezdeményezte a stratégiai partnerségi vitát Ukrajna kérdésében, ami arról szólna, milyenek lennének Ukrajnának a gazdasági kapcsolatai Európával és a szomszédsággal, különös tekintettel arra, hogy egy nagyon nagy mezőgazdasági termőterülettel rendelkező országról van szó. Milyenek legyenek a biztonsági garanciák, és melyek azok a normák, amelyeket be kell tartania Ukrajnának? Világos feltételeket határoztunk meg a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez.
Ha az Európai Unió komolyan veszi önmagát, akkor a csatlakozási folyamat átláthatóságát, kiszámíthatóságát és a teljesítményelvűségét fenn kell tartania.
Már csak azért is, mert nem csak Ukrajna kíván csatlakozni az Európai Unióhoz, hanem tíz ország.
A bilaterális kapcsolatok szintjén hogy állunk Ukrajnával?
Volt egy találkozó Zelenszkij elnök és Orbán Viktor között az argentin elnök beiktatásán, Novák Katalin kétszer is ellátogatott Kijevbe. Ugyanakkor hiányolom az őszinte és tartalmas kétoldalú dialógust a két ország kapcsolatából. Magyarország azon van, hogy kinyilvánítsa a szolidaritását Ukrajna iránt, de egyelőre nem mindig sikerül megfelelően kommunikálni a lépéseket, láthatóbbá kellene tenni a támogató magatartást az ukrán közvélemény számára is.
Olyan kép alakult ki Magyarországról, mintha Ukrajna fő ellenségei lennénk az Európai Unióban. Én ezt nem így látom. A hazánk által nyújtott humanitárius segítségek sok mindent megmutatnak.
A több ezer Ukrajnából ide került egyetemista fogadása, a bucsai iskolai épületek helyreállítása, az elhurcolt ukrajnai civilek szabadon bocsájtására irányuló európai uniós követelések támogatása, vagy az országaink között lévő interkonnektor megépítése mind olyan kérdések, amelyekről nagyon keveset lehet a nyilvánosságban hallani. Ha ezek a tények ismertebbek lennének, talán azokban a kérdésekben is előre tudnánk lépni, amik nagyon nehéznek tűnnek. Ilyen a nemzeti kisebbségi ügy.
Pár hete módosította Ukrajna a nyelvtörvényét.
Az elmúlt napok törvénymódosításai nem kielégítők, de előremutatók.
Az, hogy „Magyarország nem hangsúlyozza eléggé a szolidaritását”, sokszor úgy csapódik le az ellenzéki médiában, hogy „Magyarország kifejezetten oroszbarát”. Ezzel szemben Ön azzal a szöveggel posztolt korábban Facebookon is, hogy „Ruszkik haza!” Ezek szerint e mögött csak kommunikációs eltérés húzódik, és nincs összeütközés a kormány véleményével?
A parlamenti képviselők mozgástere egy kicsit mindig nagyobb, mint a kormányzati szereplőké, ezt nem tagadom. Az előbbiekben ismertetett intézkedések Ukrajna javára viszont mind kormányzati lépések voltak. Megjegyzem,
én terjesztettem elő azokat a parlamenti határozatokat, amelyek egyértelműen elítélik Oroszországot.
Azért tartottam fontosnak ilyen formában megnyilvánulni, mert úgy tűnik, hogy a Brezsnyev doktrína felélesztésével van dolgunk. Nekünk 1956-ban ez azt jelentette, hogy katonai erővel tereltek minket vissza a karámba. És ezt tapasztalták meg 1968-ban Csehszlovákiában, vagy a lengyel ellenzéki mozgalmak időszakában is az ott élők. Ordít ez a párhuzam, hiszen ez a háború is azzal a szándékkal tört ki, hogy megakadályozza a szuverén Ukrajna megteremtését. És ha lesz- márpedig minden jel szerint lesz - egy szuverén Ukrajna, akkor ők ugyanazt az eredményt érhetik el, amit mi elértünk 1989-90-ben.
A magyar kormánynak az a politikája, hogy megpróbálja fenntartani a dialógust Oroszországgal, egyúttal figyelmeztetni az Európai Uniót, valamint a nemzetközi tényezőket, hogy Oroszországot nem lehet negligálni.
Amennyiben békét akarunk, azt nem lehet nélkülük megteremteni, fegyverszünetet sem lehet Oroszország nélkül kötni. És fontos szempont, hogy jelentős nemzetközi támogatottság is tapintható Oroszország mögött, ebben a helyzetben pedig Magyarországnak vannak elemi, megkerülhetetlen gazdasági érdekei.
nyitókép: Mátrai Dávid
együttműködésben az MCC Média Iskolával
A magyar kormány nem tervezi megnyitni a piacát az ukrán mezőgazdasági termékek előtt, látványosan elhúztunk Németország és Svédország előtt, Magyar Péter nyugdíjat csökkentene és elvenné a 13. havi juttatást. Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink pénteken.
A művelet célja, hogy Ukrajna megtartsa Pokrovszkot, miután az oroszok áttörték a védelmet.
Az elnöki hivatal szerint Oroszországot el kell vágni az erőforrásoktól, a pénzügyi piacoktól és az olajexporttól, valamint meg kell akadályozni a katonai csempészetet.
Szergej Lavrov nagyjából olyan gyakorisággal ad spontán interjúkat hazai pályán, mint Orbán Viktor.
Az ukrán államfő reagált a hírekre, miszerint Vlagyimir Putyin Pokrovszkba, Donyeck megyébe készül.
Gyorsan meghirdetett, majd elhalasztott budapesti békecsúcs, orosz izmozás a fronton, bombázott ukrán civilek, Kijev és a Nyugat célkeresztjében az orosz gazdaság motorja, vagyis az energiahordozó-export.
Takács Péter élő vitára hívta Hegedűs Zsoltot, Magyar Péter egészségügyi jelöltjét – a Mandiner már jelezte, készen áll a vita megszervezésére.
A miniszterelnök szerint most van itt az ideje a 14. havi nyugdíjnak.
