Családom a beszéd végeztével szó szerint kimenekített a helyszínről, attól tartva, hogy elagyabugyálnak a szivárványos felvonulók. Tizenhárom éves lányunk sírt a magából kivetkőzött tömeg láttán.
“…de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...”
(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)
2022 júniusában alkalmam volt felszólalni Bécsben egy családpárti demonstráción, magyarként képviselve az emberiséggel egyidős, ám Európában egyre inkább háttérbe szoruló igazságot. Azt, hogy a család nem parttalanul tágítható, kontúrtalan fogalom, hanem a teremtés és a természet törvénye szerinti életszentély, apa (férfi), anya (nő) és gyermeke(ik) közössége.
A gótikus Stephansdom tövében felállított színpad körül maroknyian gyűltünk, kisgyermekes családok babakocsival, idős emberek, apácák, papok és egy népi fúvószenekar.
Világossá vált, hogy demonstrációnk apropóját a bécsi Pride felvonulás elstartolása adta.
A székesegyház előtt merőben más, jóval népesebb tömeg hömpölygött: neccharisnyás férfiak színes parókában, tűsarkúban; püspöknek öltözött, nyakába hatalmas keresztet aggató, közben alsóneműjét mutogató alak „osztott áldást” a botránkoztatásban kedvét lelve, alig-textilben egymásba kapaszkodó nők igyekeztek (szerény eredménnyel) kitűnni az extrém menetből.
Rendőrbuszok sorfala választotta el a két csoportot, ám az elfogadást ordítva hirdetők gyűlöletétől nem tudtak teljesen megóvni bennünket: félmeztelen, őrjöngő férfi jutott át, egy meglepett apáca kezéből kitépte a „Familie=Vater, Mutter, Kinder” feliratú táblát, üvöltve ripityára törte, közben fülsiketítő dobolással, sípolással akartak elhallgattatni minket – a tolerancia jegyében.
Félelmetes és kijózanító élmény volt.
Családom a beszéd végeztével szó szerint kimenekített a helyszínről, attól tartva, hogy elagyabugyálnak a szivárványos felvonulók. Ha a rendőrsorfal nincs közöttünk, ez talán meg is történt volna.
Tizenhárom éves lányunk sírt a magából kivetkőzött tömeg láttán.
Alig vártuk, hogy a feslett arcát mutató várost elhagyjuk, és dobbant a szívünk, mikor a Magyarország tábla mellett a „Családbarát ország” feliratot olvasva újra átléptük a határt. És még inkább helyükre kerültek a dolgok, amikor a nap végén Németországgal játszott válogatott meccsre vittük a gyerekeket a Puskás Arénába. Egészen más tömeg gyülekezett:
piros-fehér-zöldbe öltözött családok, egymás kezét fogó fiatal párok, nemzeti tizenegyünkért szorító szurkolók töltötték meg az utcákat. Éles volt a kontraszt.
Mindezt azért elevenítem fel a Bolond lyukból című kötetet ajánlva, mert most is hajlamosak vagyunk a körülöttünk lévő bizarr jelenségeket, fenyegető veszélyeket bagatellizálni, áltatni magunkat, hogy az agresszív, a lélek legmélyebb tartományáig hatoló szellemi, erkölcsi természetű befolyásolás bennünket, a mi gyermekeinket, unokáinkat nem érheti el.
Hamis illúzióba ringatva gondoljuk, hogy a hitét vesztett civilizációnk őrülete csak a sajtó szenzációéhes nagyítóján át nézve létezik, bennünket nem érint, nincs is teendőnk vele.
De ami tőlünk pár kilométerre valóság, és ami feltartóztathatatlanul ömlik felénk a közösségi média algoritmusain, a popkultúra megannyi impulzusán keresztül, korántsem csak messzi országok, szomszédos nemzetek gondja-baja, e jelenségek itt dörömbölnek a magyar gyerekszobák ajtaján.
Személyes felelősségünk, hogy minden erővel feltartóztassuk és helyrebillentsük a félresiklott korszellemet, s hogy felhívjuk a figyelmet e színesbe csomagolt, lélekromboló veszélyekre.
Az Alapjogokért Központ ebben az ébresztésben vállal pótolhatatlan szerepet évek óta.
A kezükben tartott kötet nem könnyű olvasmány. Ahogy válsághelyzetekben a tisztánlátáshoz szükséges tényekkel való szembesülés sem egyszerű, úgy a „polkorrekt őrület szemléjét” végiglapozni is szinte fizikai fájdalmat jelenthet minden jóérzésű embernek.
De hiszem, hogy e felrázó szembesülés fontos megerősítést is jelent az elkötelezettségben, mellyel egy bolond világban átmenthetjük gyermekeinknek emberi valónk legmélyebb lényegét, ami minden kor gyermekeinek jár: egy értelmes, alkotó, örömteli és továbbadásra érdemes élet lehetőségét.
Dr. Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója
Erős újévi politikai rajt a Mestertervben: Kereki Gergő műsorában Mráz Ágoston Sámuel és G. Fodor Gábor elemzi Magyar Péter újévi beszédét, Bajnai Gordon színre lépését, az Orbán–Magyar nemzetközi sajtócsatát, a közelgő választás forgatókönyveit, a világrendszerváltás jeleit és az év eleji gazdasági intézkedések politikai hatását.
A következő öt év kulcsfontosságú lesz: ha nem sikerül időben beavatkozni, az emberiség könnyen egy új „sötét korszak” felé sodródhat.
Szóba került a sikeres magyar családpolitika is.
A Tesla vezére szerint az X körül kirobbant botrány nem a gyermekek védelméről, hanem a cenzúráról szól – a brit hatóságok viszont a platform betiltását fontolgatják.
Valami nagyon, nagyon gyanús: ez a lány az egyike annak a hét, 18 év alatti fiatalnak Bécsben, akik 2025-ben kábítószer-fogyasztás következtében haltak meg, és a gyermek- és ifjúságvédelem felügyelete alatt álltak.
Jó hír a magyar családoknak, továbbra is biztonsággal fűthetik az otthonaikat, bármennyire is kemény a tél. Már most van tavaszig elegendő gáz, de folyamatosak az újabb és újabb beszerzések.
A most kezdődő évben a legfontosabb szakmai kihívás nem az lesz, hogy a zéró tolerancia vagy a prevenció között válasszunk. A kérdés az, hogyan tudjuk a kettőt koherens, egymást erősítő rendszerré szervezni. Egy olyan működési modellé, amely egyszerre biztosít világos normákat, kiszámítható következményeket és valódi esélyt a megelőzésre.
Az MCC főigazgatóját és a Nézőpont Intézet vezetőjét Kacsoh Dániel és Lentulai Krisztián kérdezte a Mandiner pódiumán, a Hungexpón.
Egy különleges felvétel a miniszterelnök közvetlen közeléből mutatja meg, hogyan zajlott a nagyszabású esemény.
