Családom a beszéd végeztével szó szerint kimenekített a helyszínről, attól tartva, hogy elagyabugyálnak a szivárványos felvonulók. Tizenhárom éves lányunk sírt a magából kivetkőzött tömeg láttán.
“…de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...”
(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)
2022 júniusában alkalmam volt felszólalni Bécsben egy családpárti demonstráción, magyarként képviselve az emberiséggel egyidős, ám Európában egyre inkább háttérbe szoruló igazságot. Azt, hogy a család nem parttalanul tágítható, kontúrtalan fogalom, hanem a teremtés és a természet törvénye szerinti életszentély, apa (férfi), anya (nő) és gyermeke(ik) közössége.
A gótikus Stephansdom tövében felállított színpad körül maroknyian gyűltünk, kisgyermekes családok babakocsival, idős emberek, apácák, papok és egy népi fúvószenekar.
Világossá vált, hogy demonstrációnk apropóját a bécsi Pride felvonulás elstartolása adta.
A székesegyház előtt merőben más, jóval népesebb tömeg hömpölygött: neccharisnyás férfiak színes parókában, tűsarkúban; püspöknek öltözött, nyakába hatalmas keresztet aggató, közben alsóneműjét mutogató alak „osztott áldást” a botránkoztatásban kedvét lelve, alig-textilben egymásba kapaszkodó nők igyekeztek (szerény eredménnyel) kitűnni az extrém menetből.
Rendőrbuszok sorfala választotta el a két csoportot, ám az elfogadást ordítva hirdetők gyűlöletétől nem tudtak teljesen megóvni bennünket: félmeztelen, őrjöngő férfi jutott át, egy meglepett apáca kezéből kitépte a „Familie=Vater, Mutter, Kinder” feliratú táblát, üvöltve ripityára törte, közben fülsiketítő dobolással, sípolással akartak elhallgattatni minket – a tolerancia jegyében.
Félelmetes és kijózanító élmény volt.
Családom a beszéd végeztével szó szerint kimenekített a helyszínről, attól tartva, hogy elagyabugyálnak a szivárványos felvonulók. Ha a rendőrsorfal nincs közöttünk, ez talán meg is történt volna.
Tizenhárom éves lányunk sírt a magából kivetkőzött tömeg láttán.
Alig vártuk, hogy a feslett arcát mutató várost elhagyjuk, és dobbant a szívünk, mikor a Magyarország tábla mellett a „Családbarát ország” feliratot olvasva újra átléptük a határt. És még inkább helyükre kerültek a dolgok, amikor a nap végén Németországgal játszott válogatott meccsre vittük a gyerekeket a Puskás Arénába. Egészen más tömeg gyülekezett:
piros-fehér-zöldbe öltözött családok, egymás kezét fogó fiatal párok, nemzeti tizenegyünkért szorító szurkolók töltötték meg az utcákat. Éles volt a kontraszt.
Mindezt azért elevenítem fel a Bolond lyukból című kötetet ajánlva, mert most is hajlamosak vagyunk a körülöttünk lévő bizarr jelenségeket, fenyegető veszélyeket bagatellizálni, áltatni magunkat, hogy az agresszív, a lélek legmélyebb tartományáig hatoló szellemi, erkölcsi természetű befolyásolás bennünket, a mi gyermekeinket, unokáinkat nem érheti el.
Hamis illúzióba ringatva gondoljuk, hogy a hitét vesztett civilizációnk őrülete csak a sajtó szenzációéhes nagyítóján át nézve létezik, bennünket nem érint, nincs is teendőnk vele.
De ami tőlünk pár kilométerre valóság, és ami feltartóztathatatlanul ömlik felénk a közösségi média algoritmusain, a popkultúra megannyi impulzusán keresztül, korántsem csak messzi országok, szomszédos nemzetek gondja-baja, e jelenségek itt dörömbölnek a magyar gyerekszobák ajtaján.
Személyes felelősségünk, hogy minden erővel feltartóztassuk és helyrebillentsük a félresiklott korszellemet, s hogy felhívjuk a figyelmet e színesbe csomagolt, lélekromboló veszélyekre.
Az Alapjogokért Központ ebben az ébresztésben vállal pótolhatatlan szerepet évek óta.
A kezükben tartott kötet nem könnyű olvasmány. Ahogy válsághelyzetekben a tisztánlátáshoz szükséges tényekkel való szembesülés sem egyszerű, úgy a „polkorrekt őrület szemléjét” végiglapozni is szinte fizikai fájdalmat jelenthet minden jóérzésű embernek.
De hiszem, hogy e felrázó szembesülés fontos megerősítést is jelent az elkötelezettségben, mellyel egy bolond világban átmenthetjük gyermekeinknek emberi valónk legmélyebb lényegét, ami minden kor gyermekeinek jár: egy értelmes, alkotó, örömteli és továbbadásra érdemes élet lehetőségét.
Dr. Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója
(A Bolond lyukból című könyv IDE kattintva rendelhető meg.)
Nyitókép: Alex HALADA / AFP
Negyvenhat nap alatt egymást érték a törvényjavaslatok és a látványos politikai bejelentések, ám egy kérdés egyre hangsúlyosabbá válik: vajon áll-e valódi szellemi háttér a Tisza-kormány döntései mögött? Kovács András írása.
A legkisebb, 3-6 éves korosztály van leginkább kitéve a hőség veszélyeinek.
A 11 éves Dominikkal Magyar Péter és a Tisza parlamenti képviselőjévé választott Bódis Kriszta készített interjút tavaly decemberben. A fiú gyámja tett feljelentést.
Tippeljük meg, igazat mondott-e, miközben a saját szavait hatszor letagadva minősítette hazugnak az összes vitapartnert. Francesca Rivafinoli írása.
Nicholas Pisano és családja nyolc évvel ezelőtt döntött úgy, hogy Olaszországból édesanyja szülőföldjére, Magyarországra költöznek, és kezdenek új életet. A végső lökést egy családi dráma adta meg, mely szorosan összefonódik a mediterrán országot sújtó migrációs válsággal.
Bár a legtöbb szülő számára sokszor kihívás, hogy milyen programokat szervezzen gyermekei számára a szünidőben, szerencsére tematikus táborok sora segíthet emlékezetessé és könnyebbé tenni a nyarat. Ezek között akad olyan is, ami az egész vakációt lefedi. Összeállításunk.
A család és a pihenés kerül a középpontba.
Nem könnyítem meg a dolgukat. Már csak azért sem, mert nem minden az, aminek első ránézésre látszik.
Milák megdöntötte egyéni legjobbját.
