Nem volt könnyű az interjú időpontját leegyeztetni. Ennyire elfoglalt, amióta megválasztották?
Rengeteg meghívásnak tettem eleget, megkezdtem a felkészülést a munkára, hogy gördülékenyen tudjam átvenni a feladatokat. Ezért egyeztettem a képviselő-testület tagjaival, továbbá Szilágyi László alpolgármester úrral.
Nem kicsúszott eredmény
Feltételezem, nem volt őszinte Szilágyi mosolya, hiszen nagyon megverte, a csaknem 30 százalékpontos különbség – hogy stílszerű legyek – legalább két-három hajóhossznyit számít.
Korrekten gratulált. Nyilván azért indult el ő is a választáson, mert nyerni szeretett volna, de annyiban hasonlít a politika és a sport, hogy csak egy győztes lehet. Az pedig megnyugtat, hogy a beszélgetésünk során az derült ki, a várost érintő bizonyos kérdésekben hasonlóan gondolkodunk, így minden remény megvan arra, hogy békében, jól együtt tudunk majd működni.
Ez a nagyarányú győzelem egyúttal azt is jelzi, hogy komoly elvárást fogalmaztak meg Ön felé az itt élők. Erre fel van készülve?
Igen, tisztában vagyok azzal, hogy ez az eredmény – amely nem egy kicsúszott eredmény, nem a véletlennek köszönhető – komoly felelősséggel jár, minden tekintet rajtam van. A rám leadott nagyon sok szavazattal egyébként azt is kifejezték az itt élők, hogy drasztikus változásokat szeretnének látni a városvezetésben, s bennem látják ennek a garanciáját. De hogy én is mondjak egy vizes hasonlatot, úgy remélik, én tudom megmozgatni az állóvizet, úgy vélték,
Szilágyi László polgármestersége esetén erre nem nagyon számíthatnának.
Sikeres sportolóként, elismert emberként miért vágott bele a politikába? Itt korántsem biztos, hogy olyan eredményeket tud elérni, mint a versenypályán, a nimbusza gyorsan elhalványodhat, ha nem úgy teljesít, ahogy ezt elvárják az emberek.
Már évekkel ezelőtt kacérkodtam a gondolattal, hogy erre a pályára adom a fejem, s most láttam elérkezettnek az időt, hogy ez meg is történjen. Gödön élek 45 esztendeje – tehát a megszületésem óta –, és nagyon sokat köszönhetek a városomnak, éppen ezért szomorúan láttam, hogy az elmúlt időszakban nem úgy mentek a dolgok, ahogy kellene. A képviselő-testületben – bár az utóbbi időben némileg javult a helyzet – több volt az értelmetlen veszekedés, konfliktus, mint az érdemi munka, s ezen próbálok változtatni. Tisztában vagyok vele, hogy ez teljesen más terület, mint a kajakozás, de hiszek benne, hogy szót lehet érteni mindenkivel, és akkor Gödből egy élhető, remek várost tudunk majd csinálni.