Budapestnek egy percig sem volt és ma sincs főtájépítésze – aki mást mond, az hazudik

2023. december 14. 10:04

A gátlástalan kivagyiság ennyire csont nélküli érvényesülése tanítani való lesz: a rendszerváltozás utáni magyar hivataltörténetben mindenképpen példa nélkül álló.

2023. december 14. 10:04
null
Baán László
Baán László
Vendégszerző

A szerző a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa

Létrehozzuk a fővárosi főkertész pozícióját, aki a főépítész mintájára Budapest zöldterületeinek megvédéséért és fejlesztéséért lesz felelős” – ez volt az első pontja Karácsony Gergely főpolgármesteri választási programjában a zöldfelületekkel kapcsolatos vállalásoknak.

Ez az ígéret túl nagy megvalósítási rizikót nem jelentett, végül is nem kerül semmibe,

és egy régi, a háború előtt már létezett fővárosi tisztség visszaállítást célozta. Nyilvánvalóan szimbolikus gesztusnak szánták – az is lett belőle, csak egészen másképp, mint tervezték.

Karácsony Gergely nem sokkal a 2019-es választási győzelmét követően, immár főpolgármesterként, egy 2020. január 8-i Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy újra lesz főkertésze Budapestnek, Bardóczi Sándor személyében.

Bardóczi már másnap, az Építészfórum szerzőjével való beszélgetésében korrigálta a főpolgármestert, hogy ő nem főkertész, hanem főtájépítész lesz.

A cikkből, mely szerint „Bardóczi Sándor a főváros főtájépítészi pozíciójának a várományosa”, azt is megtudhattuk, hogy Bardóczi már dolgozik a „főkertészi, vagy sokkal inkább főtájépítészi” intézmény létrehozásának előkészítésén, de „az intézmény és a kinevezés előfeltétele a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása”. Maga a várományos néhány nappal később, a saját Facebook-oldalán, a kinevezésének várható időpontjára vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy „ezt még én sem tudom. Nem csak ezt az intézményt kell beilleszteni a szervezeti struktúrába, hanem lesznek még más területen is átszervezések. Ezeket egy csomagban tárgyalja majd egy valamikori közgyűlés. Egy-két hónapig még biztos eltart.

Az idő telt-múlt, Bardóczi előbb főpolgármesteri tanácsadó, majd 2020 novemberétől tájépítészeti osztályvezető lett a főpolgármesteri hivatalban.

Mindeközben a Fővárosi Közgyűlés ugyan még nem döntött a főtájépítészi tisztség létrehozásáról, s így a tisztségre való kinevezése sem történt meg, ám Bardóczi hamar megunta a várományosi szerepet, s egy-két hónapon belül már a teljes sajtónyilvánosságban és minden egyéb fórumon főtájépítészként nyilatkozott. Senki nem kérdezte meg tőle, hogy mikor is történt meg az örvendetes kinevezés, netán azt, hogy mikor és milyen tartalommal hozta létre az önkormányzat a főtájépítészi tisztséget: mindenki evidensnek tekintette, ahogy egyébként az egy normálisan működő városban így is volna, hogy

Bardóczi nyilvánvalóan nem használná a Budapest főtájépítésze címet, ha nem történt volna meg a tisztség létrehozása és az arra való kinevezése.

Márpedig a Fővárosi Közgyűlés sem egy-két hónapon belül, sem az azóta eltelt közel négy év alatt nem hozta létre a főtájépítészi tisztséget, nem definiálta az ehhez tartozó feladat- és munkakört, éppen ezért a tisztségre várományos Bardóczit senki nem nevezte ki főtájépítésznek: Budapestnek egy percig sem volt és ma sincs főtájépítésze.

De ez a történet nemcsak egy szerencsétlen fővárosi kishivatalnokról szól, akinek ígértek egy posztot, ami aztán nem kapott meg, s ezért megoldotta okosba’ a soha meg nem történt kinevezését – valóban eredeti módon, mert

a gátlástalan kivagyiság ennyire csont nélküli érvényesülése tanítani való lesz: a rendszerváltozás utáni magyar hivataltörténetben mindenképpen példa nélkül álló.

Bardóczi mint wannabe főtájépítész az elején talán maga sem gondolta, hogy ilyen könnyű lesz átejteni a teljes magyar nyilvánosságot és saját szakmáját, a tájépítészeket is, akik között így hirtelen ő válhatott a szakma rangidősévé, a fő-tájépítésszé. Úgy kezdődött, hogy ugyan kínos egy kis hazugság minden bemutatkozáskor,

de már csak egy-két hónap, és tényleg az leszek, akinek mondom magam.

De nem lett az, s így beleragadt ebbe a hazugságba évek óta – ez pedig az ő, egyre növekvő felelőssége. Ám nem kisebb a felelőssége hivatali vezetőinek és a főpolgármesteri hivatalt irányító főpolgármesternek sem, akik egyetlen mondattal leállíthatták volna beosztottjukat, hogy várj egy picit ezzel Sanyi, majd ha megkaptad a kinevezést… De mikor egyértelművé vált, hogy tulajdonképpen már mindenki látja a királyon a ruhát, ami nincs, valószínűleg azt gondolták, hogy igencsak furán nézne ki, leginkább a városvezetés elkötelezett támogatóinak körében, ha

az általuk oly transzparensnek és szavahihetőnek gondolt közszereplőkről utólag kiderülne ez az egész kisszerű hazugságspirál és az ahhoz való falazásuk. 

S egyébként is, így legalább a főkertészi kinevezésre vonatkozó választási ígéretet teljesítettnek lehetett tekinteni, ha már a magát olyannyira zöldnek láttatni szerető városvezetésnek négy év alatt sem sikerült a saját hivataluk, a Városháza udvarán egy minimális nagyságú új zöldfelületet létrehozni az autóparkolójuk helyén – nemhogy egy parkot, „Budapest ideális főterét”, ahogy azt Karácsony Gergely főpolgármester-választási programjában 2019-ben megígérte.

(A nyitóképen: Bardóczi Sándor; a kép forrása: GREENFO)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kozmosz
2024. január 08. 03:23
Itt van Fodor Emese, például, csak a tudását nem használták ki.
Hodor
2023. december 18. 09:26
Bohócok. Se Orbán, se Gyurcsány, oszt koalában kormányoztok, mert különben nincs többség?
westend
2023. december 16. 11:41
szimpla moslékos történet ez, kellett a csókának egy pozíció, és kreáltak neki, úgy moslékos módra félig-meddig. A fickó egy kamugép, folyamatos kényszeres véleménycikkíró, nagy tömegben mellébeszél. Amolyan sok maszlagnak sok az alja. "Bardóczi Sándor szakmai életrajzához és tudományos publikációihoz sem találtunk valódi nyomot. A főtájépítészről, mint említettük, 2012 óta cikkeznek, de a méltatások kevés konkrétumot tartalmaznak. Tudjuk például, hogy 1998-ban diplomázott tájépítő mérnökként, de egyetlen publikáció sem közli, hol. Tudomásunk szerint ebben az időszakban még csak a kertészeti egyetemen folyt ilyen képzés, nehezen érthető, hogy az ismert intézményt miért nem említik név szerint. A másik ismert tény, hogy Bardóczi a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes docense. A világhálón fellelt cikkeinek jó része valójában kormányzati projektek kritikája."
Szekértábor
2023. december 15. 12:49 Szerkesztve
Mit tett le eddig az asztalra? Mert Baán már 18 éve a legsikeresebb kiállításokat valósította meg a Szépműben, ahol a jegyért sorban állók kilógtak az Állatkert sarkáig. Bardóczi szakmai hozzáértését nem vitatom, de nem igazán látom Budapest arculatán az ő átgondolt, emberközeli tájépítészi koncepcióit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!