Elképesztő: több magyar falu teljes lakosságát nyilvánították háborús bűnösnek

2023. november 16. 12:12

Jugoszlávia 1945 után még a német lakossággal sem bánt el ilyen kegyetlen módon.

2023. november 16. 12:12

Jugoszláviában nem pusztán a németeket üldözték a nácik rémtetteiért, de a magyarokat is. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy három falu teljes lakosságát is háborús bűnösnek nyilvánították, köztük időseket, nőket és gyerekeket, míg az igazi bűnösök már rég elmenekültek.

A témával kapcsolatban kérdezte meg a Magyar Nemzet Korhecz Tamást, aki előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kisebbségpolitikai Kutatóműhelye által Kollektív bűnösség Közép-Európában a II. világháború után és ma címmel megrendezett konferencián.

Korhecz Tamás a lapnak kiemelte, hogy csak egyén követhet el bűntettet és csak egyén felelhet ezért. Mások bűntetteiért sem rokonsági alapon, sem azért, mert etnikai és nyelvi közösséget alkotunk, nem lehetünk felelősek.

Csúrog, Zsablya és Mozsor teljes magyar nemzetiségű lakosságát életkorra és nemre való tekintet nélkül nyilvánította háborús bűnösnek

1945-ben a kommunista jugoszláv hatalom. A férfiak nagy részét megölték, a nőket, az öregeket és a gyermekeket pedig a másik két falu magyarjaival együtt a járeki gyűjtőtáborba hurcolták. A három falut azért büntették, mert néhányan segítették a katonákat és a csendőröket a Sajkás-vidéki, 1942-es razzia során” – emelte ki Korhecz Tamás.

Ezt követően kiemelte azt a döbbenetes tényt, hogy a teljes német lakosságot és a három falu magyar lakosságát érintető kollektív büntetés teljesen más jellegű, mivel

a német lakosságot nem nyilvánították háborús bűnösnek, hanem jogfosztottak lettek a német állam, a nácik bűneiért.

Ezzel szemben a három faluban viszont az összes magyar lakost háborús bűnösnek nyilvánították, mert a razzia idején, amikor tényleg szörnyű bűntetteket követett el a magyar csendőrség, egyes magyar emberek segítették a katonák és a csendőrök munkáját.

Az azonban egyértelműen elmondható, hogy nem azokat érte csak a büntetés, akik valóban megtették ezt, sőt közülük sokan meg sem várták, amíg a partizánok megérkeznek, addigra már elmenekültek. Azok bűnhődtek, akik a legrosszabb esetben is csak passzív szemlélői voltak a történteknek. Ezeket a tragikus eseményeket próbálta meg összefoglalni Korhecz Tamás.

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Komka Péter

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5m007h 0p3ra70r
2023. november 16. 12:36
Bezzegrománia…
altercat1
2023. november 16. 12:26
Jugoszlávia embervesztesége a II. vh-ban 1,7 millió fő volt. Ebből 300 ezer volt a megszállók által megöltek száma, a többit egymás közt intézték el. Az ú.n. "hős" partizánok igazi harcokban nem vettek részt, s amikor a németek rendet raktak, a menekülésük volt a "háború". Filmjeik igazolják. Amúgy mindig is vadbarmok voltak, már 1848-ban is. Reméljük, az ő "trianonjuk" helyre tette az eszüket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!