Pedig használta a kifejezést, csak magyar fordításban, ugyanis egyházatyákat, középkori keresztény szerzőket egészen biztosan nem olvas, de nyilas szakirodalmat annál inkább. A trágya felsorolásától eltekintek, Kövér viszont roppant érdeklődésének köszönhetően tán még a Holdról is észreveszi és amonnan is olvasni képes ezeket a szennyszövegeket.
Mi történt? A Pápai Református Gimnázium új internátusának átadásán ugyanis az alábbiakat mondta az egykori késő-karrierista MSZMP-tagból a Fidesz-uralom alatt Országgyűlés elnökévé leamortizálódott figura: »Jézus gyilkosainak eszmei utódai, akik a történelem során luciferistáknak, illuminátusoknak, jakobinusoknak, bolsevikoknak, globalistáknak vagy mint éppen napjainkban transzhumanistáknak nevezik magukat, ki akarják ölni az emberekből az Isten utáni vágyat, a hitet. Ez a magyarázata annak is, hogy napjainkban a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.«
Nos, segítek Kövérnek abban, hogy mit is mondott. Az interfectores Christi a középkori latin keresztény irodalom egyik igen gyakori szerkezete: azt jelenti, hogy Krisztus gyilkosai, s minden esetben, hosszú-hosszú évszázadokon át, kivétel nélkül a zsidókra alkalmazták. Számtalan forrást lehetne itt megadni, én most megelégszem Szent Ágoston Tractatus in Joannis evangelium c. művével, ahol több helyen is megtalálható, például a XCII, 2. alatt.”