„Mindnyájunkban lakozik egy kis katasztrófaturista, hajlam a szörnyülködésre. Megnézünk riasztó felvételeket, meghallgatunk rémtörténeteket, elolvassuk a kétségbeejtő figurák agymenéseit, még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy ez nem tesz jót a harmóniánknak. Én például elolvastam Havas Henrik legfrissebb Facebook-kirohanását (sőt most írok is róla), holott lett volna jobb dolgom.
Azt írja a »Tanár úr«, hogy nem ért egyet Máté Csaba Fradi-futballedző kirúgásával, és ezt ő, az Újpest-drukker mondja, aki a Fóti úton született. (»Kissrácként a Megyeri úton passzolgatott velem Szusza Ferenc.«) A drukkereknek is üzen a sokoldalú exriporter: »Szégyelljék magukat! Kinn voltam Novák Dezső búcsúmeccsén, maguk kifütyülték, ordenáré módon szidták. Újpest-drukkerként kimentem az Albert Flórián búcsúmeccsére, hát én szégyelltem magam.« Az emlékzuhatag itt még nem ér véget: »Mivel nem tudta a Fradi megszerezni a világsztár Bene Ferit, a Népstadion Keleti pályaudvar felőli oldala undorító módon üvöltötte: Bunkó Bene!« (Hogy ez hogyan jön ide, nem tudni, kétkezi olvasónak gőze nincs, mit akar ebből – az egóján kívül – kihozni a szerző.)