24.hu-s újságíró: Nem igaz, hogy az ukránok kevesebben vannak, mint az oroszok

2023. szeptember 02. 08:23

Kerner Zsolt Pető Péterrel szállt vitába a Háromharmadban.

2023. szeptember 02. 08:23
null

Orbán Viktor legutóbbi két, nagy nyilvánosságot kapott fellépését – a tranzitos előadását, valamint a Tucker Carlsonnak adott interjúját – elemezte Pető Péter és Kerner Zsolt a 24.hu Háromharmad című műsorában.

Ezt is ajánljuk a témában

Mikor Pető arról beszélt, hogy Orbán Viktor azon kevés európai politikusok egyike, aki fel meri tenni a nagy realista kérdéseket, – például, hogy mi lesz, ha egyszerre megjelenik 1 millió ember Európa határainál, vagy mi lesz, ha egyszer elfogy az ukrán élőerő – meglepő reakciót váltott ki kollégájából.

„Mert ha elhúzódik a háború éveken keresztül, az ukránok egyszerűen kevesebben vannak, mint az oroszok” – mondta a főszerkesztő, mire érkezett Kerner, aki kijelentette: „Ez nem igaz”!

Kollégái értetlenkedésére gyorsan hozzátette, hogy a teljes népességet nézve persze igaz, de csak akkor, ha feltételezed, hogy Oroszországban minden hadkötelezett egyben hadra fogható is, és a rendszer túl tudja élni a teljes mozgósítást, „miközben minden egyes történelmi bizonyíték az ellen szól, hogy ez megtörténhet”.

Kerner azzal érvelt, hogy Orbán „a boots on the ground” kifejezést használta, amit magyarra „a bakancsok a terepen” fejez ki a legjobban, ez pedig a hadszíntéren lévő embereket hasonlítja össze, nem pedig a teljes népességet.

Pető „lefordította” a miniszterelnököt kollégájának: ez azt jelenti, hogy a nap végére annyi orosz katona lesz Ukrajnában, amennyit akarnak.

„Igen, és ez nem igaz” – tartotta fent álláspontját Kerner. A témát végül Pető zárta le azzal, hogy ukránból se lesz annyi, amennyit szeretnének.

Nyitókép: képernyőfotó

 

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Claudius1
2023. szeptember 04. 00:22
Ők legalább vitatkoznak, nem mint a mocskos propagandisták, mint ez a tetves beszélő fejek, akik szopják a fideszt, és közpénzzel etetik őket.
balbako_
2023. szeptember 03. 08:29
Nem mindegy, hogy egy nímand mivel ért vagy nem ért egyet?
Palatin
2023. szeptember 02. 18:45
Ukrajna teljes katasztrófája a Nyugatnak is "jó" lenne, hiszen akkor Ukrajna az ülökbe pottyanna. Ezért is nem akarnak békét. Igen, ennyire cinikus a nyugati politika, ha hiszed, ha nem. Rabszolgatartók voltak, a magasabbrendüség nemcsak német mánia, az egész Nyugatra jellemzö. Kina kell ahhoz, hogy ezt kinevelje belölük.
Palatin
2023. szeptember 02. 18:42
Tudni kell, hogy az oroszok csak azért szarakodnak annyit Ukrajnával, mert nem akarnak tömeges civil áldozatokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!