Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma.

A betegek negyede későn fordul orvoshoz a Magyar Dermatológiai Társulat tájékoztatása szerint. Wikonkál Norbert, az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház főigazgatója, bőrgyógyász onkológus, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke kijelentette, küldetésüknek tartják a megelőzésben és korai felismerésben való részvételt. Online kampányt folytatnak és fesztiválokon is jelen vannak, ahol a tanácsadás mellett bőrfelszínvizsgálatot is végeznek.
A Sziget Fesztiválon például hatszáz szűrés során hat esetet találtak”
– emelte ki Wikonkál Norbert.

Elmondta, hogy a globális felmelegedés miatt nő a kockázat, hiszen egyre tovább éri UV-sugárzás a szabad bőrfelületeket. A betegség különösen gyakori fiatal nők és idősebb férfiak körében – tette hozzá. A tudatos hozzáállás nagy jelentőségű - hangsúlyozta, javasolva az önvizsgálatot, illetve a családtagok ellenőrzését, valamint évente szakorvosi vizsgálatot.
(MTI)
Nyitókép: Attila Kisbenedek/AFP