Vihar zúdul az országra, már a figyelmeztetést is kiadták (Videó)
Estére 22 és 29 fok közé csökken a hőmérséklet.
Az író saját elmondása szerint négy évvel ezelőtt emiat újította fel a Baumgarten-díjat.
Kukorelly Endre az Indexnek kifejtette, hogy szerinte Magyarországon csak a „kliensek kapnak díjakat”. „Ebben a kurzusban ez extrém módon működik, szinte kizárólag a kliensek kapnak díjakat, ami botrány.
Állítom, hogy még a legsúlyosabb Rákosi- vagy sztálinista időkben is korrektebb volt az állami díjazás, mint napjainkban”
– osztotta meg a véleményét az író.
Kukorelly Endre saját elmondása szerint amikor négy évvel ezelőtt eldöntötte, hogy felújítja a Baumgarten-díjat, ezt az aránytalanságot kívánta ellensúlyozni.
Nyitókép: Ficsor Márton / Mandiner