Az EU-forrásokról való megállapodás már nem rajtunk múlik – Navracsics reagált Hahn nyilatkozatára

2023. május 25. 09:00

Miután az uniós biztos belengette a jogállamisági eljárás elhúzódását, megkerestük az illetékes minisztert, aki elárulta: továbbra is optimista.

2023. május 25. 09:00
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel
főszerkesztő-helyettes

***

Johannes Hahn, az Európai Unió költségvetési biztosa az Európai Parlamentben arról beszélt, hogy Magyarország egyelőre nem teljesítette azokat a feltételeket, amelyek az uniós források folyósításához szükségesek. Ezért újabb feladatok várnak az Orbán-kormányra – számoltunk be a kissé meglepő nyilatkozatról az Euronews beszámolójára hivatkozva.

Bár korábban inkább arról volt szó, a procedúra még az idén lezárulhat, feloldva ezzel egyes források zárolását, az uniós biztos most kijelentette, mivel a jogállamisági eljárásnak nincsen konkrét, megszabott határideje, akár 2024-ig is elhúzódhat. Hahn szerint ráadásul annak is valós veszélye van, hogy a magyar diákok kimaradnak az Erasmus programból, mivel a kormánynak július közepéig van lehetősége feloldani az összeférhetetlenséget az alapítványi egyetemek ügyében. „Többször is nyilvánvalóvá tettem azt, hogy valós a veszélye annak, hogy a következő szemeszterek során az érintett egyetemek diákjai nem vehetnek majd részt a programban” – mondta Hahn. 

Íme Navracsics Tibor válasza!

Megkerestük Navracsics Tibor uniós forrásokért és területfejlesztésért felelős minisztert, aki röviden annyit reagált:

Érdekesség, hogy egy pénzügyi vitában nemrég épp Hahn volt kénytelen a Bizottság részéről bocsánatkérő levelet írni Navracsicsnak, akivel egyébként egy hete tárgyalt legutóbb, épp a közalapítványi fenntartási egyetemek kuratóriumairól. Akkor a miniszter azt mondta, közel járnak a megoldáshoz. Ilyen előzmények után érkezett a váratlan nyilatkozat a biztostól.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik