Végtagtörések, bordatörések, légmell – kiderült, mennyien sérültek meg az M1-esen történt tömegbalesetben

2023. március 12. 16:25

A szerencsétlenségben egy 44 éves férfi vesztette életét.

2023. március 12. 16:25
null

Többeket hazaengedtek ambuláns ellátásuk után az M1-es autópályán szombaton történt tömegbaleset sérültjei közül – derült ki az MTI tudósítóinak vasárnapi érdeklődése nyomán adott kórházi válaszokból. A tömegbaleset helyszínéről a mentők a sérülteket győri, budapesti, tatabányai és székesfehérvári kórházakba szállították – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szombaton az MTI-vel. Arról is tájékoztatott, hogy a helyszínre négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők, és tíz gyermek, valamint huszonkilenc felnőtt sérült meg.

A rendőrség később azt közölte, hogy az egyik kiégett autóroncs alatt egy holttestet találtak, az áldozat egy 44 éves férfi. A BRFK vasárnap délelőtti közleménye szerint a balesetben 41 gépjármű volt érintett. Az elhunyt férfin kívül

39-en sérültek meg; a rendelkezésre álló adatok szerint ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben.

Villányi Balázs, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatója az MTI-nek vasárnap telefonon azt mondta, hogy intézményükbe kilenc sérültet szállítottak, közülük egyet mentőhelikopterrel. A kilenc sérült közül négyet vettek fel a kórházba, két felnőttet és két gyermeket. Négyük közül háromnak súlyos, de nem életveszélyes a sérülése. A további öt sérült ambuláns ellátásban részesült.

Végtagtörés, bordatörés, légmell

A székesfehérvári Szent György Kórházba szintén kilenc sérültet vittek a mentők. Az intézmény sajtószóvivője, Leffelholcz Marietta közlése szerint egy embert bordatörés és légmell, egy másikat végtagtörés, egy harmadikat pedig szegycsonttörés miatt láttak el a kórházban. A többi sérült kisebb zúzódásokat szenvedett. A budapesti, Fiumei úti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központba három sérültet – két nőt és egy gyermeket– szállítottak a mentők,

állapotuk stabil, nem életveszélyes

– írta az intézmény az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az egyik nő könnyű medencesérüléssel szorul kórházi megfigyelésre. A másik nő könnyű sérülésekkel, zúzódásokkal került be, egy kétéves gyermeket műtéti kezelést nem igénylő combcsonttöréssel és zúzódásokkal vettek fel. Előreláthatólag napokon belül mindhárman elhagyhatják az intézetet – írták.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2023. március 13. 11:28
ÓRÁKKAL A SZOMBATI TÖMEGBALESET ELŐTT IS VOLT MÁR EGY KARAMBOL, A LÁTÁSI VISZONYOK MIATT, MÉGSEM ZÁRTÁK LE AZ AUTÓPÁLYÁT !
olajfa1
2023. március 12. 18:46
Nem akarok okosabb lenni az okosoknál... de ilyenkor nem lehet hogy kiírják az "információs táblára pl. hogy "BALESETVESZÉLY 60 KM/H A MEGENGEDETT SEBESSÉG"...?
pipanszky
2023. március 12. 16:41
M1 dugig van kamionokkal. Legalább hétvégére állítanák le a teherforgalmat! Miért nem vasúton szállítják? Ja, hogy a MÁV Cargót bajnaiék az utolsó leheletükkel még eladták az osztrákoknak! Jobbulást a sérülteknek, részvétem a halálos áldozat családjának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!