Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A hírt az igazságügyi miniszter közleményben erősítette meg.

Több sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy Magyar Péter, Varga Judit férje a közösségi oldalán arról írt, hogy „Majd 18 évvel a megismerkedésünk után
az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy a közös utunk Judittal véget ért.
A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiúnknak”.

Bár a bejegyzés időközben lekerült Magyar Facebook-oldaláról, kedden késő este az Igazságügyi Minisztériumon keresztül Varga Judit kiadott egy közleményt, melyben a tárcavezető úgy fogalmazott: „szeretném megerősíteni, amit a férjem nyilvánosságra hozott.
Valóban válófélben vagyunk.
Ahogy eddig is, ebben a nehéz időszakban is három közös gyermekünk biztonsága és nyugalma a legfontosabb számunkra. Ezért tisztelettel arra kérjük a sajtó képviselőit, hogy legyenek tekintettel fiainkra, képmásukat ne hozzák nyilvánosságra, valamint tartózkodjanak pletykák, találgatások közlésétől. Külön, de minden szeretetet meg fogunk adni a három csodálatos fiunknak. Egyebet nem kívánunk megosztani a nyilvánossággal, megértésüket köszönjük” – áll a közleményben.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán