A Politikatörténeti Intézetet Budavárról is elzavarták

2023. január 10. 06:31

A fideszes előterjesztést volt jobbikos képviselők mellett a Momentum és a DK önkormányzati képviselője is megszavazta.

2023. január 10. 06:31
null

A Mérce arról ír, hogy miután két éve Alkotmány utcai székhelyét már elhagyni kényszerült a Politikatörténeti Intézet (PTI), a Villányi útra és a budavári Borsos Miklós Emlékmúzeumba költözött. Most innen is távoznia kell fideszes kezdeményezésre:

a Fidesz szerint az egykori Párttörténeti Intézmény jogutódja méltatlan Borsos Miklós emlékéhez.

A fideszes előterjesztést volt jobbikos képviselők mellett a Momentum és a DK önkormányzati képviselője is megszavazta, derült ki.

Marad a Villányi út

A PTI elmondta, hogy

a Villányi úton bérelt székhelyen és további külsős raktárakban továbbra is biztonságban lesz az intézet

számottevő könyvtára és levéltára.

„Sajnos a Villányi úti raktár nem akkora méretű, hogy ne kelljen más iratot is külső raktárba szállítani. Ez pedig azt is jelenti, hogy ezek az anyagok kevésbé lesznek hozzáférhetők és kutathatók. Jelenleg egyedül a Budapest Főváros Levéltárában vannak olyan külső elhelyezésben lévő anyagok, melyek kutathatósága biztosított” – nyilatkozta Egry Gábor, a PTI főigazgatója a Mércének.

Emlékeztettek:

szeptemberben vált fideszes többségűvé az I. kerület,

miután Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke az országgyűlésbe távozott és a kerületben időközi választásokat kellett kiírni. A választáson a Fidesz-KDNP jelöltje, Fazekas Csilla 53,07 százalékát szerezte meg, írják.

Nyitókép: Dokumentumok PTI irattárában 2012-ben. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2023. január 10. 14:09
Azért egy vicc, hogy 33 évvel a rendszerváltozás után ezek még léteznek...
Ödenburger
2023. január 10. 11:58
Nem elzavarni kellene, hanem végre felszámolni.
Rasdi
2023. január 10. 11:34
Azok a dokumentumok is Magyarország történetének dokumentumai. A valós történelmi tisztánlátáshoz és értékelésekhez azok kutathatóságára is szükség van. Mindig nagy a kísértés átesni a ló túlsó oldalára. Lehetőséget kell adni a "történelmet a győztesek" írják állandó jelenség minél jobb elkerülésére.
Halder
2023. január 10. 10:32
Helyes semmi keresnivalójuk nem volt ott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!