– jelezte a kormányfő, hozzátéve, amit a németek átállásakor (illetve a brüsszeli bürokraták céljaiból) rögtön tudtunk, hogy az élelmiszerárak meg fognak nőni. „Ebből egy felgyorsuló infláció lesz, és ez minket lényegesen jobban érint. Ezért kellettek az élelmiszerárstopok.” De az áremelkedésben jelentős szerepe volt az aszálynak is, tette hozzá később.
Lehet korrigálni
Orbán Viktor úgy vélte, hogy a hibás döntések egy részét ki lehet javítani, így a szankciós lépéseket is el lehet törölni. „Ha nem változtatják meg a szankciós politikát, akkor a szankciós felár beépül a gazdaságba.